Close

„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban

Egész hétvégés programfolyammal indul az idei „Muzsikál az erdő” évada, melynek fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Az erdei programok feltöltődést nyújtanak testnek és léleknek, a jelenlévők megismerik az erdő értékeit, csodálatos kulturális események részesei, de ami talán a legfontosabb – valódi közösségi élményt élnek át, találkozások, ember léptékű programok, meghitt beszélgetések résztvevőivé válnak.


Idén 21. alkalommal szerveződik és 3 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 11-12-én Kecskemét – Nyíri erdőben és Lakitelek – Tőserdőn. A helyszíneken évszázados kocsányos tölgyek, magyar kőrisek, szilfák jelentős természeti értéket képviselnek és csodálatos helyszínt biztosítanak az erdei sétáknak, a klasszikus, népzenei és világzenei koncerteknek.
A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 11-én, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, akvarellfestés, a Kecskeméti Vadaspark interaktív állatbemutatója, valamint egy izgalmas gyerekkoncert, „Furi Feri az állatkerben” is várja. A rendezvény idején megtekinthető az 1848-49-es múzeum és a „Muzsikál az erdő” 2023-as Fotó- és Gyerekrajz pályázatának kiállítása. Napközben az erdei élményséta meglepetéseket ígér az érdeklődőknek, melynek a témája az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben és a fenntartható erdőgazdálkodás. A sétát szakavatott erőmérnökök – Madácsi Sándor erdészetvezető és Szabó Lajos Prima díjas erdőmérnök – vezetik. A séta során most először léphetnek be az erdő rejtett zugába a kis vadászházhoz, ahol lélekben felkészülve klasszikus zenei koncertet élvezhetnek a séta résztvevői az In Medias Brass rézfúvós kvitten előadásában, akiknek az előadását a művészi és technikai felkészültségüknek köszönhetően egyszerre jellemzi a virtuozitás és a meghittség. A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvényterekké alakul át, hiszen élvezhetjük a Liszt-díjas Talamba Ütőegyüttes világzenei produkcióját. Kecskemét városa kiemelkedő zenei képzésének köszönhetően a népi kultúra megőrzéséért és oktatásáért csodálatos eredményeket ér el, a rendezvényen megmutatják tudásukat a Kodály Iskola citerásai gyergyói barátaikkal együtt.

Május 12-én Lakitelek-Tőserdőn szerveződik a „Muzsikál az erdő” gazdag programja a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, akvarellfestés, ehető és gyógynövények megismerése, kencekészítés várja a gyerekeket és a családokat. Érkezik hozzánk a Ládafia Bábszínház meseelőadása. Megtekinthető lesz a „Muzsikál az erdő” 2023-as Fotó és Gyermekrajz Pályázatának alkotásaiból készült kiállítás. A Holt-Tisza partját kristálytiszta gyermekhangok töltik be, hiszen énekel a Csiribiri Kórus Szűcs Magdalén a vezetésével. Szilágyi Áron interaktív dorombbemutatója pedig mindenki számára tartogat érdekességeket a hangszerről. Valamennyi gyermekprogram a szülőknek és a nagyszülőknek is szól, a családokat arra bíztatjuk, hogy együtt éljék át, élvezzék az élményeket. Kicsik és nagyok együtt indulhatnak a természetvédelmi értékeink felfedezésére, a sportolni vágyókat pedig bíztatjuk, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre.
Az erdei sétát követően egyedülálló klasszikus zenei élményt nyújt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekara Hollókői Huba vezetésével. A népzenét a fiatalok lendületességével a Boróka citerazenekar és a Folkquartett varázsolja a fák lombkoronája alá. Az erdei koncertek sortát Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió előadása zárja, ahol összeölelkezik a jazz, a klasszikus és a népzene kifinomult hangzásvilágban a Junior Prima és Liszt-díjjal elismert művészek tolmácsolásában.

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény összefogás, együttműködés eredményeként jöhet létre. Ennek az összefogásnak jelképe az erdei koncert helyszíneken felállított Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja „Összetartás” domborműve, melynek szellemisége, a közösség fontosságának érzése áthatja a rendezvényt.
Hangolódjunk rá az erdő természetes ritmusára! Forduljunk a fenntartható életmód felé az erdő és a zene segítségével! Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2024-es évben a „Muzsikál az erdő”-re. Részletes információ, programok: www.muzsikalazerdo.hu.
„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

A hír és a képek forrása: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Shares
scroll to top