Ring Magazin

Vasárnap, 2019. Augusztus 18.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

SPORT

Sport - SPORT

Supermoto - A tavalyi és tavalyelőtti bajnok visszatért!

Supermoto - A tavalyi és tavalyelőtti bajnok visszatért!

Kecskeméti Márk Supermoto magyar bajnok – aki nem csak hazánkban, hanem országhatáron túl is állt már a dobogó tetején, hiszen az osztrák és szlovák mezőnyben is az aktuális szezon legjobbja lett  – idén nem tudott az OB-n versenyezni egy sérülés miatt, de a 2018-as szezonra már elkezdte a felkészülést.

Idén szeptember nyitóhétvégéjén, az Euroringen ült elsőnek motorra, ahol egy 2007-es géppel is a jelenlegi mezőnyből kimagaslóan motorozott a második helyen Ádám Misit üldözve. Ám a harmadik körben feladni kényszerült a versenyt, mivel ideiglenes motorjában a szelephimba eltörött. A következő megmérettetésre október 15-én Visontán, az évadzáró Super Monkey Day-en került sor, ahol szintén a sajátjánál gyengébb motorral rótta a köröket. A délelőtti edzésen is már a 2. helyen végzett Ónodi Beni mögött, majd a délutáni első futamon az utolsó előtti helyről indulva 2 kör után megszerezte a vezetést, amit a leintés pillanatáig tartott. Márk így reményekkel teli várja a következő esztendőt:

 
Sport - SPORT

Szezonzárás, öröm és bánat a Gender Racing Teamnél

Szezonzárás, öröm és bánat a Gender Racing Teamnél

Elérkezett az autós országos bajnokság fináléja, az utolsó napon két futamot és egy időmérőt rendeztek. A formaautósok...

Sport - SPORT

Fényár és dobogóeső a Hungaroringen

Fényár és dobogóeső a Hungaroringen

Délelőtt folytatódott az autós gyorsasági bajnokság zárófordulója, két verseny és egy időmérő ma a penzum. A vas&aacut...

Sport - SPORT

Dobogós helyek, bajnoki remények a Hungaroringen!

Dobogós helyek, bajnoki remények a Hungaroringen!

Lefutotta a záróforduló első versenyét a magyar országos bajnokság mezőnye, közte a formaautós mezőny. A Gender Racing Team stabil teljes&iac...

Sport - SPORT

Így kell ezt kezdeni – Gender pole a Hungaroringen!

Így kell ezt kezdeni – Gender pole a Hungaroringen!

Szikrázó napsütésben elindult a nagyüzem a Hungaroringen, ez a versenyhétvége a gyorsasági bajnokság helyosztója is egyben. Szomb...

Oldal 18 / 306

Megjelent A Mi Otthonunk júliusi száma

amio 201907 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 178 vendég böngészi

bav logo kicsi banner