Ring Magazin

Szerda, 2020. Január 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Tudomány Informatika

INFORMATIKA

Tudomány - INFORMATIKA

Jobban szeretjük a valódi könyveket

Jobban szeretjük a valódi könyveket

Egy felmérés szerint a legtöbben hanyagolják az e-könyv-olvasókat.
Miközben a világon minden digitálissá változik, addig úgy néz ki, hogy olvasni még mindig jobban szeretjük a normál, hagyományos könyveket.

Naomi Baron nyelvészprofesszor egy olyan kutatást végzett, amelyben arra volt kíváncsi, hogy az egyetemisták inkább fizikai könyvekből szeretnek olvasni vagy pedig e-könyvekből.

A tanulmány amerikai, japán, német és szlovák diákokat érintett. Az eredmény meglepő volt, ugyanis az emberek 92 százaléka ragaszkodott a fizikai könyvekhez, mert azokra jobban tudnak koncentrálni.

Az eredmény hátterében két ok is van. Az egyik az, hogy a dolgok digitális jellegéből adódóan sokkal könnyebb elterelődni, és valami egészen mással foglalkozni.

A másik probléma az, hogy az effajta eszközök huzamosabb olvasásnál alaposan megterhelik a szemet, ami először fejfájást és kellemetlenségeket (égő érzés, könnyezés, stb.) okoz, később súlyosabb panaszokhoz vezet. Jobban szeretjük a valódi könyveket .Mindezek mellett a valódi könyveknek más vonzereje is van: van, akit például az illat varázsol el.

pcworld.hu

 
Tudomány - INFORMATIKA

Munkahelyek millióit veszélyeztetik az intelligens gépek

Munkahelyek millióit veszélyeztetik az intelligens gépek

A következő 30 évben több tízmillió munkahely szűnhet meg, de nincs válasz arra, hogy ki fogja foglalkoztatni a szükségtelenné vál&...

Tudomány - INFORMATIKA

10 évesen tart előadást az IT-biztonságról

10 évesen tart előadást az IT-biztonságról

 

Reuben Paul a világ egyik, ha nem a legfiatalabb IT-biztonsági szakértője, aki előadásaival nem kis feltűnést kelt.
A 10 éves indiai fiú legu...

Tudomány - INFORMATIKA

Ezúttal Francia­országban támadták a Facebookot

Ezúttal Francia­országban támadták a Facebookot

A közösségi portál gyakorlatilag ultimátumot kapott az európai uniós tagállamban.

A Commission nationale de l'informatique et des liberté...

Tudomány - INFORMATIKA

Testbe építhető chip sugározhatja az adatokat

Testbe építhető chip sugározhatja az adatokat

Amerikai kutatók olyan miniatűr eszközt fejlesztettek ki, amely a test információit továbbítja.

A tervek szerint az új megoldást integrá...

Oldal 7 / 16

Megjelent A Mi Otthonunk decemberi száma

amiocimlap201912 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 58 vendég böngészi

bav logo kicsi banner