Ring Magazin

Csütörtök, 2018. Szeptember 20.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Kultúra KULTÚRA Az élet kenyere – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (18.rész)

Az élet kenyere – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (18.rész)

E-mail Nyomtatás PDF

azeletkenyere 201806
A legbelsőbb vágyamat csillapítja, ha jelet kapok arról, hogy szerethető vagyok, értékes vagyok, fontos vagyok. Isten maga a szeretet. Mi pedig erre éhezünk és vágyunk, a szeretet teljességére.

Hogyan visz közelebb Istenhez a szentáldozás?
Ha a mise két részét nézzük, az első rész, az igeliturgiája olyan, mint amikor telefonon vagy skype-on keresztül beszélek a másikkal. Látom a másikat, hallom a másikat, egészen közvetlen élményem van a másikról, de még sincs fizikai kapcsolat közöttünk. Az igeliturgiában hallom az Isten szavát, jelenvalóvá válik számomra, de még sincs meg a fizikai kapcsolat. Az áldozás azért több, mert ott egy fizikai találkozás valósul meg. Nemcsak hallom Őt, nemcsak látom Őt, hanem megérintődök, fizikailag kapcsolatba kerülök Vele. Ez egy sokkal mélyebb kapcsolat, ami kihat az egész életemre.

Hogyan csillapítja az Istenre való éhségünket az Oltáriszentség?
Ahogy az anyuka eteti a gyermekét, úgy az Anyaszentegyház odaadja a szánkba az ételt, hogy élet legyen bennünk. Ez a kenyér számunkra az élet kenyere. Jézus mondja magáról, hogy én vagyok az élet kenyere. Az egyház önmagától nem tudná adni ezt az ajándékot, ha Isten nem adta volna az egyháznak, hogy továbbadhassa.

Az ostya önmagában nem csillapít semmit. Ha viszont úgy élem meg, hogy benne Istennel találkozom, akkor az Ő jelenlétének a jele számomra az Oltáriszentség, valami megfogható a megfoghatatlanból, akkor ez a tapasztalás az, ami csillapít. Olyan ez, mint az emberi kapcsolatainkban használt szeretetjelek, amik csillapítják a szeretetvágyunkat. Lehetnek tárgyak, fizikai találkozások, érintések vagy bármi más. A legbelsőbb vágyamat csillapítja, ha jelet kapok arról, hogy szerethető vagyok, értékes vagyok, fontos vagyok. Isten maga a szeretet. Mi pedig erre éhezünk és vágyunk, a szeretet teljességére.

Szent Ágoston írja a Vallomásokban: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” (Vallomások, I,1,1). Ezt lehet úgy parafrazeálni, hogy: a szeretetre teremtettél minket Istenünk, mert Te vagy a szeretet, és nyugtalan a mi szívünk, amíg az igazi szeretetre nem talál. Ezt keressük egész életünkben és a boldogságot is az jelenti számunkra, amikor rátalálunk a szeretetre, a szeretésre. Ez a jel, az Oltáriszentség jele, azt jelzi számomra, hogy szeretve vagyok és befogadhatom a szeretetet az életemben.

18a

De nagy dolog, amikor valaki tudatosan tud IGENt mondani erre a befogadásra!
Nemrégiben pont arról prédikáltam, hogy milyen fontos az „ámen”, amit az áldozáskor kimondunk. Van benne egy burkolt hitvallás: az ostya, amit felmutat az áldoztató, az valóban Krisztus teste és nem csak egy kenyérdarab. Ha csak kenyérként tekintenénk rá, akkor az bálványimádás lenne. Mi az Istennel való kapcsoIatra is igent mondunk az ámennel: „Befogadlak, elfogadlak, elhiszem, hogy vagy”.

Itt nemcsak a „hiszek” kimondásáról van szó. Jónéhány embertől hallottam már, amikor felmutatom az ostyát és azt mondom „Krisztus teste”, hogy ámen helyett a „hiszem”-et válaszolja. Nem mondhatom azt, hogy nincs igaza, mert az ámenben benne van ez is, de nem csak ez. Az ámenben megjelenik az is, hogy egyet értek azzal, amit a másik mond, én is azt gondolom, ugyanazt vallom. Ez egy teljes beleegyezés. A „hiszem”-mel leszűkítem azt a tartalmat, ami ott abban a pillanatban megjelenik.

Az áldozási ámennél nem csak elhiszem, hogy Ő ott van, hanem befogadom őt, nyitott vagyok rá, kész vagyok a kapcsolatra. Az újra meg újra megvalósuló áldozás az Istennel való kapcsolatunkra kimondott igenünk is egyben. Ettől lesz élő a kapcsolat. Persze ugyanúgy benne van a rutin veszélye, mint minden más esetben. Amikor mutatják, hogy Krisztus teste, mondok rá áment, de igazából ez csak valahol az agy szintjén fut már, mert tudom, hogy ezt kell mondani, ha ez történik. Az áldoztató oldalán ugyanúgy megvan ez a veszély. Figyelnem kell, hogy hogyan mutatom fel a szent testet. Fontos, hogy úgy tudjak ott lenni, hogy ne csak egy rutinból elvégzett mozdulat legyen a felmutatás, hanem egy olyan gesztus, amire áment lehet mondani.

Jézus étellé és itallá válik, hogy magunkhoz vehessük, befogadhassuk Őt, vagy inkább Ő vesz magához minket?
A kettő együtt. Amikor kinyitom a számat belém lép az Isten, de Ő egyben körül is vesz engem.  Így merül fel bennem is a kérdés, hogy ki kit vesz magához, ki kivel egyesül. Nekem kell azt a lépést megtennem, hogy kinyitom a számat és befogadom őt. Ez egy nagyon szép gesztusa az áldozásnak. A befogadásnak a gesztusa. Befogadás, belépés, eggyé válás.

Gyakorlatilag az áldozásban az átistelülés (teózis) valósul meg. Szentek vagyunk, amikor megkeresztelnek bennünket, mert az Isten világához tartozunk. Arra vagyunk meghívva, hogy Hozzá hasonlók legyünk. Nemcsak arra, hogy Hozzá tartozzunk, hanem, hogy Hozzá hasonlóvá váljuk. Ezen az úton vannak segítségünkre a szentségek, amik átjárnak és átalakítanak bennünket és ezek között a legtökéletesebb az Oltáriszentség. Minél tudatosabban élem meg a Vele való találkozást, annál inkább át is formál engem. Ezt megint csak felfedezhetjük az emberi kapcsolatainkban is. Minél intenzívebb egy másik emberrel való találkozásom szellemi értelemben, annál inkább kezd átformálódni az én gondolkodásom is. Nem válok olyanná, mint ő, nem az leszek, aki ő, hanem a gondolkodásomban kezdek hasonulni hozzá. Szerintem fizikai szinten is valami ilyesmi valósul meg, amikor áldozunk. Nem leszek Isten, de azzal, hogy a találkozásokban, vagyis az áldozásokban „megengedem” neki, hogy beléphessen az életembe, szépen lassan átalakít engem.

Ahogy mélyülnek a kapcsolataink, egyre belsőbb dolgokat mondunk el magunkról a másiknak. Egyre közelebb engedjük magunkhoz a másikat. Amikor egy párkapcsolatról van szó férfi és nő között, akkor ez a fajta lelki közeledés egy idő után egy egyre mélyülő testi közeledés felé vezet. A teljes egység pedig akkor jön létre, amikor a két ember egymással a szeretkezésben találkozik.  Ez az, amit a Biblia nagyon szépen kifejez, amikor arról beszél, hogy már nem két test van, hanem egy. Talán meghökkentő a hasonlat, de számomra ez a fajta találkozás is benne van a szentáldozásban. Ezzel Isten átlépi azt a korlátot, amit mi az emberi szintünkön, a testség korlátoltsága miatt nem tudunk átlépni. Van az a pont, aminél közelebb nem tudunk kerülni egymáshoz, mert megakadályoz a testünk. Isten az Oltáriszentségen keresztül még ezt a korlátot is át tudja lépni.

Tekinthetünk úgy az Oltáriszentségre, mint gyógyszerre?
A legnagyobb sebzettségünk pont a szeretetünkben van. Szerethető vagyok? Tudok szeretni?  Ezek a szívünk legmélyén levő kérdések. Mondjuk, hogy az áteredő bűnnek a következménye a sebzettszívűség vagy a sebzett lélek. Nézhetek úgy is az Oltáriszentségre, mint egy gyógyszerre, amit ha beveszünk, feloldódik bennünk és kifejti a hatását. Nem placebo hatásról van szó, hogy úgy tűnik, mintha az lenne és közben nem az, vagyis mintha az Istennel való találkozás jele lenne, pedig nem az. A katolikus hitünk szerint az áldozáskor Istennel találkozom, vagyis a szeretettel találkozom. A szeretet pedig gyógyít. Ha az emberi oldalt nézzük, akkor azt látjuk, hogy minden lelki sérülésünk egy-egy rosszul sikerült emberi kapcsolatból származik, amit csak egy jól működő szeretetkapcsolat tud meggyógyítani.

Szerencsés Dorka

Az illusztrációk Pesti Ráhel alkotásai


(4 értékelés)
 

Migráció-szürreál

Rab Irén a göttingeni egyetem finnugor tanszékének lektoraként Németországban élte a magyarok megszokott, rendszeres külföldi életét az egyetem, a könyvtár, az uszoda és az általa alapított helyi „magyar klub” remekül szervezett kulturális rendezvényei között. Élte dolgos hétköznapjait és a kedves egyetemi város mindennapi életét, kerékpározott, kutyát sétáltatott, szívesen társalgott a szomszédokkal...
De egy napon hirtelen valami megváltozott, a szavak és mondatok a göttingeni polgárok szájában mintha szögletessé váltak volna ( a magyarral szemben ) és bár maradt a szokvány mosoly, mégis növekedett a távolság közte és a város lakói között. Valami nem stimmelt (es stimmt aber nicht!) a kedélyes egyetemi város és a kínjukban kerítést építő magyarok helyi képviselője, vagyis önmaga (Rab Irén) között...
Egy lebilincselő könyv, Európa változásairól, tényekkel és humorral, Rab Irén: Helyzet van című kötete

A RING arca

Hogyan indult, hova jutott el, s melyek a legfontosabb értékei?

Tisztelt Olvasóink! Kedves Barátaim!

A ringmagazin.hu értékelvű közéleti, gazdasági, kulturális portál fejlesztésén gondolkozva, fontosnak tartok egy rövid visszapillantást, annak a tisztázását, hogy honnan indultunk, hova jutottunk el és melyek azok az értékek, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk. Szükségesnek tartom ezt abból a megfontolásból is, hogy másoknak is lehetőséget adjak a véleményeik, javaslataik elmondására.

A teljes cikk itt olvasható! 

Megjelent A Mi Otthonunk szeptemberi száma

amio 2018szept 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 466 vendég böngészi

bav logo kicsi banner