Ring Magazin

Péntek, 2019. Március 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

GAZDASÁG

Hír és háttér - GAZDASÁG

Bombariadó: országosan álltak a nemzetközi vonatok

Bombariadó: országosan álltak a nemzetközi vonatok

Az összes nemzetközi vonat állt szerdán Magyarországon. Egy névtelen betelefonáló hívta a rendőröket délelőtt, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az egyik vonaton. A járatot nem nevezte meg, így bizonsági okokból valamennyi Railjet szerelvényt leállították.

Az EuroRegio vonatokat bizonytalan ideig törölték, a Railjetek pedig több órás késéssel érkeztek. A rendőrség minden nemzetközi vonatot átvizsgált. A hatósági intézkedés 18, Magyarországon áthaladó, illetve innen induló szerelvényt érintett. Az utasokat leszállították és biztonságos helyre kísérték. 

A fenyegtő betelfonálását követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

 

(Tanácstalanság és káosz az utasok között Győrben - Fotó: Kisalföld)

A forgalom, az óráisi káoszt követően a késő délutáni órákra állt helyre. A rendőrség közleménye alapján, a nemzetközi személyszállítás valamennyi, Magyarországot éríntő szerelvénye, az átvizsgálását követően biztonsággal folytathatta útját.  

 
Hír és háttér - GAZDASÁG

Villámcsapás ért? Erre is fizethet a lakásbiztosítás!

Villámcsapás ért? Erre is fizethet a lakásbiztosítás!

Becslések és híradások szerint a viharok leginkább a kisebb falvakban okoznak nagy veszteséget, a szerencsétlenül jártak nagy töb...

Hír és háttér - GAZDASÁG

Az elmúlt napok viharmérlege: közel 13 ezer kárbejelentés

Az elmúlt napok viharmérlege: közel 13 ezer kárbejelentés

A június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A k...

Hír és háttér - GAZDASÁG

Tradíció és innováció

Tradíció és innováció

Indul a 2017. évi CREATON Építész Pályázat építészeknek és hallgatóknak lakóházak, közép&uum...

Hír és háttér - GAZDASÁG

A szénFaló – Kína

A szénFaló – Kína

Csaknem ötszörösével nőtt a mongol szénexport az idei első öt hónapban elsősorban annak a hatására, hogy jelentősen bővült a kín...

Oldal 9 / 444

Megjelent A Mi Otthonunk márciusi száma

amiocimlap 2019marc 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 104 vendég böngészi

bav logo kicsi banner