Folyóvölgyek, hegységek, síkságok – e három nagy tájképi egység közül többnyire csak egy-kettő jellemzi nemzeti parkjainkat, ám a Duna-Ipoly Nemzeti Park esetében egyedülállóan mindhárom megtalálható. E változatosság az egyik legfőbb értéke második legnagyobb területű nemzeti parkunknak. A Pilist és Visegrádi-hegységet ölelő Dunakanyar, a Börzsöny, az Ipoly-völgy, a Szentendrei-sziget alkotta nemzeti park egyik határa Budapest, másik a szlovák-magyar határ, így akár a főváros nemzeti parkjának is nevezhetjük.
A nemzeti park nagyfokú változatossága melle tt a terület átmenetisége érdemel kiemelést, hiszen a Dunakanyar az összekötő kapocs a Dunántúli- és az Északi-középhegység flórája közö . Sok faj, társulás – például pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös – az alapkozet változatossága és a szubmediterrán-kontinentális klímahatárok találkozása miatt itt éri el elterjedésének határát. E sokszínűség és változatosság nemcsak a természeti értékekben érhető te tten, megmutatkozik a vidék történetiségében és kulturálisan is. A honfoglalást követően a Dunakanyar vált az ország központjává, Géza fejedelem Esztergomot te e székhelyévé, itt született István király, majd a tatárjárás során elpusztult királyi székhely átkerült Visegrádra. Kulturális sokszínűsége a területére a XIII. és XVIII. században betelepíte német, szlovák, szerb nemzetiségeknek köszönhető, akik a mai napig példamutatóan őrzik nyelvüket és nemzetiségi hagyományaikat.
A cikk folytatása az A Mi Otthonunk magazin szeptemberi számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!