Valójában ezt jelenti az új Trianon-emlékmű?

Trianon

Június 4-én lesz a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami elég fontos és elég kerek évforduló ahhoz, hogy az állam emlékművet állítson. Megkönnyebbülés volt, mikor kiderült, hogy ez nem egy újabb, kopjafa hegyében üldögélő szentkoronás turul lesz, amit szomorkodó emberek vesznek körbe. Mielőtt nekem jönne valaki: ezek is erős és fontos…

Méltóképpen eljutni a csillagokig

Merre forog a történelem kereke? Jó lenne tudni, s a gondolkodó embereknek van is elképzelése, meglehet több gyökeresen ellentétes kifejletről, de valahogyan mintha mindannyian legfeljebb az ember életének analógiájáig jutnánk.…

meltokeppeneljutniacsillagokig ring

Békés ünnepeket kívánunk!

„Tegnap harangoztak,/ Holnap harangoznak, / Holnapután az angyalok / Gyémánt-havat hoznak – Ady Endre, Kis karácsonyi ének című versével kívánunk minden kedves Olvasónknak békés, áldott Ünnepet! Ady Endre: Kis, karácsonyi…

01karacsonyunnep

Nin haoh

Az első nap előtt úgy tudtuk kínai a delegáció. Átrohan, átsuhan lesz ami szokott – nin haoh ( azaz kínaiul jó-napot) ez determinàlódott. Viselhetőnek tűnt. Majd megbénult a város, leállították…

01.kkcsucs.jegyzet

Történelem, körmösfogóval

Az ötvenes évek elején, az érettségi vizsga előtt Nyíregyházáról egy fapados „fekete vonaton” utaztam Duna Pentelére, az akkori sztálinvárosi építkezésesre, segédmunkásnak. Nagyon nagy szerencsém volt, nem sokkal az odaérkezésem után…

csepel csogyar

A mi forradalmunk

 A feleségemmel beszélgetek, de közben fél füllel a rádióra figyelek, amely emlékműavatásról tudósít. Egyetemi professzor arról beszél, hogy a felállított emlékművel több történelmi időszak, köztük az 1956-os események hőseire, áldozataira…

okt23 wm

Felelős vagyok a tetteimért

Bár Szabolcs megyében nagyon nagy harcok folytak, de az Ó-Kisteleki szőlőt a front elkerülte. Némi túlzással akár azt is mondhatnám, ami háborús esemény itt mégis történt, annak értelmi szerzői és…

felelosvagyoka 1

Egy kis német helytörténet

Valamikor réges-régen elindult egy nyakas hegyi cseh, Rumcászj távoli rokona, világot látni. Ment mendegélt, míg Kassel városába nem ért. Ott sem időzött sokáig, vitte a nyakas nyaka, kelet felé, ahol…

nemethelyortenet ring

Csak a szépre emlékezem…

Úgy 8-9 éves lehettem, amikor első háborús kalandomat átéltem. A pontos időpontra nem emlékszem, csupán feltételezem, hogy valamikor a háború legelején történhetett. Az Ó-Kisteleki szőlőben, családi házunk hátsó udvarában, a…

nyiregyhazagemeskut

A jóga és az irigység

A jógával 15-16 éves koromban kezdtem el megismerkedni, ami–köztudottan – együtt jár a folyamatos önvizsgálattal. Ennek szükségszerű következménye az állandó változás, mert mindig találunk magunkban valamit, amit le kell győznünk,…

joga2017