Close

Áder: Magyarország támogatja és végrehajtja az ukrajnai helyzet miatti szankciókat

Pozsony, 2014. november 16. Áder János magyar (b) és Petro Porosenko ukrán államfő a visegrádi négyek és Ukrajna államfőinek találkozóját követően tartott sajtótájékoztató előtt a pozsonyi várban 2014. november 16-án. Áder János a csehszlovákiai rendszerváltás, a

Pozsony, 2014. november 16. Áder János magyar (b) és Petro Porosenko ukrán államfő MTI Fotó: Kovács Tamás

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Magyarország az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta támogatta és végrehajtotta az uniós, illetve NATO-fórumokon elfogadott szankciókat, és ez a jövőben is így lesz – jelentette ki Áder János államfő vasárnap Pozsonyban.

Áder János a visegrádi négyek országainak köztársasági elnökei és Petro Porosenko ukrán államfő közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, amelyet azután tartottak, hogy az elnökök megbeszélések sorát folytatták Pozsonyban a csehszlovákiai rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében.
Áder János hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna független, területi integritását megőrző, demokratikus, fejlődése útját maga megválasztó, gazdaságilag stabil és virágzó ország legyen.
A vendéglátó Andrej Kiska államfő kijelentette: Porosenko ukrán elnök meghívását a rendszerváltoztatás 25. évfordulójának ünnepségére az aktuális helyzeten kívül az is indokolta, hogy „Ukrajna lakossága azt az utat választotta mint mi 25 évvel ezelőtt.”
Fontosnak nevezte, hogy a találkozón a V4-es országok elnökei megegyeztek abban, egységesen kell fellépniük az ukrajnai helyzetet illetően.    
Hasonló hangnemben nyilatkozott Bronislaw Komorowsky lengyel államfő is, aki kiemelte annak fontosságát, hogy a V4-ek országai „egységesen és szolidaritásukat megőrizve” foglaljanak állást amellett, hogy Ukrajnának meg kell védenie magát az „orosz agressziótól.”
Petro Porosenko ukrán államfő nagyon fontosnak és hasznosnak értékelte a vasárnapi pozsonyi találkozót. Hangsúlyozta: a háború, amely Ukrajna keleti részén folyik, Európa biztonságáról és szabadságáról is szól.
Milos Zeman cseh államfő annak a reményének adott, hangot, hogy Petro Porosenko „a béke, nem pedig a háború államfőjeként kerül be a történelembe”.   
A pozsonyi várban megtartott államfői találkozó után a visegrádi négyek köztársasági elnökei átvonultak a Szlovák Nemzeti Színházba, a hivatalos ünnepség színhelyére, ahol csatlakozott hozzájuk Joachim Gauck német államfő is.
Az elnökök az ünnepi ceremónia után szimbolikus gyertyagyújtással idézik fel a rendszerváltoztatás legismertebb pozsonyi előeseményét, az 1988 márciusában zajlott úgynevezett gyertyás tüntetést, amelynek résztvevőit vízágyúk és gumibotos rendőrök bevetésével kergette szét a kommunista hatalom. Az államfők vasárnapi hivatalos programja ünnepi vacsorával ér véget a szlovák köztársasági elnök székhelyéül szolgáló Grassalkovich-palotában.
A visegrádi négyek és Németország államfői hétfőn Prágában folytatják a közös megemlékezést, ahol először a Károly Egyetem képviselőivel találkoznak, majd részt vesznek a negyedévszázados évforduló tiszteletére készült emléktábla leleplezésével egybekötött megemlékezésen.
A vasárnap Pozsonyban illetve hétfőn Prágában tartott ünnepségek az utolsó megállói annak a találkozó- és megemlékezéssorozatnak, amelyet – Joachim Gauck német államfő kezdeményezésére – a visegrádi négyek és Németország a rendszerváltás eseményeinek 25. évfordulója alkalmából tart. Az első megemlékezéseket Magyarországon és Lengyelországban rendezték júniusban, majd októberben Németországban tartottak ünnepségeket, végül a sort Szlovákia és Csehország zárja.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top