Close

EnduroCross: Újabb győzelmet aratott a váci motorversenyző

A mögöttünk hagyott hétvégén Csikóstőttősön gyűlt össze a magyarországi endurocross színe-java, és számos külföldi versenyzővel kiegészülve komoly nemzetközi mezőny várta a nemzeti bajnokság utolsó előtti profi futamának startját.

A többiek között ott húzta a gázt Liszka Roland is, aki az elmúlt hetekben betegséggel küszködött, de a bajnoki pontok és az év végi győzelem motivációja főnix madárként támasztotta fel a Laller Racing Dakar Team pilótáját:

„Nagyon fontos volt számomra a csikóstőttősi verseny, hiszen a bajnoki címért harcolok. Fájó pont a bajnokság kezdetén Tamásiban történt nullázásom, amikor egy bukás miatt megsérült a motorom, és kiállni kényszerültem. Azóta folyamatos eredménykényszerben harcolok, de hála az égnek bírom a strapát, és jönnek a győzelmek is. Így volt ez a hétvégén is, ahol egy jó rajt után gyorsan az élmezőnyben motoroztam, és egy kör után már vezettem a versenyt.

Igyekeztem előnyt kiépíteni, majd kijöttem tankolni, ami után a második helyre tértem vissza. Ekkor már csak az előttem lévő osztrák srácon kellett magam áthámozni a győzelemért, ami rövid idő alatt sikerült is, így az első helyen zártam. Október közepén jön a sorozat zárófutama, és ha ott is győzni tudok, akkor én leszek a magyar bajnok. Ígérem, rajtam semmi nem fog múlni!” – nyilatkozott motiváltan Roland, akit ha nem súlyt technikai hiba, és nem kerül balesetbe, akkor jó esélye van arra, hogy komoly dicsőséget szerezzen Vác városának, és a Laller Racing Dakar Teamnek.

Shares
scroll to top