Close

„Egy a Természettel” – 22 erdőgazdaság, 22 hektár erdő

Két éve indult útjára az az emlékerdő-program, amellyel az állami erdőgazdaságok egy-egy hektárnyi erdő telepítésével állítanak emléket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. A program egyúttal a Magyarországon új lendületet kapott erdőtelepítéseket, s az erdők mind növekvő értékét is jelképezi.

A Pilisi Parkerdő Zrt. gödöllői emlékerdőjének avatásán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: „Magyarországon az erdőgazdálkodás karbonlábnyoma a legkisebb. A klímaváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat tud adni, hiszen jelenleg ez az egyetlen olyan hazai ágazat, amelynek szénforgalma negatív, vagyis több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A magyar erdők évente öt millió tonna széndioxidot, vagy más üvegházhatású gázt kötnek meg, ami az országos kibocsátás 7- 8 százaléka.” Utalt arra, hogy az emlékerdők telepítése két évvel ezelőtt indult útjára a vadászati és természeti világkiállítás keretében, emléket állítva a rendezvénynek. Mind a 22 állami erdészet létesített egy-egy hektárnyi emlékerdőt, amelyek mennyiségi, de legfőképpen minőségi módon javítják a magyar erdők arányát.
Semjén Zsolt utalt arra, hogy az emlékerdők telepítésével szimbolikusan három rossz dolgot szüntetnek meg és három hasznos dolgot hoznak létre: megszüntetik a régi kerítéseket, amelyekből abszurd módon 8 ezer kilométer van a magyar erdőkben, és amelyeknek csak egy kis része indokolt. Ezen túlmenően elviszik a felhalmozódott törmeléket, illetve megkezdik az idegenhonos fajok felszámolását is. A három hasznos dolog pedig az őshonos fajok telepítése, az elegyes erdők kialakítása és a többszintű erdők létrehozása.


Kovács Zoltán államtitkár, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás. Kitért arra is, hogy az emlékerdő program során 200 ezer fát ültettek el, és befejeződött az a program is, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek az elmúlt két évben. Magyarországon az erdősültségi arány megközelíti a 25 százalékot. Reményét fejezte ki, hogy a most átadott emlékerdő száz év múlva egyfajta szimbóluma lesz mindannak az erőfeszítésnek, amit az erdőgazdálkodók tesznek nap, mint nap az erdei élőhelyek megőrzéséért. Szólt arról is, hogy a 20 napig tartó vadászati kiállítás a Hungexpo területén 75 000 négyzetméteren valósul meg. Ilyen nagyságú kiállítás még a Hungexpo területén nem volt, legutóbb is csak 1971-ben láthatott ilyet a közönség.


Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár kiemelte: „A fák ültetésének, az erdők telepítésének a társadalom felé is fontos üzenete van: aktívan tennünk kell természeti környezetünk megóvásáért. Ahogy a Világkiállítás programsorozatának keretében ültetett emlékerdők néhány év múlva árnyékot adnak, felüdülést és egészséges kikapcsolódási helyszínt nyújtanak majd számunkra, úgy szolgálja társadalmunkat minden egyes elültetett fa.” Elmondta, hogy a 2019-ben elindított ország fásítási program keretében eddig összesen 31 ezer hektár erdő ültetésére nyújtottak be kérelmet a gazdálkodók, és meghaladta a 100 milliárd forintot az ehhez megítélt támogatási összeg.


Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy olyan turisztikailag frekventált helyszínt kerestek az emlékerdő ültetéséhez, mely a nagyközönség számára könnyen megközelíthető. Kedvező fekvése miatt a Gödöllői Erdészeti Arborétumban található egykori fácán és fogolynevelde 1,2 hektáros felhagyott, napjainkra invazív fajokkal benőtt területére esett a választás. Az emlékerdő telepítésével így egyúttal rekultiváció is történt. A munkálatok 2020. tavaszán indultak: a Parkerdő szakemberei elbontották a régi kerítést, felszámolták az építési törmeléket és megtisztították a talajt az idegenhonos növényzettől.
A Parkerdő az erdőállomány fő fafajként mintegy 6500 csertölgyet ültetett el tág hálózatban, melyek közé 600, gyorsan növő szürkenyár került, továbbá 750 mezei szilt, 750 barkócaberkenyét, 750 vadkörtét is ültettek az erdészek.
A terület szélén, feketefenyők árnyékában egy pad-asztal garnitúra is helyett kapott, közvetlenül az erdőtelepítés és a Világkiállítás emlékéül szolgáló faragott emlékoszlop mellett.
Az átadó ünnepség faültetéssel zárult.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Shares
scroll to top