2025. szeptember 26-28. között várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében. Pénteki programjai a gyulai Almásy-kastély parkjában platán óriásokkal övezve, a szombati rendezvény Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, a vasárnapi pedig határon túl, Nagyvárad közelében, új helyszínen Szentjobb település püspökségi tölgyeseinek lombkoronája alatt valósul meg. 2015 óta évről évre jelentkezik a rendezvénysorozat ebben a térségben, az erdő és a művészetek kedvelői várják, az érdeklődés egyre széleskörűbb. . Az idei év kiemelt üzenete, hogy lassuljunk le az erdő természetes ritmusára.
A „Muzsikál az erdő” értékei a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, az összefogás jelentősége, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.
A „Muzsikál az erdő” bízik benne, hogy a családtagok együtt élvezik a rendezvényt, hiszen minden korosztály számára tartogat színvonalas programokat. Az erdő kiváló tere a közösségi eseményeknek, az erdei életközösség energiái felerősítik a művészi élményeket, megnyugtatják a lelket, megújítják a testet.
A gyulai rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett XXIX. Erdők Hete regionális megnyitója is egyben. Az erdei programok széles választékát nyújtja a „Muzsikál az erdő”. A szakvezetéses erdei sétákon érdekességeket tudhatunk meg az erdő életközösségéről, a klímaváltozás erdőre, emberre gyakorolt hatásairól, alkalmazkodási, cselekvési lehetőségeinkről. Különleges erdei helyszíneken, sajátos akusztikával rendelkező koncertterekben magas színvonalú előadások szólalnak meg. Többek között az országos, sőt világhírű előadóművészek – Rohmann Ditta, a Zeneakadémia csellótanárának és tanítványainak, Artur Kaganovskiy hegedűművész és növendékeinek, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak, Petrás Mária népdalénekesnek, az MMA rendes tagjának, a Kossuth-díjas Misztrál Együttesnek, a Sárik Péter Triónak, a Török Tilla Triónak az előadását hallgathatják meg.

A program lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására, velünk lesznek a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar tagjai, a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei, az Érsemjéni Ezüstperjécske Néptánccsoport és a Bokréta Citeraegyüttes tagjai.
Néhány példa a programokból: erdei séták, klasszikus, népzenei, jazz és világzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, bemutató a komposztálásról, szelektív hulladékgyűjtésről, környezettudatosságra nevelő műhelyek, ismeretterjesztő előadások, kerékpár és kenu túra, helyi termékek.

Várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényeire!
Részletes információk: www.muzsikalazerdo.hu
„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!
A hír és képek forrása: Muzsikál az Erdő Alapítvány

