Close

Bánki Ákos festőművész kapja a Barcsay-díjat

Bánki Ákos festőművész veheti át a Barcsay-díjat péntek délután Szentendrén a Barcsay Múzeumban, ahol kiállításon is bemutatkozik a tehetséges fiatal művész.

 

Herpai András, a kiállítás kurátora az MTI-nek felidézte, hogy Barcsay Jenő festőművész testvére, Barcsay Erzsébet hozta létre azt a képzőművészeti alapítványt, amely 1989 óta évente ad ki díjat pályakezdő művészek elismerésére.

„A díj odaítélésekor a legfontosabb szempont minden esetben a kvalitás, stílustól és szemléletmódtól függetlenül. Ám ha stílusukban mégis kapcsolódnak a mesterhez, az külön öröm” – tette hozzá.

A Kéri Ádám, Balogh László, Deim Pál, Nagy Gábor, Feledy Balázs, Kónya Ferenc és Sütő Csaba alkotta kuratórium ezúttal a 29 éves Bánki Ákosnak ítélte oda a díjat. A kazincbarcikai születésű művész 2006-ban végzett a képzőművészeti egyetemen, mesterei Molnár Sándor, Lossonczy Tamás és Drozdik Orsolya voltak.

A fiatal alkotót bemutatva Herpai András úgy fogalmazott: festészetét a formától és témától való teljes függetlenítés jellemzi, a totális absztrakcióra törekszik.

„Barcsay Jenő képépítő logikájához hasonlóan az alkotói folyamat első állomásaként formákból, színekből és arányokból indul ki, s a formák és színek arányait egyfajta belső gondolati mechanizmuson keresztül próbálja megfogalmazni” – fűzte hozzá a kurátor.

A díjat immár 22. alkalommal adják át, az ünnepséget ezúttal Barcsay Jenő (1900-1988) születésnapján, január 14-én tartják.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top