A cékla – amely napjainkig megőrizte helyét mind a magyar, mind a nemzetközi táplálkozáskultúrában – termesztése itthon a múltban nem volt és napjainkban sem számottevő, mégis régóta őrzi helyét a magyar konyhában.
A cékla őshazája a Földközi-tenger vidéke, illetve a Közel-Kelet. Eleinte a leveleit fogyasztották, csak később fedezték fel a gumók hasznosíthatóságát. Egy, a római korból fennmaradt recept a sárgarépa alakú gumó főzetét lázcsillapításra, illetve hashajtásra javasolja. A görög legendák szerint Aphrodité szépségének megőrzése céljából fogyasztotta. Hippokratész ókori görög orvos a leveleket sebek kötözésére tartotta alkalmasnak. A reneszánsz korban még mindig elsősorban gyógyító hatását becsülték nagyra: használatát emésztési gondok és vérképzési problémák esetén ajánlották. Népszerűsége kiemelkedő Közép és Kelet-Európában. A legtöbb ismert céklás étel, így a borscs (orosz céklaleves) is, innen származik. 1961-ben dr. Ferenczi Sándor különböző állatkísérletek során felfedezte, hogy a cékla vörös festékanyaga, a betanin tumorellenes hatású. Az állatokon végzett teszteket követő humán kísérletekben, a kemoterápián átesett páciensek (amelyeknek állapota a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatottak néhány hetes kúra után.
A cékla vagy vörös répa a libatopfélék családjába tartozó kétnyári növény. Betanintartalma (vörös növényi színanyag) révén véd a rákbetegségektől és eredményesen használható gyógyszeres terápia kiegészítésére. Magas vastartalmát az emberi szervezet jól hasznosítja. Ha ugyanis kevés vasat kap a szervezet, csökken a koncentrálóképesség, nagyobb a depresszióra, a fertőzésekre való hajlam. Vashiányos állapotban napi 3 dl céklalé (egész nap folyamán kortyolgatva fogyasztva), egészségmegőrző célból napi 1 dl céklalé (reggelente) javasolt.
forrás: tudatosvasarlo.hu, vital.hu, A természet kincseskamrája