Ring Magazin

Szerda, 2020. Január 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Hír és hátTér

Száz munkahelyet hozott létre a Bridgestone Tatabányán

Száz munkahelyet hozott létre a Bridgestone Tatabányán

Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs gyárában a japán Bridgestone, amellyel a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a létesítmény keddi átadásán.

Hozzátette: a kormány 826 millió forinttal támogatta a 9,2 milliárd forintos fejlesztést, amely a legmodernebb digitális technológiát alkalmazza.
A Bridgestone megnövekedett kapacitásával 2020-ra évente 7,2 millió abroncsot gyárthat.
Az eseményen felavatták a 10 ezer négyzetméteres, 180 000 abroncs tárolására alkalmas új raktárt is.
Szijjártó Péter kiemelte: Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon, 160 japán vállalat 35 ezer embernek ad munkát, 2018-ban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2 milliárd dollár volt.
A miniszter hozzátette, 2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar autóipar termelése, 2018-ban elérte a 8500 milliárd forintot. Az iparág hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország az EU-n belül a legmagasabb gazdasági növekedést érte el, és ahhoz is, hogy az ország gazdasági teljesítményének bővülése folyamatosan két százalékkal az uniós átlag felett legyen - fogalmazott.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország a világ országai közül lakosságszámban a 92., miközben az autóipari termelésben a 20. helyet foglalja el. A világ 20 legjelentősebb beszállítójából 15 vállalatnak van gyára az országban.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte, hogy a mostani a Bridgestone harmadik nagy beruházása a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. Hozzátette, a rendelkezésére álló hatvan hektár további bővítésre nyújt lehetőséget.
Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az új épülettel 600 ezer abroncsot képesek tárolni. Az új raktár felépítésén túl a vállalat növelte gyártókapacitását, valamint fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit.
A társaság célja, hogy a közeljövőben termékeinek negyven százalékát első beszállítóként közvetlenül az autógyáraknak értékesítse és 2023-ra teljesen okosgyárrá alakítsa át az üzemet - ismertette az ügyvezető.
A vállalat eddig közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárának felépítésére, gépparkjának kialakításába és fejlesztésébe, amivel a létesítmény az egyik legmodernebb európai Bridgestone egységgé vált.
Az üzemben prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó, SUV és kisteherautó abroncsok készülnek több mint 230 féle méretben.
A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.
A vállalat árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint, 2017-ben 53,1 milliárd, 2018-ban pedig 66,5 milliárd forint volt.
A belgiumi központú Bridgestone Europe (BSEMEA) a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, a tokiói központú Bridgestone Corporation leányvállalata. A cég a régió 38 országában, összesen több mint 18 300 embert foglalkoztat, valamint 15 gumiabroncs- és gumitermékgyárat, egy kiemelt kutatás-fejlesztési központot és egy tesztközpontot működtet.

Forrás: MTI

 

Millennium Háza néven hamarosan megnyílik a Városliget legrégibb épülete

Millennium Háza néven hamarosan megnyílik a Városliget legrégibb épülete

Befejeződött a volt Olof Palme Ház értékmentése és egy különleges Rózsakertet is telepítettek

A Liget Budapest Projekt kereté...

Tarlós István szerint az ellenzék visszavágót vizionál a parlamenti választásokért

Tarlós István szerint az ellenzék visszavágót vizionál a parlamenti választásokért

Az ellenzék visszavágót vizionál a tavalyi parlamenti választásokért, és a fővárosi önkormányzati kampányban azt ...

Az Érték és Minőség Nagydíjakat szeptember 10-én adják át a parlamentben

Az Érték és Minőség Nagydíjakat szeptember 10-én adják át a parlamentben

2019-ben 39 témakörben lehetett pályázni a gazdaság egyik legrangosabb kitüntetésére

Az Érték és Minőség Nagyd&iacut...

Magyar Ízek utcája

Magyar Ízek utcája

Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját.

Szerencse Tarsoly lett az év kenyere

Szerencse Tarsoly lett az év kenyere

A Magyar Pékszövetség 2019-es kenyérversenyét a Pedró Pékség nyerte, a Szerencse Tarsoly minden tekintetben méltó arra, hogy au...

Megalapították a Közlekedési Innovációs Díjat

Megalapították a Közlekedési Innovációs Díjat

A közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatalok felkarolása, Magyarországon maradásuk elősegítése érdekében a Nemzeti &Ua...

Az idén már elértük a túlfogyasztás határát

Az idén már elértük a túlfogyasztás határát

Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja. Tavaly még augusztusra esett ez a nap, idén azonban már kevesebb mint 7 h...

Magyarország legjobb kenyerei 2019-ben

Magyarország legjobb kenyerei 2019-ben

Az idén csaknem félszáz termék indult a Magyar Pékszövetség három kategóriában meghirdetett versenyén. A VIII. Keny&eacu...

EU-tisztújítás - Orbán: a kormány érvényt szerzett a magyar emberek akaratának

EU-tisztújítás - Orbán: a kormány érvényt szerzett a magyar emberek akaratának

A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy o...

Ez most nagyon meggy!

Ez most nagyon meggy!

„Ez most nagyon meggy!” szlogennel indított meggyfogyasztást ösztönző kampányt az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Cen...

Oldal 3 / 1299

Megjelent A Mi Otthonunk decemberi száma

amiocimlap201912 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 46 vendég böngészi

bav logo kicsi banner