Ring Magazin

Hétfô, 2018. Május 21.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Kultúra KULTÚRA Hivatáskeresés. Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (11. rész)

Hivatáskeresés. Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (11. rész)

E-mail Nyomtatás PDF

hivataskereses2

A hivatáskeresés mindannyiunk életében jelen van. Mindenki próbálja megtalálni a helyét. Nagyon jó lenne, ha lenne egy biztos recept arra, hogy hogyan találhatunk rá a hivatásunkra. De ilyen természetesen nem létezik. Mindenkinek meg kell vívnia a saját küzdelmeit.

Sok fiatal nem tudja eldönteni, hogy milyen irányban induljon el.
Mert önmagát sem tudja. Amíg nincs rendes önképem és nem tudom megfogalmazni azt, hogy ki vagyok, hanem csak kivagyok, addig nem fogok látni semmit.

Hogyan lehet segíteni szülőként, hogy egy gyerek, addigra, amíg választania kell, rátaláljon önmagára és ezáltal a hivatására is?
A serdülőkor egy nagyon nehéz időszak, mert ekkor folyik a saját magáért, a szabadságáért vívott küzdelme is. A legjobb, ha abban segítem, hogy magára tudjon találni és ki tudjon bontakozni. Egy szülőnek talán érdemes azt figyelni a gyermekében, hogy mi az, ami őt vonzza, mi az, amihez tehetsége van. Ez is nehéz feladat, hiszen egy gyerek nagyon sok mindenért tud lelkesedni. A szülő megad minden támogatást, aztán egy hónap múlva a gyerek azt mondja, hogy elég volt. De ez a próbálkozás is természetes, főleg egy kisgyereknél, akit minden érdekel és keres.

Katolikus papként azt mondom, hogy imádkozni is kell érte, hogy a Jóisten segítsen ebben az útkeresésben. De recept nincsen.

Az is egy komoly szülői dilemma, hogy mi az, amit valójában én akarok és mi az, amit a gyermekem? Csak lehetőségeket biztosítok neki vagy önmagamat akarom megvalósítani rajta keresztül?
Az biztos, hogy szülőként benned is él egy ideális kép a gyermekedről, arról hogy te minek szeretnéd látni. Így nyilván úgy fogod alakítani és formálni őt – amennyire tudsz hatni a gondolkodására – hogy ennek a képnek megfeleljen. Nagy a szülő felelőssége ebben a helyzetben.

Olyannal is sokszor találkozunk, hogy valaki jól tudja mi szeretne lenni, mégis tele van félelemmel az adott hivatással szemben („Nekem ez úgy sem sikerülne, nem lennék jó pap, orvos, tanár…”).
Ez szerintem azzal függ össze, hogy önmagamról milyen képem van. Ha magammal nem vagyok megelégedve, akkor a helyemben és a helyzetemben sem tudom meglátni azt, hogy annak milyen értéke van. Lehetnek persze olyan külső hatások, amelyek nem abba az irányba vezetnek, hogy megelégedett tudjak lenni önmagammal, a helyzetemmel és azzal, amit csinálok. Például, ha belekényszerülök valamibe, amit igazából nem szeretnék. Ilyen, amikor egy szülő belekényszeríti a gyerekét valami olyasmibe, amit ő nem akar, mert a saját álmaikat akarják megvalósítani a gyereken keresztül. Ráállítják például arra, hogy orvos legyen, pedig neki nincs hozzá tehetsége. Vagy már a kezdetekkor beteszik egy olyan erős iskolába, ahol neki folyamatos küzdelem és kudarc az élete. Mindeközben pedig a szülők azt gondolják, hogy a gyereket ezzel segítik a legjobban, abban hogy beálljon valamilyen irányba. Egy ehhez hasonló szituáció lehet egy olyan élmény, ami miatt könnyen ki tudja valaki mondani azt, hogy „nem érzem magam jól a bőrömben, nem érzem jól magam a helyemen”. Az igazi élethivatás megtalálásának az a vezérmondata, hogy „A helyemen vagyok!”. Ha ezt ki tudom mondani, akkor ez azt hiszem, hogy képes boldogságot adni és segíteni abban, hogy megtaláljam vagy kialakítsam az életben való egyensúlyom.

Azt is látom, hogy nagyon sokan, sokáig keresik azt, hogy mi a hivatásuk. Ez egy belső bizonytalanság. Egy önmagamról nem jól kialakított kép nagyon erősen tudja befolyásolni azt, hogy hogyan látom a helyem a világban és mit találok meg magamnak. Lehet, hogy valakinek kőműves hivatása van, vagy kukás hivatása van, bármilyen furcsán is hangozhat ez. Azt gondolom, hogy abban is megtalálhatja valaki a maga életét.

Biztos, hogy minden hivatásban, élethelyzetben vannak olyan pillanatok, amikor ez ember elbizonytalanodik magában és felteszi a kérdést, hogy „a helyemen vagyok-e”. A klasszikus életközepi krízisben elgondolkozom, hogy jól döntöttem-e, hogy ennek a férfinek lettem a felesége vagy ennek a nőnek lettem a férje, vagy hogy ezt vagy azt a munkát választottam. Ez egy természetes fejlődési folyamat. Az életem közepén szembesülök azzal, hogy innentől kezdve kifelé megyek a málnásból. Ilyenkor nagy hivatáskérdések is fel tudnak vetődni. Ki vagyok én? Valóban ezt kell csinálnom? Ha tudok erre jó választ adni magamnak, akkor átmegyek ezen a krízisen és megújulva, új dolgokat fölfedezve élem tovább azt, amit éltem. Előfordulhat viszont az is, hogy egy nagy reccs lesz a krízis eredménye és akkor elhagyom a családomat, elhagyom a munkámat, mert úgy érzem, hogy nekem nem ennek kell lennem. Ezek azok a helyzetek, amikor jó, ha vannak olyan emberek, akik tudnak nekünk segíteni. Nem biztos, hogy az az ideális út, hogy fölrobbantok mindent magam körül, hanem átgyúrom magamon azt, hogy ki is vagyok, mi is vagyok és adott esetben segítséget is kérek. Ezek a kérdések bennünk papokban vagy egy szerzetesben ugyanúgy felvetőnek, mint egy családanyában, családapában, a kukástól kezdve a mérnökig mindenkiben. A normális fejlődéshez ez a krízis is hozzátartozik.

A kereszténység megélésének egy sajátos útja a szerzetesség is. Milyen formái vannak ennek a hivatásnak?
A szerzetesi élet alapja is valamilyen személyes belső meghívás, indíttatás. Valaki a történelem során, elkezdett élni egy bizonyos életformát, ami számára Krisztus követésének a legjobb módja volt, és akinek tetszett ez az út, csatlakozott hozzá. Közben kialakult közöttük egyfajta lelkiség, ami éppen aktuálisan rájuk jellemző. Lehet ez tanítás, szemlélődő imádság, betegápolás, vagy egyszerűen csak jelenlét a hétköznapokban. Nagyon sokféle iránya van a szerzetességnek. A klasszikus értelemben vett szerzetesek például a bencések, ferencesek, kármeliták vagy a domonkosok. Léteznek modernebb közösségek is – kongregációk – mint például a jezsuiták. Vannak, akik zártabb formában, kolostorban élnek, de vannak olyanok is, akik egészen benne vannak a hétköznapi életben. Ilyenek például a szociális testvérek, akik szintén szerzetesi elköteleződésben élnek, de egészen világi hivatásuk van és hivatalokban, iskolákban, mindenféle helyeken megjelennek.

A papoknak nincs egy meghatározott lelkiségi iránya, a feladatunk, hogy minél jobban hasonlítsunk Krisztushoz: jelenítsd Őt meg, mutasd Őt meg, éld Őt meg és vezesd Felé a közösséget. Természetesen papként is találhatok rá lelkiségi irányra, ehhez azonban nem kell szerzetessé válnom. Nekem például a Kármel útja egy nagyon szimpatikus út. Nem akarok kármelita szerzetes lenni, de a papi életemben meghatározó a belső Istenkapcsolatra való figyelés és a rácsodálkozás Isten jelenlétére. Ez az, ami engem motivál és formál. Ezt próbálom átadni az igehirdetésben és a beszélgetésekben. Mint szerzetes is lehet valaki pap, de nem feltétlenül kell azzá válnia.

hivataskereses3


Sok szerzetesrend működik ma Magyarországon?
Most még igen. De azt látom, hogy nagyon sok olyan szerzetesrend van, ahol nincs utánpótlás. Azt gondolom, hogy egy pár éven belül elég drasztikusan le fog csökkenni a számuk, mint ahogyan nekünk, papoknak is.

Milyen párhuzamokat látsz a papi, szerzetesi és házas hivatások megélésében?
Azt gondolom, hogy a papságnak, mint hivatásnak a megélése pont ugyanolyan, mint egy házas hivatás megélése. Szinte ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdeni és mindkettőnek megvan a maga szépsége is. Papként, ami igazán nehéz tud lenni az a társhiány vagy a fizikai értelemben megélt társnélküliség. A másik oldalon viszont van egy nagyon nagy szabadság, ami mégsem egyenlő a szingli léttel. Ez nem egy valaminek ellentmondva magammal törődő állapot, hanem arról szól, hogy valakivel kapcsolatban vagyok. Csak addig élhető jól a papság, amíg ez a kapcsolat élő. Ha ez a kapcsolat megszűnik, akkor marad egy kiüresedett keret, ami látszólag tud működni, de pont a lényeg, ami áttüzesítené, az nincs ott. Ebben hasonlít a házassághoz. A házasságnak pontosan az a szépsége, ami a papságnak is, hogy van valaki, akihez tartozom, aki mellett elköteleződtem, aki mellett nem vagyok egyedül ebben a világban. Ugyanez nehézség is tud lenni, hiszen a társam egy másik személyiség és ebből fakadóan egy csomó olyan helyzet jöhet létre, amitől nem működik a kapcsolat. Meg tudja nehezíteni egy házas ember életét, ha a másik nem úgy viselkedik, ahogy ő azt megszokta, elvárná vagy örülne neki. Kereteiben lehet, hogy szép és jó egy házasság, de hogyha a belső kapcsolat nem működik jól, akkor az pont ugyanolyan nehéz tud lenni, mint egy papi magányos élet.

Ez ugyanúgy igaz a szerzetesi közösségre is. A szerzetesi élet sem jelent könnyebbséget, hiszen ott még többekhez kell alkalmazkodni. Egy jól működő szerzetesközösségben van egy jó vezető, aki átlátja a közösséget és az életüket úgy tudja szabályozni, hogy harmónia és egyensúly alakuljon ki közöttük. Elég viszont egy rigolyás ember a csapatba, aki meg tudja nehezíteni húsz másik ember életét. Ilyenkor nagyon meg kell dolgozni, hogy valóban szeretetközösség legyen közöttük. Ha nincs szeretetközösség, akkor élhetek feszültségben egy életen keresztül. A másik lehetőség, hogy kiszakadok az egészből: papság – kilépek, házasság – felbontom, szerzetesség – otthagyom a közösséget.

A kapcsolati nehézségei ugyanazok egy házas embernek, egy a papnak és egy szerzetesnek is. Mindannyiunknak meg kell találnunk, hogy hogyan tudunk úgy létezni az adott helyzetünkben, hogy az egy élő, élhető állapot legyen.

hivataskereses1


Keresztényekként mi a hivatásunk?
Legyünk krisztusi emberek. Ez a kereszténység lényege. Jézushoz hasonlító emberekké válni. Ez egy örök cél. Feltenni a kérdést, hogy hogyan szeretek és hogyan szerethetnék még jobban. Krisztus szeretett a legjobban és legtökéletesebben. A keresztény ember hivatása akármit is csinál és akárhol is van, az hogy jól tudjon szeretni.

 

Szerencsés Dorka

Az illusztrációk Pesti Ráhel alkotásai.


(4 értékelés)
 

Migráció-szürreál

Rab Irén a göttingeni egyetem finnugor tanszékének lektoraként Németországban élte a magyarok megszokott, rendszeres külföldi életét az egyetem, a könyvtár, az uszoda és az általa alapított helyi „magyar klub” remekül szervezett kulturális rendezvényei között. Élte dolgos hétköznapjait és a kedves egyetemi város mindennapi életét, kerékpározott, kutyát sétáltatott, szívesen társalgott a szomszédokkal...
De egy napon hirtelen valami megváltozott, a szavak és mondatok a göttingeni polgárok szájában mintha szögletessé váltak volna ( a magyarral szemben ) és bár maradt a szokvány mosoly, mégis növekedett a távolság közte és a város lakói között. Valami nem stimmelt (es stimmt aber nicht!) a kedélyes egyetemi város és a kínjukban kerítést építő magyarok helyi képviselője, vagyis önmaga (Rab Irén) között...
Egy lebilincselő könyv, Európa változásairól, tényekkel és humorral, Rab Irén: Helyzet van című kötete

A RING arca

Hogyan indult, hova jutott el, s melyek a legfontosabb értékei?

Tisztelt Olvasóink! Kedves Barátaim!

A ringmagazin.hu értékelvű közéleti, gazdasági, kulturális portál fejlesztésén gondolkozva, fontosnak tartok egy rövid visszapillantást, annak a tisztázását, hogy honnan indultunk, hova jutottunk el és melyek azok az értékek, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk. Szükségesnek tartom ezt abból a megfontolásból is, hogy másoknak is lehetőséget adjak a véleményeik, javaslataik elmondására.

A teljes cikk itt olvasható! 

Megjelent az A Mi Otthonunk májusi száma

amio 2018majus 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 672 vendég böngészi

bav logo kicsi banner