Május 24-én ünnepség keretében adták át a Váci úton található Crowne Plaza Budapestet. A szálloda tavaly nyár óta úgynevezett soft opening üzemmódban működött, mostanra azonban a teljes ingatlanfejlesztést – köztük a báltermet, 11 kisebb rendezvénytermet, a Club Lounge teret, a fitness termet, és az emeleti Cult éttermet is – befejezte…
Hőszigetelés a hőszigetelésre?
A folyamatosan szigorodó hőtechnikai előírások és a sokszor nem megfelelő kivitelezés miatt a 15-20 évvel…
Trendi, energiahatékony zöldtetők
A városi levegő hőmérsékletének, vagyis a városi hőszigethatás csökkentésének egyik leghatékonyabb módja a zöldtető létesítése.…
Idén is versenyben a legjobb épületek és tervek – MÉD 2020
Eldőlt, hogy kik a Média Építészeti Díja 2020 verseny finalistái, illetve mely építészeti alkotásokra adhatja…
ÉVOSZ: 5,6 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye az első öt hónapban
Az első öt hónapban 5,6 százalékkal volt kisebb az építőipar teljesítménye a tavalyi év azonos…
Megújul a kelenföldi vasútállomás épülete
A Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi térszülethet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek…
A gondoskodó építész
Ybl-díjban részesült Callmeyer László, aki igazi értékmentő építészként feltérképezi a helyi jellegzetességeket, és beépíti az új házakba, a középületek tereit pedig a közösségteremtés szándékával alakítja. Munkáiban szakmai és emberi elkötelezettsége…
Fémlemezfedések az építészetben 2018
A Prefa Hungária Kft. idén is meghirdette pályázatát, amely szerint 2018. március 23-ig várják gyakorló építészek és az építészhallgatók jelentkezését fémlemez burkolatok alkalmazásainak bemutatásával. A pályázat egyszerűen és gyorsan, online…
Városligeti anakronizmus
Az idegenszavak szótárában az anakronizmus szó mellett a következő kifejezéseket találjuk: kortévesztés, korhoz nem illő vonások, elavult nézet. Azért hivatkozunk ezekre a definíciókra, mivel hazánkban kezd elterjedni, különösen az építészet terén…
Múzeumok nélküli főváros
Az un. Liget program 2013-ban történő elindításának legfőbb indoka egy múzeumi negyed létrehozása volt, öt új múzeum megépítésének szándékával. Ezek: Ludwig a Nemzeti Galériával egy épületben, néprajzi, építészeti, fotográfiai, valamint…
Egy magyar építész kalandos élete Sanghajban
Épülete ép olyan meghatározó Sanghajban, mint az Eiffel torony Párizsban. Hudec László magyar építész, 1918. októberében, különös körülmények között szökött Kínába és talált magának állást egy amerikai építész irodában. Legnevesebb…
Média Építészeti Díj 2017
Piliscsabai családi házat, finnországi skanzenépület tervét és a Palatinus fürdő rekonstrukcióját ismerte el az újságírókból álló médiazsűri a 13. alkalommal rendezett Média Építészeti Díjának gálaestjén. A Dunán, az Európa Hajón került…
A világ japánkertjeinek felújítására kertészeti szakértőket küld Japán
Az elhanyagolt állapotba jutott japánkertek felújítására világszerte kertészeti szakértőket küld Japán. A kőhidakkal, tavacskákkal, moha borította ösvényekkel, kőlámpásokkal és nagy gondossággal nevelt miniatűr bonszai fákkal ékesített kertek rendben tartása nagy terhet…
Média Építészeti Díj 2017 felhívás
Az idén 2017. szeptember 11-ig lehet anyagot küldeni a Média Építészeti Díjára, ahol a hagyományokhoz híven nemzetközi szakmai zsűri választja ki a finalistákat, akik idén az Európa Hajón, 500 ember…
Világelső lehet a magyar örökségvédelem
A világ legjobb műemlékvédelmi helyreállításának járó nívódíjat egy magyar fejlesztés, a nemrégiben megújult Váci 1 nyerheti el a FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. A világverseny eredményhirdetésére a…
Kötet Baranya megye tájházairól, emlékházairól, népi épületeiről
Kötet készült Baranya megye tájházairól, emlékházairól és népi épületeiről a Romanika Kiadó gondozásában.
Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredményei várhatók az ingatlanfejlesztési ágazatban
Az elmúlt 10 év legkiemelkedőbb eredményét prognosztizálhatjuk az ingatlanfejlesztésben a 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében. A volumennövekedés több mint háromszoros az előző két évhez képest, ugyanis több mint…
Érdekes alkotások – lenne szívünk megenni?!
Építészet? ! Kicsit meglepő kateória, de néhány mondat után mindenki megérti.Ez történik, ha egy építész/dizájner imád sütni! Ez a fiatal cukrászhölgy a tökéletességre tör desszertcsodáival – nézd meg az építészeti…
Zöld területté, vagy csak zöld felületté alakul át a Ligetünk?!
Az Európai Unió a 2014-től 2020-ig tartó időszakra hirdette meg a Kreatív Európa: az európai kulturális és alkotói (művészeti) szektorának támogatási programját, amelynek célja, hogy az európai polgárok alkotó módon vegyenek részt földrészünk…
Vizsgálódjunk alaposan!
Ezt a 7 dolgot tegye meg, és nem fog többé utálkozva lemenni a pincébe! Nyirkos, nedves falak, málló vakolat, repedések a falon… Ha ez nem egy horrorfilm helyszíne, hanem a Te…