Close

A NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája 2021-ben

Fodor Sándor budapesti cukrász „NAPRAFORGÓ” fantázianevű tortája viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is a tápiószecsői Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal. A győzteseket Budapesten, az Országház Vadásztermében hirdették ki.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén jubileumi, tizenötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A jubileumi alkalomra a verseny új hivatalos logót is kapott.
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: Bár a nyertest, Fodor Sándort (Habcsók Cukrászda, Budapest) a NAPRAFORGÓ ötletének szárba szökkenésekor a nyári napraforgó mezők inspirálták, mégis egy igazi négy évszakos torta született. Jól esik a nyári melegben, a vilmoskörte üdeségével és a hársmézes friss joghurt savanykásságával, a hűvösebb napokon pedig, amikor melegebb ízekre vágyunk, a pirított napraforgó telt ízével és karamellizált csokoládéval kényeztet. Csokoládés, ropogós talpon, búzaliszt mentes, pirított napraforgó őrleménnyel készült felverten helyezkednek el a különböző textúrájú rétegek. A napraforgó, a csokoládé, a körte és a méz „szeretik egymást”, körbeérnek az ízek, melyeket a vilmoskörte pálinka még inkább kiemel.


Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén az Ipartestület a Magyarország Tortája verseny alkategóriájaként meghirdette az „Egy a Természettel” versenyt is, melynek győztese a Vadászati és Természeti Világkiállítás Magyarország 2021. hivatalos tortája.
A nyertes NIMRÓD torta harmonikusan ötvözi a vegyes bogyós erdei gyümölcsök, a feketeribizli és a gesztenye ízét. A gesztenyéhez remekül passzolnak a likőrök, így a tápiószecsői Füredi Krisztián cukrászmester a vadászok egyik ikonikus italát, a St. Hubertust is belecsempészte a tortába. A kakaós sablé-ra helyezett gyümölcsös és gesztenyés rétegeket lágyan öleli körbe a könnyű vanília mousse.


A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. A versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián nyerte Beszterce rózsája nevű tortájával.
Az elegáns küllemű, harmonikus ízvilágú, hozzáadott cukor nélküli tortában a sárgabaracké a főszerep. A kiváló gyümölcs több rétegben, zselé és mousse formájában is megjelenik a textúrák között, sőt a piskótában is szerepel barackmagliszt formájában. Friss íze remekül passzol a dióval és az étcsokoládéval, a párosítás a tradicionális magyar süteményeket idézi. A Beszterce rózsája szeletenként 12,4 g szénhidrátot és 206,3 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánlott, aki ügyel arra, milyen összetevőkből áll, amit elfogyaszt.


A 170 éves Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. idén a Magyarország Tortája versenyek nyertesei részére három különdíjat ajánlott fel. Három különböző mintával – Búzavirág, Arany tollazott és Főnix, kézzel rajzolt és festett, nagy értékű, egyedi tortatartó tálakat készítettek az ünnepi alkalomra.
Augusztus 20-tól lehet megkóstolni a tortákat, a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
Az árusító cukrászdák listáját augusztus 16-tól lesz megtalálható a www.cukraszat.net oldalon, a receptek pedig az év végétől lesznek nyilvánosak.

Shares
scroll to top