Close

Laller a lengyel Szaharában: 5 nap alatt 1500 kilomért tett meg a váci motoros

Kegyetlen kihívást abszolvált az elmúlt héten Horváth Lajos „Laller”. A váci tereppilóta a Rally Breslau-n, Lengyelországban állt rajthoz, amelyről maga a rendező mondta, hogy ez a „lengyel szahara”. Horváth Lajost sem a forróság, de a később megérkező hideg és csapadék sem törte meg, szépen teljesítette az 1500 kilométeres, kőkemény futamot!

A verseny bolgár szervezői nem igazán finomkodtak, mindent beletettek a mért szakaszokba, ami a terepraliban ép ésszel elképzelhető. Volt itt hegy, völgy, patak, maratoni szakasz és éjszakai menet is. Laller a hatalmas, 100 főt is meghaladó mezőnyben a 33. helyen végzett, és ha tehetné, már fordulna is vissza, hogy újrakezdje a versenyt:

„Az első nap rettentő nehezen indult, de a végére igazán patent lett! Minden percét élveztem, semmivel nem foglalkoztam, csak tettem a dolgom, és nagyon figyeltem a navigációra. Egy katonai gyakorlótér kiaknázatlan, mélyhomokos részein mentünk, de erdős-endúrós helyeken is húztuk a gázt. Elképesztő volt az a brutális mennyiségű nyom, és út, amivel meg kellett küzdenünk…

A második nap igazán összetett volt: két menetet teljesítettünk, nagy forróságban és hatalmas porban, ismét komoly navigációval. Borzasztóan élveztem, pedig reggel elnyomkodtam a méterszámlálóm, és ez megkavarta az agyamat. Ez bent a pályán is megmutatkozott, tíz kilométer után elkeveredtem, de ezzel nem voltam egyedül. A második kör már jobb volt, attól eltekintve, hogy estem egyet az 5. kilométeren, és letört a kuplungkarom fele. Ezután következett az éjjeli szakasz, amelyről sajnos ki kellett állnom. A rajt után elment a méterszámlálóm világítása, a másik pedig elhalványult, így nem tudtam tájékozódni, plusz akkora volt a por előttem, hogy semmit sem láttam. Ekkor döntöttem úgy, hogy a nagyobb bajt megelőzendő, ebből ennyi elég volt… 

Emiatt a harmadik napon az utolsó helyről kellett kezdenem, 25 perccel a kamionok előtt. Közben a levegő is lehült, és eleredt az eső, de ennek ellenére nagyon jól ment, előztem jópárat, és megéltem minden egyes percet. A negyedik nap még ennél is jobban, álomszerűen alakult: a motorom szenzációs volt, a pályák pont neki lettek kitalálva. Ez a szakasz egy számomra jól ismert területen volt, így egy kis helyismerettel szuperül boldogultam. A délutáni 92 km már inkább endúrós nyomvonal volt, de szintén remekül feküdt a technikának. Nem is érdekelt az, hogy egész nap csak áztam és fáztam, hatalmas elánnal mentem előre! 

Az utolsó napon ezt a pályát csináltuk meg visszafelé, sok helyen a tapadás már a nullával volt egyenlő, főleg a lőtéren, ahol az autók miatt igencsak rázós volt a féktáv, na meg a kigyorsítás is. Ennek ellenére nagyon tetszett ez a rész is, mint ahogyan az egész Rally Breslau. Ez igazi nagybetűs tereprali volt, nehéz navigációval, trükkös pályaelemekkel, egy minden ízében nagy verseny, amely után hihetetlen érzések motoszkálnak bennem. Remek döntésnek bizonyult, hogy eljöttünk ide és megmérettettük magunkat!” – nyilatkozta Horváth Lajos.

Shares
scroll to top