Rainer Péter komáromi Csemadok székházban 2023. június 3-án elhangzott megnyitója
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
2019-ben, amikor a Kárpát-medence még emlékező magyarjai Trianon szomorú 100. évfordulójára készültek, fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem egy egyszeri dolgot kell, kellene csinálni, hanem olyasmit, ami egészen a trianoni döntés igazságtalanságának elismertetéséig, elismeréséig tart. Arra jutottam, Trianon vándorkiállítás-sorozatot kell szervezni-rendezni vizuális művészeti alkotásokból. Elképzelésem szerint, ahogy a magból kinő a fa, majd ágakat hajt, gyökereket ereszt, fejlődik, terebélyesedik, szaporodik, úgy nő, sokasodik a Trianon Missziós Vándorkiállítás. Először művészeti szervezeteket próbáltam bevonni – sikertelenül –, ezért magam vágtam bele. Titkon remélve, hogy egyre több művész csatlakozik hozzánk, akár önálló szervezéssel is – no, ez még várat magára.
Az elmúlt 49 év során elég sok kiállítást rendeztem, tehát ez nem volt probléma. A szervezés – kapcsolatok, egyeztetések stb. – már igen. Az első kiállítást a budapesti Hazatérés református templomának Kossuth termében sikerült megvalósítani 2020-ban. A nem túl nagy teremben 8 művész 22 munkája szerepelt, azután a járvány jó időre elmosta a további lehetőségeket. Közben szerveztem, előkészítettem több kiállítást is, de eddig, az elsőn túl, csak kettő realizálódott: az MVSZ (Magyarok Világszövetsége) székháza Csontváry termében, 2022-ben, 29 alkotó 64 munkájából létrejött egy nagyszabású kiállítás, majd az év végén a Rózsavölgyi Közösségi Házban volt még egy kisebb, 9 alkotó 16 művével.
Úgy látszott elakad a sorozat – volt, hogy csak hitegettek, volt, hogy kilenc hónap után mondták le a kiállítást, volt, hogy én voltam kénytelen elállni tőle. Ezért összehoztam egy virtuális kiállítást, amely az eddigi alkotókat és műveiket összegzi (33 művész 83 munka), de egyelőre nem találtam közlőt, lapot és/vagy kiadót. Viszont e mostani kiállítással kiléptünk a Csonka-Magyarországból, és most itt, a komáromi Csemadokban látható 19 alkotó 38 műve. Sajnos a Csonkaország középkorú és fiatal magyarjainak többsége – tisztelet a kivételnek – alig valamit vagy szinte semmit sem tud Trianonról. Több generáció nőtt fel úgy, hogy a szocializmus építése mellett a Trianon szót még kiejteni sem szabadott, nemhogy a történtekről hitelesen, érdemben lehessen beszélni.
Ezer éve fennálló – mindig is befogadó, és gyarmattal sosem rendelkező – országunkat az I. világháború elvesztésének örve alatt megfosztották területének több mint kétharmadától, és lakosságának harmadától, az állam-, egyházi és magánvagyonok, ingatlanok, ingóságok és más javak gátlástalan elrablásával, kifosztásával együtt, és mindezt kivétel nélkül mind szomszédos keresztény ország és lakossága művelte velünk, az Antant elnéző, egyetértő támogatásával. Az évtizedeken át fizetett hatalmas mértékű természetbeli és pénzbeli hadisarcról, jóvátételről már nem is beszélve. És mindez a II. világháború után kísértetiesen megismétlődött. Erről a legnagyobb, több mint 100 éve történt és ma is tartó nemzeti tragédiánkról, gyászunkról végre beszélhetünk (zárójelben teszem hozzá, a békesség kedvéért, inkább csak határainkon belül). Meg/feloldás, megbékélés, feltámadás egyelőre nem látszik, még körvonalakban sem (inkább fásultság és rezignáltság).
Természetesen ez magától nem fog megoldódni, ezért mielőbbi komoly erőfeszítéseket kell(ene) tennünk. Az ébresztés, a felrázás, a felvilágosítás, a nevelés, tudatosítás, tanítás stb. feladatának a szakmánk, a vizuális kultúra terén és eszközeivel próbálunk minél inkább eleget tenni, megfelelni. Szeretnénk elérni, hogy kis hazánkban és a Kárpát-medencében valahol mindig „üzemeljen” legalább egy Trianon Missziós Vándorkiállítás, hogy emlékeztessen és cselekvésre ösztönözzön, míg tart Trianon. (Szép, illő és elvárható gesztus lenne kormányunktól, ha az országzászlót minden június 4-én félárbocra engedné, mint ahogy azt ’56 emlékére, tiszteletére október 23-án teszi.) Itt ragadom meg az alkalmat és kérek mindenkit, aki teheti, fogadja be vándorkiállításunkat. Bármilyen kicsi vagy nagy, régi vagy új, kiállításra alkalmas helyiség számít. Elérhetőségem: rainerstudio@gmail.com. Előre is köszönöm.
A kiállításon szereplő munkák elsősorban képélményt adnak és az élményen keresztül – többnyire áttételesen – közvetítenek ismereteket Trianonról. Ez érdekes módon akkor is igaz, amikor Gadányi Jenő (1896–1960) festőművészen (anyai nagyapám) kívül már egyetlen 1920-ban élt-eszmélt művész munkája sem szerepel a kiállításon. De a családban vagy máshol mesélt-hallott, áthagyományozódott történetek által egészben-részben inspirált művek is élményt ad(hat)nak. Az élményen keresztüli ismeretszerzés pedig mindig nagyobb hatású, mélyebb, többrétűbb, változatosabb, mint pl. a könyvből tanulás. Természetesen ez az élmény-benyomás elmélyíthető akár utánolvasással, filmnézéssel, kutatással stb. A Trianon művek egy része nemcsak a múltat kutatja, faggatja, elemzi, hanem a jövőt is fürkészi, kémleli, megidézi…
A Rákosi-korszakban középszerű művészeket fogtak be hazug vezércikkeket írni, zenélni, festeni. Ma a művészek az igaz ügyért, a szabadságért önként (kényszer nélkül) állítják szolgálatba tehetségüket, legtöbbször grátisz. Itt messze nem politikai agitációról van szó. Ezt egy kicsit úgy kell elképzelni, mint a szakrális műveket, sőt, ha jobban belegondolok, ezek a Trianon munkák tulajdonképp szakrális munkák, ha úgy tetszik egyfajta imák, fohászok Máriához, Istenhez. „Legyenek műveitek meghallgatásra találó fohász!” – ahogy korábban Szegő György írta a Vendégkönyvbe. A művész üzenete az embereknek – a kimondott vagy leírt gondolaton túl – az anyagiasult tartalom, mely megmarad, legalább egy ideig (még a zenénél is – felvétel, újralejátszás), ezért az hosszabb ideig és többször is (vissza)nézhető, tanulmányozható. Hatását talán a vízbe dobott kő hullámvetéséhez hasonlíthatnám, mely először nagy, majd fokozatosan gyengül, de nem szűnik meg, hanem szervesen beépül a víz(felszín)be, azt gazdagítva. A megformált, kimondott, kiénekelt, kizenélt, megalkotott, tárgyiasult gondolatnak, a műnek hatnia kell – legalábbis e remény élteti a művészt, hogy munkája nem volt hiábavaló. S ha végre a művek és a kiállítások hatásának is köszönhetően kiérdemeljük majd Trianon eltörlését – Kölcsey szavaival élve – a Haza fényre derül!
Több kiállítás szervezése zajlik, úgy néz ki szeptember közepére is sikerül egyet tető alá hozni. Talán lassan beindul a dolog. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam, hogy meghallgattak. Valami keveset talán segíthettünk, segíthetünk az emlékezésben, tragédiánk oldásában, gyászunk elviselésében… Önök, ti pedig e tárgyiasult imákhoz saját imáitokkal csatlakozhattok a feltámadás meggyőződésével.