Ring Magazin

Kedd, 2018. Szeptember 25.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Ütköző Ámulás népe

Ámulás népe

E-mail Nyomtatás PDF

szerencseskaroly 3A múlt század már tizennyolc éve elköszönt tőlünk, de mi, akik sokat éltünk benne kicsit mindannyian múlt századiak is vagyunk. Bőrünkön érezzük még, ha a sötétség megnő, elzárnák előlünk a fényt. A külső héj fénytelenségét el tudjuk viselni, mert tudjuk, hogyan kell tüzet gyújtani, ha itt az idő. De ha bent, a lélekben, szellemben alszik ki a tűz, azt idegesen, rosszul tűrjük. S ugyanígy érzünk, ha újra és újra ránk erőltetnének hamis eszméket, gondolatokat. Hagyjátok már! – mondanánk csendesen, de a nagy hangzavarban nem hallatszik a szó. Kicsit így érzem most is, a nagy felhorgadások, hisztérikus választási harcok után. Talán csalódott lennék, ha nem sejtettem volna, hogy hiába minden érv, hiába a népakarat is. Nem nyugszik az önnemző pénzéhes, hírnévéhes, hataloméhes megfontolás. Tán cserélik a zászlót, de mindig ugyanazt a lengő rongyot rázzák, mindig ugyanazok az önjelölt világmegváltók. Máshol is van így, de nálunk minden mindig élesebb és gyilkosabb. Nagy magyar találmány, a választások utáni kampány. Így hát a mi lobogónkat is fújja a szél, bár már inkább arra vágynánk, hogy zászlók helyett kedvesünk haja libbenjen a szélben. Teremtés, alkotás, munka ideje van itt: szerelmes dalé, munkadalé, altatóé s nem harci indulóé. Gyilkos dalokra pedig akik vetemedtek, itt az idő a mély megbánásé.
Tizennyolc esztendő elszaladt, s mondják is, hogy felgyorsult az idő. Ha most leteszi egy pillanatra az olvasó a lapot, s számba veszi, mi minden történt vele ebben a században, vajon micsoda mérleget vonhat? A családban, mennyi halál és mennyi élet, siker és kudarc? A faluban, városban, az országban, a világban: mennyi szeretet és gyűlölet nőtt fel, mennyi értelmetlen hadakozás, mennyi szép igaz szó, s mennyi hazugság. Mi minden épült és hová tűnt sok ismerős érzés. De mennyit is ér tizennyolc év? Sokak számára maga az élet, s a türelmetlen vágyakozás. Másoknak életük legtermékenyebb éveit jelenti, tekintélyt, jólétet, terebélyesedő ismeretségi kört és testrészeket. S akadnak sokan, akiknek már csak örömtelen szenvedést.
Milyen lehetett mindez száz éve? A huszadik század elején? Abban a században, amely megszületni is későn tudott, búcsúzni viszont nagyon korán. Mi minden történt például 1901 és 1919 között? Még éppen csak megjelentek az első nevetséges „motoros szekerek”, sárkányszerű repülőgépek, szivar formájú léghajók. Még élt Coule Younger a vadnyugat legendás banditája, aki Jesse James-szel lovagolt és Görgey Artúr tábornok is kirándult kurucos leánykákkal a Dunakanyarban. Megmozdult a kép a vásznon és drótokon a hang dobhártyánkig suhant egyik kontinensről a másikra. Ennyi idő elégendő volt ahhoz is, hogy Európa legvéresebb háborúja halálszagával beleivódjon a pórusainkba. Négy évnél is tovább tartott az öldöklés, milliók vesztek oda, tízmilliók nyomorodtak meg. Elveszni látszottak olyan biztosnak vélt értékek is, mint becsület, igazság, evolúció, civilizáció. Főleg erre mifelénk, ahol bőven loccsant ki bor és agyvelő is a világmegváltó bolondok révén, mindig a mi kontónkra.
Mi Trianont kaptuk a „nyugattól”, s szomszédnak jégverte önmagunkat. Az oroszok Lenint és Sztálint, a proletár diktatúrát, polgárháborút. A németek átkozódtak és csak meredten bámultak maguk elé, míg az egyik lövészárokból elő nem mászott Adolf Hitler, kissé még kábultan a legutóbbi gáztámadástól. Ezerkilencszáztizenkilenc decemberére azt is megértük, hogy a Nemzeti Kaszinó gróf Károlyi Mihályt kizárta soraiból. Megroppantunk, kár lenne tagadni, de a Kárpát-medencében még mindig a magyar a legnépesebb és legképességesebb nemzet. Igaz, ma is van aki prédának látja. Az fájdalmasan biztos, hogy orvvadászból sosincs hiány.
Tizennyolc év? Nagy súlyokkal, félelmekkel nehezedhet az emberre. Így lehetett később 1941-től is. Legrosszabbul azok jártak, akik harcoltak az első nagy háborúban, s aztán a még nagyobb másodikban is. Ebbe a nyúlfarknyi időbe is – 1959-ig - belefért az önjelölt kisebbségek tobzódása. Nyilasok és kommunisták úgy simultak egymáshoz, mint régi szerelmesek vénségükben. Háborúban és háború után úgy tűnt, most már nem csak határaiban, de szellemében, küldetésében, erkölcsében is megroppan az ország. Szerencsére nem így volt.
Nem adta magát könnyen, épp ellenkezőleg! A nemzet lelkiismerete élt. Rabságban, mámorban, idegenben, sír melletti könnyben, kardlap elől futásban, hang nélkül énekelt zsoltárban, katedrán elharapott félmondatban, versbe írt rejtőzködő lázadásban, csecsemő sírását csitítgató dalocskában, s még a kőművesek, ácsok pajzán humorában is. Keleti és nyugati örvények cinkos összejátszását éppen az leplezte le, hogy kiderült: a magyar nemzeti szellem, küldetés és hit minden erőszak, agymosás és megfélemlítés ellenére él! Akkor is úgy volt: kard szerezte, hit tartotta meg. Világraszóló forradalmat csináltunk ezért. Még ez a sikoltás is ebben a tizennyolc évben hangzott el a fegyver-rengetegben. S az azt követő árulás, vérfürdő, hazugság is. Még a megalkuvás is.
Az új évezredből eltelt tizennyolc esztendő szerencsére ilyen megpróbáltatásokkal nem járt. Mégis érzünk valami végzetes lappangást, valami, sunyi, minden eddiginél veszélyesebb ketyegést itthon és minden elcsatolt földrészünkön. Bomba időzítő szerkezete ketyeg, vagy egy ébresztőóra? Hagyjuk robbantani a gátat, s idomuljunk az új életkörülményekhez? Hagyjuk el nyelvünket, kultúránkat, hitünket? Megint próbáljunk csak túlélni? De itt már az a kérdés, hogy van-e élet a halál árán? Csak a gyilkosnak. Az áldozatnak aligha. Inkább próbáljunk élni. Tartsuk a várat, építsük a gátat, őrizzük a bárkát. Ébresszük fel régi erényeinket. Alkossunk rendszert, ne máshoz mérjük magunk, hanem a mindenséghez. Teremtsünk.
Ehhez nagyon kellenek a fiatalok, akik vágynak rá, hogy csizmájukat út pora borítsa, s kurjongathassanak, élvezvén az életet. Patakösvényt, forrásvizet leljenek. Jól teszik! Ez a dolguk. Repüljenek. A mi dolgunk, hogy fogódzókat adjunk a kezükbe, térképet, tudást, értéket. Az ösvényt megmutassuk, honnan indul és hová vezet? A forrásvíz ízeit feltárjuk: tavasz kedvét hozza, kristálytiszta? Vagy fertőzött, s a gyomrot rontja? S gondoskodjunk róla, hogy a csizmák ne örökre, a semmibe vigyék őket, de segítsenek visszatérni a honi mezőkre.
Mindig, minden új generáció kineveti elődei izgalmait, a sajátjairól álmodik. De az ősök titkai, ölelései, vágyai, szenvedélyei már benne élnek. Elcsendesülést most sem ajánlhatok, de a szabadságot igen. Az elámuló szabadságot. A másik ember szabadságát. Micsoda misztérium befogadni a másik ember igazságát! Nem azét, aki üvölt, fenyeget, gyulladt elmével „térít”, hanem akinek csak igaza van. Társadalmi keretek között ez a népakarat. Olyasmi ez, mint a fény: amely hol halovány, hol vakító. Lehet színes, sugaras sőt hajunkba túró is. Létezik tőlünk függetlenül, mint majdnem minden ezen a Földön, mindenesetre azt tudjuk, hogy a fény nem azonos a kátrányos sűrű sötétséggel. Ebben legalább egyet kellene érteni. A népakartat létezik, a kérdés csak az, hogy milyen formában nyilvánul meg? Erre találta fel Edison, a híres ókori filozófus a választásokat. Biztosan ő volt, annyi mindent szabadalmaztatott! Ezen felbuzdulva komoly tudósok megalkották a választási rendszereket. Nagy dolog a választás, mert folytonos eszmei és valóságos törés-zúzás nélkül biztosítja a népakarat kifejeződését. Nagyon sokáig csak olyasféle szavazások voltak, hogy mindig a kielevenedett rémek vigyorogjanak ránk.
A múlt század már tizennyolc éve elköszönt tőlünk. Ráncos, csúf arcát nem kell megcsókolnunk. A történelem nem ismétli önmagát. De az illatok, hajba kapó szellők, bokrokon a virágok, boros mámorok és sajnos a felhorgadó dühök ránk köszönnek innen is onnan is. Ilyenkor összerezzenünk. Április végén üzenem a választások után kampányolóknak: nekünk most félpercnyi békesség kellene. Ne legyen? Inkább kifulladásig fenekedjünk egymásra gyilkos indulattal? Mert különben végünk? Nem hinném. Megőrzi magát az élet, megőrzi magát az ámulás népe.

Szerencsés Károly
Forrás: Magyar Hírlap


(3 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk szeptemberi száma

amio 2018szept 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 419 vendég böngészi

bav logo kicsi banner