Újszerű, kvantitatív módszereket is felhasználó modellel érveltek amerikai kutatók az indoeurópai nyelvek eredetének úgynevezett sztyepphipotézise mellett.
A Kaliforniai Egyetem berkeleyi intézményének (Berkeley) nyelvészcsapata Will Changgal az élen több mint 150 élő és holt indoeurópai nyelv több mint 200 szóhalmazának időbeli változásait vette górcső alá.
A szóalakok változási ütemét is figyelembe vevő statisztikai modellekkel arra következtettek, hogy az indoeurópai ősnyelv körülbelül 6500-5500 évvel ezelőtt kezdett el szétválni, ami a sztyepphipotézisnek felel meg. Eszerint az ősnyelv a ponto-kaszpi sztyeppén, azaz a Fekete-tenger északi partjától a Kaszpi-tengeren túl nyúló hatalmas síkságon alakult ki, és innen kezdett elterjedni az állattartás fejlődésével Kr. e. 4500 és 3500 között.
A Language című tudományos folyóirat márciusi számában megjelenő cikk az egyik első kvantitatív alapokon álló tanulmány a sztyepp-hipotézis védelmében, és az első cikk, amely a „származás-korlátot” is figyelembe veszi, azaz jobban beépíti módszerébe a nyelvek között kimutatott rokonságokat. A metódust a szerzők reményei szerint más nyelvcsaládok vizsgálatánál is lehet majd használni.
A sztyepphipotézis alternatívája az Anatólia-elmélet, amely szerint az indoeurópai nyelvek őse sokkal korábban, Kr. e. 7500 és 6000 között kezdett el szétágazni a mai Törökország területéről a mezőgazdasággal és a paraszti életmóddal együtt.
Az indoeurópai nyelvek – melyek közé a germán, az újlatin és a szláv nyelvek mellett a perzsa és a hindi is tartozik – csaknem 3 milliárd ember anyanyelvét adják, ezzel az indoeurópai a világ legtöbb ember által beszélt nyelvcsaládjának számít.
MTI