A Rio de Janeiro központjához közeli, ütött-kopott, düledező kikötőnek a 2016-os olimpiai játékok miatt szükségessé vált felújítása során a munkások épp a vízelvezető rendszert cserélték ki az omladozó főtéren, amikor ráakadtak néhány régi fémedényre. A városi hatóságok régészeket hívtak a helyszínre, akik aztán megtalálták Valongónak, a hajón Brazíliába szállított afrikai rabszolgák egykori fő kirakodóhelyének a romjait.
„1811 és 1843 között mintegy félmillió rabszolga érkezett ide – mondta Tania Andrade Lima, a régészek vezetője.
Valongo kiterjedt létesítmény volt, raktárakkal, amelyekben a rabszolgákat eladták, és temetővel. A munkálatok során a terület szélén leállított konténerben több száz, a rabszolgák elveszített, elrejtett vagy tőlük elvett személyes tárgyait tartalmazó műanyagzacskó gyűlt össze. A tárgyak között voltak növényi rostokból font, finom művű karkötők és fülbevalók, ametisztrögök és Afrikában vallási rítusokhoz használt kövek, valamint a fekete kontinensen általános fizetőeszközként használt kagylópénz.
A XVI. és XIX század között az Atlanti-óceánon áthurcolt 10,7 millió afrikai rabszolga közül 4,9 millió ezen a helyen lépett partra, míg az Egyesült Államokba kevesebb mint 400 ezer került. Brazília csak 1888-ban, az amerikai államok közül utolsóként törölte el a rabszolgaságot.
Láthatóbbá tenni a fekete közösséget
Hosszú ideig úgy tűnt, hogy Brazília el akarja felejteni történelmének ezt a fejezetét. A Valongót 1843-ban kibővítették, nagyobb kikötőt építettek a helyén, hogy legyen hol fogadni egy Bourbon-hercegnőt, aki azért érkezett, hogy feleségül menjen II. Pedróhoz, Brazília császárához. A téren emelkedő oszlop a hercegnőnek állít emléket, és nem a rabszolgáknak. A város most azt tervezi, hogy Valongót a rabszolgaság és az afrikai diaszpóra szabadtéri múzeumává teszi. „Feladatunk, hogy láthatóbbá tegyük a fekete közösséget és őseit” – húzta alá Lima a The Economist magazinnak nyilatkozva.
Az elképzelés apró példája a faji hovatartozás Brazíliában zajló szélesebb körű átértékelésének. A rabszolgaság hosszú ideig tartó jelenléte, késői felszámolása és az a tény, hogy semmi sem történt a korábbi rabszolgák polgárokká változtatása érdekében, együtt komoly hatással volt a brazil társadalomra.
A 2010-es népesség-összeírás során a brazilok 51 százaléka fekete vagy barna bőrűnek vallotta magát. A kormányhoz kötődő kutatóközpont, az IPEA adatai szerint a fehérek átlagjövedelme valamivel több mint a kétszerese a fekete vagy barna brazilokénak. A feketék viszonylagos hátrányban vannak képzettségük színvonalát, az egészségügyi ellátáshoz és más szolgáltatásokhoz való hozzáférést illetően is. A Rio de Janeiró-i favelákban (nyomornegyedekben) élőknek például több mint a fele fekete, a város gazdag negyedeiben élőknek pedig csak a 7 százaléka.
Színek kavalkádja
A brazilok sokáig azzal érveltek, hogy a feketék azért szegények, mert a társadalmi piramis alján helyezkednek el, vagyis hogy a társadalom osztályok és nem fajok szerint rétegződik. Egyre nő azonban azoknak a száma, akik ezt vitatják. Az „ordító” különbségek csak a rasszizmussal magyarázhatók – állítja Mário Theodoro, a szövetségi kormány faji egyenlőség biztosításáért felelős titkárságáról.
A témáról zajló szenvedélyes és néha dühös vitában a brazíliai fekete aktivisták azzal érvelnek, hogy a rabszolgaság örökségeként megmaradt igazságtalanságot és egyenlőtlenséget csak aktív cselekvéssel lehet felszámolni, olyannal, amelyre az Egyesült Államokban lehet példát találni. Az ellenzők viszont azzal vágnak vissza, hogy a brazíliai faji viszonyok története egészen más, mint az amerikai, és az erőteljes beavatkozás azzal a veszéllyel járhat, hogy új faji problémák keletkeznek.
Tény, az Egyesült Államoktól eltérően Brazíliában a rabszolgaság soha nem jelentett faji elkülönülést. A keveredés volt a norma, és Brazíliában sok volt a szabad fekete. Ennek eredményeként a színek kavalkádja alakult ki, és nem két uralkodó szín.
Vannak, akik Brazíliát még mindig „faji demokráciának” nevezik. Antonio Riserio bahíai szociológus írta egyik nemrég megjelent könyvében: „Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államokban létezik rasszizmus, és az is, hogy Brazíliában szintén létezik. A rasszizmus különböző fajtáiról van azonban szó.” Szerinte Brazíliában a rasszizmus burkolt és szégyenkező, nem pedig nyílt és intézményes: a dél-amerikai országban soha nem létezett a Ku Klux Klan-hoz hasonló szervezet, és nem volt tilos a különböző fajúak közti házasság, mint 17 amerikai szövetségi államban egészen 1967-ig.
A határozott cselekvés pártján állók erre azt válaszolják: éppen a rasszizmus burkolt megjelenése az oka annak, hogy a faji rétegződésről hosszú időn keresztül nem vettek tudomást. „Brazíliában van egy láthatatlan ellenség. Senki sem rasszista, de amikor valakinek a lánya elkezd járni egy feketével, a dolgok nyomban megváltoznak – fejtette ki Ivanir dos Santos Rio de Janeiró-i fekete aktivista. – Ha azonos végzettségű fekete és fehér fiatal jelentkezik egy bevásárlóközpontba eladónak, a fehéret veszik fel.”
Felvételi kvóták
Dilma Rousseff elnök kormánya ha óvatosan is, de támogatja a határozott cselekvést, és ez történt a két előző államfő, Luiz Inácio Lula da Silva és Fernando Henrique Cardoso hivatali idejében is.
A küzdelem fő terepét eddig az egyetemek jelentették. 2001 óta több mint 70 állami egyetemen vezettek be faji felvételi kvótát. A Rio de Janeiró-i intézményekben például a helyek 20 százalékát sikeresen felvételiző fekete diákoknak tartják fenn. A helyek további 25 százalékát teszi ki a „szociális kvóta”, amely azoknak az állami iskolából kikerülő diákoknak létesült, akiknek a szülei a minimálbér kétszeresénél kevesebbet keresnek, és nagyon gyakran feketék.
Egy átfogó szövetségi program a magánegyetemi tanulmányokat is lehetővé teszi a fekete és barna bőrű diákok számára.
Az intézkedések kezdik meghozni hatásukat. Bár 2006-ban a 18 és 24 év közötti feketéknek csak 6,3 százaléka vett részt a felsőoktatásban, ez az arány az IPEA szerint a duplája volt a 2001. évinek. A fehérek esetében a 2006-os arány 19,2 százalék volt, az öt évvel korábbi pedig 14,1 százalék.
A változás egyik haszonélvezője Carolina Bras da Silva, egy fiatal fekete nő, akinek az édesanyja takarítónőként dolgozott. Tinédzserként egy darabig Sao Paulo utcáin csatangolt, most viszont első éves, teljes ösztöndíjat élvező hallgatója a Rio de Janeiró-i Katolikus Egyetemnek. Jogot szeretne tanulni, hogy ügyész lehessen.
Brazília néhány vezető egyetemének tanárai mindazonáltal kampányt indítottak a kvóták ellen. Elsősorban azzal érveltek, hogy az intézkedés rasszista aktussal kezdődik a szivárvány tarkaságát mutató nemzet önkényesen megállapított színkategóriákra bontásával.
A faji hovatartozás megállapítása Brazíliában nem mindig olyan könnyű, mint ahogy azt az aktivisták állítják. A Brasíliai Egyetemre 2007-ben jelentkezett egypetéjű ikerpár egyik tagját például feketének, a másikat fehérnek minősítették. Az ellenzők másik érve, hogy a feketék előnyben részesítése aláássa az esélyegyenlőség és az érdemek alapján történő előrejutás elvét, ami igen fontos Brazíliában, ahol az előjogok, a nepotizmus és a személyes kapcsolatok sokáig az előmenetel elengedhetetlen feltételei voltak.
Minden menedzser fehér, és minden takarító fekete
A fekete aktivisták másik célpontja a munkaerőpiac. „Feketeként ha munkáért folyamodom, eleve hátránnyal indulok” – közölte Mário Theodoro. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak, ahol a lakosságnak mindössze 12 százaléka fekete bőrű, nemcsak fekete elnöke, hanem sok fekete politikusa és milliomosa van, míg Brazíliában „nincs senki”.
Ez azonban nem teljesen igaz: a híres futballistákon és énekesen kívül Brazíliának van egy fekete legfelsőbb bírósági tagja, illetve magas beosztású katona- és rendőrtisztjei. Ők azonban valóban a kivételt jelentik. Dilma Rousseff kabinetjének 38 tagja közül például csak egy fekete. „Elég megállni a Petrobras állami olajtársaság és a Fejlesztési Bank egymás mellett lévő riói székháza előtt délidőben, megnézni az ebédelni induló dolgozókat, hogy az ember rájöjjön: minden menedzser fehér és minden takarító fekete” – fogalmazott Frei David ferences rendi szerzetes, az Educafro nevű, a szegénynegyedekben működő jótékonysági szervezet vezetője.
A magányszektorban már történtek lépések a faji sokszínűség biztosítása érdekében. Az állam és Rio de Janeiro városa egyaránt olyan törvényt fogadott el, amely a közszolgálati vizsgahelyek húsz százalékát fenntartja a feketéknek. Ám ha a munkanélküliség
emelkedni kezd – pedig most is nagyarányú -, a munkahelyi kvóták valószínűleg még nagyobb ellenérzést fognak kiváltani, mint az egyetemiek.
Létezik diszkriminációellenes törvény
Brazília számára a fő kérdés az, hogy a rabszolgaság örökségének legyőzésére az-e a legjobb módszer, hogy külön jogokat biztosítanak a sötét bőrű braziloknak.
Igen, válaszolja erre a kormány és a feketék felemeléséért küzdő mozgalom. Ennek a megközelítésnek azonban megvannak a maga veszélyei, és lehetséges, hogy vannak jobb megoldások is a valóban egyenlő esélyek és jogok biztosítására.
Az országban az 1950-es évek óta létezik diszkriminációellenes törvény, 1988-ban pedig az alkotmány kimondta, hogy a faji hovatartozás miatti bántalmazás és a rasszizmus bűncselekmény. Viszonylag kevés embert ítéltek el azonban emiatt, és részben azért, mert a bírói kar körében is jelen van a rasszizmus. A másik ok azonban az, hogy a bírák és az ügyészek túl szigorúnak tartják a büntetést: bárkit, akit rasszizmussal vádolnak, az ítélet előtt és után is börtönben kell tartani.
A legnehezebb feladat az emberek hozzáállásának megváltoztatása. Sok brazil egyszerűen úgy gondolja, hogy a feketék a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el. A határozott lépések pártfogóinak igazuk van, amikor azt mondják, hogy az ország hátat fordított a problémának, azonban nem biztos, hogy az amerikai stílusú politika a legjobb módja a rasszizmus sajátos brazíliai formái elleni harcnak. Talán több eredmény érhető el akkor, ha a diszkrimináció elleni határozottabb jogi fellépést párosítják a feketék számára bevezetett felsőoktatási kvótákkal, amelyek ellensúlyozzák a gyengébb állami iskolai felkészítésből eredő hátrányokat.
Forrás: mti