Close

A pénztárszövetség szerint zsarolásba kezdett a kormány

A Stabilitás Pénztárszövetség nyílt zsarolásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervezett intézkedéseit, és az ügyben az Alkotmánybírósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult – derül ki a szövetség közleményéből. A Stabilitás példa nélkülinek nevezi, hogy az ország egyharmadát, több mint 3 millió embert „nyíltan megfenyegessen a kormányzó többség”. A szervezet elnöke, Bába Julianna szerint a tervezett intézkedések az Alkotmány szinte összes passzusát sértik, és ellentétesek az Európai Unió alapelveivel is.

A szövetség szerda esti közleményében reagált Matolcsy György szerdai bejelentésére. A nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követően azt mondta: a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben. Aki a (korábbi) kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíj jogosultságból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. Ezenkívül a számláján jóváírják annak a 14 hónapnak a járulékát is, amelyet 2010. október-2011. december között nem utal át a magánnyugdíjpénztárba a költségvetés.
A teljes cikk itt olvasható.
 

Hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top