Close

A cigarettahirdetések miatt gyújt rá sok kamasz

Sok kamasz azért gyújt rá, mert tetszik neki a cigarettareklámok által sugallt imázs – derül ki egy amerikai-német kutatásból. Az amerikai középiskolások közel negyede dohányzik. A dohányzók harmada később sem hagyja abba a füstölést, és a szövetségi Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) adatai szerint nagy az esély arra, hogy a dohányzással összefüggő betegségek miatt érjen véget hamarabb az életük. James Sargent, a Dartmouth-i Orvosegyetem kutatója német kollégáival azt vizsgálta: hogyan hatnak a dohánygyárak hirdetései a 10-17 esztendős kamaszokra.

 

A Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint 2100 olyan tinédzsert vontak be a felmérésbe, akik korábban még sohasem gyújtottak rá. Hat dohány- és nyolc egyéb kereskedelmi hirdetést mutattak meg nekik, amelyekről előzőleg eltávolították a márkajeleket. Megkérdezték tőlük, hogy a mindennapokban milyen gyakran találkoztak a hirdetésekkel, és tudnák-e azonosítani a márkákat.
A vizsgálatot követő kilenc hónapban a kamaszok 13 százaléka kezdett el dohányozni.

A hirdetéseket és márkákat legjobban (fel)ismerő egyharmadnál átlagosan 50 százalékkal nagyobb volt az esély, hogy rászoknak a cigarettára, mint annál a harmadnál, amely számára a legkevésbé voltak ismertek a reklámok. Ez az eredmény a többi rizikófaktor – kor, nem, családi és anyagi háttér, iskolai eredmények, dohányzó családtag vagy barát – figyelembe vételével sem változott.

Sargent ezt azzal magyarázta, hogy a fiatal kamaszok különösen fogékonyak, mivel abban a korban vannak, amikor a szüleiktől független identitásukat kezdik kialakítani. „Úgy próbálkoznak a dohányzással, mint ahogy ruhát próbálnak: azért gyújtanak rá, mert másoktól látják, és azért, mert azt hiszik, hogy jól áll majd nekik” – szűrte le tapasztalatait a kutató.

A szakember szerint a dohányhirdetések közvetlen vagy rejtett módon azt sugallják, hogy a cigarettázásnak köze van a szexepilhez és a függetlenséghez, vagy a lányok esetében a karcsúsághoz.

Bár az Egyesült Államokban sem óriásplakátokon, sem a tévében, sem a rádióban nem jelenhet meg dohányreklám, sőt a magazinokban is ritkán, Amerika és Németország csak kullog az olyan nemzetek után, mint Olaszország vagy Új-Zéland, amelyek semmiféle dohányhirdetést sem tűrnek meg.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top