Close

Egy vézna sakkozóból féltonnát kinyomó óriás lett

Buda Richárd ma a világ egyik legjobb és legsikeresebb fekvenyomója, többszörös magyar, valamint világ- és Európa-bajnok. Alig egy tucatnyian képesek a világon akkora súlyt kinyomni, mint ő, de ez nem jelenti azt, hogy elérte a célját, mert a jövőben újabb kis lépéseket tenne nagy célja felé, immár a Premium Media & Sport Management Zrt. támogatásával.

Ma már kevesen mondanák meg első ránézésre, hogy az egyik budapesti tűzoltóparancsnokságon dolgozó, a több mint 120 kilós, hegyomlás méretű fickó, kamaszként még egy cingár kissrác volt, aki leginkább focizni szeretett, amellett, hogy remekül sakkozott is.

„Kazincbarcikán születtem 1993-ban, de 2000 óta Pesten élek. Tűzoltóként dolgozom, 2013-ban szereltem fel, a munka mellett pedig edzőként dolgozom, van egy erőemelő csapatom, ahol fiatalokkal tudok foglalkozni” – foglalja össze a legfontosabbakat, az edzői papírját /a sportágban igen elismertnek számító/ IFBB Akadémián megszerző sportember.

A versenyzést 2009-ben kezdte el, az elit szint, azaz a legjobbak világába pedig 2015 körül kapcsolódott be.

„Fiatalabb koromban fociztam Csepelen, és elég jól sakkoztam, még Budapest bajnok is voltam. Idővel egyre jobban zavart, hogy nagyon vézna voltam, a 180 centimhez csak hatvanegynéhány kiló. Úgyhogy elkezdtem lejárni edzőterembe, és egy-másfél év alatt teljesen beszippantott a közeg, a társaság, onnan már csak ezzel foglalkoztam. Ma 125 kiló vagyok, de voltam már 146 is.”

Richárd ma már sportága legjobbjai közé tartozik, abba a szűk elitbe, amelyet a világ tíz-tizenkét legjobb erőemelője képvisel. Hogy ez mit jelent számokkal, az még leírva sem hétköznapi.


„Tizenegyszeres világbajnok vagyok, Magyarországon és Európában is én tartom a legnagyobb kinyomott súly rekordját, ami 482 kiló. Ez a kontinensen magasan a legtöbb, idehaza is csak egy nyomó lett nem régen, aki átlépte a 400 kilót, egyébként a mezőny általában 350 kiló körül jár. A világ összes eredményét nyilvántartó örökranglistán tavaly októberben 13. voltam, vagyis mondhatom, hogy a szűk világelithez tartozom.” – dicsekedett el a sportoló a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére.

A fekvenyomók súly- és korcsoportok szerint versenyeznek, Ricsi ifiben kezdte, majd 21 és 24 éves kora között jöttek a juniorversenyek, azt követően pedig már a felnőtt open kategóriában indult. Már ifiben is sorra döntötte a rekordokat, majd a juniorversenyeken is rendre az élen végzett. 

„Az open kategóriában kétévente indulok nagyobb versenyeken, mert, aki okos az nem versenyzik minden évben, pihenni is kell. Szerencsére a harminc évemmel még nagyon fiatalnak számítok ebben a sportágban, ha jól csinálom és elkerülnek a komolyabb sérülések még van öt-tíz jó évem. A fizikai teljesítmény tekintetében a férfi versenyzők negyven körül vannak a csúcson, de innentől már csak kisebbeket lehet lépegetni felfelé.”


Ricsi elmondta, hogy az idei évre afféle átvezető évként tekint a komolyabb 2025-ös versenyek előtt. Két világbajnokság is áll a sportoló előtt. Korábbi Csehországban, a későbbi pedig a szomszédos Szlovákiában fér bele a programba.

„Minden világbajnokság hatalmas verseny több ezer indulóval. De a legjobbak, az a top 10-12 versenyzők, akik közé én is tartozom, ritkán tud egymással megmérkőzni. Hiszen az egyik versenyző a világ egyik felén él a másik pedig a másik felén, senki nem tud minden versenyen ott lenni. Ezek a versenyek idén lesznek, jövőre pedig szeretnék elindulni Ohióban a legendás Arnold Classicon, illetve a Mr. Olympián Las Vegasban. Ezek már meghívásos versenyek, ahol az elit tagjai tudnak összecsapni.”

És a legnagyobb cél? Féltonna kinyomásával bekerülni a top tízbe.

„A világon eddig hivatalosan 9 ember tudott 500 kilót vagy többet kinyomni. Ha nekem is sikerülne, akkor bekerülnék a top tízbe. A közeljövőre nézve ez a legnagyobb célom.” – aminek elérésében már a Premium Media & Sport Management is segíteni fogja. 

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Shares
scroll to top