Beszámoló
A budapesti RS9 színházban jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nemzetközi Roma Hősök Storytelling Fesztivál sorozat május 5-én. A Független Színház Magyarország idén 5. alkalommal rendezte meg nemzetközi színházi találkozóját. A fesztivál nemcsak a hivatalos roma archívum online go-live-ját ünnepelte (az este során lőtték fel a netre és tették elérhetővé az archívumot: romaheroes.org), hanem a nyitó esemény zárásaként aláírták a “Declaration of European Roma Theaters” – angol nyelvű kiáltványt is (Az európai roma színházak nyilatkozatát) kontinensünk más részeiből érkezett cigány művészekkel közösen. A hiánypótló, digitális roma színházi gyűjtemény sorsdöntő sarokkő, a roma színházi kultúra megkerülhetetlen magja. Az idei öt produkció – köztük cseh, ír, szlovák és két magyar – családi örökségeink témakörét, valamint a különböző generációk ellentmondásos tapasztalatait járják körbe. A témához kapcsolódva a fesztivál mottója „családok és harcok”. Ír travellerek, olasz és román alkotók üzentek, volt aki nem tudott részt venni személyesen és videó üzenetben nyilatkozott. Az eseményen több prominens személyiség közt jelen volt Írország budapesti nagykövete is aki közös képet is készített az ír alkotókkal a megnyitó rendezvény után. Két Roma Hősök dráma kötet is lett publikálva a színházi fesztivál 5 éve alatt, melyekben válogatott színpadi művek juthattak el az olvasókhoz és színházcsinálókhoz európai roma alkotók tollából. A második kötet angolul is megjelent. Itt írtam a kötetekről és a bemutatóikról: https://ringmagazin.hu/2019/05/24/roma-hsoek-oet-europai-monodrama/ https://ringmagazin.hu/2021/12/04/bozoky-balazs-roma-hosok-ot-europai-monodrama/
Az idén 15 éves Független Színház Magyarország egészen elképesztő és göröngyös utat járt be. Összefogva egyéb európai kortárs cigány társulatokkal bizony kulturális történelmet írt ezen a napon. A majd 7 éves kutatói munka amit végeztek a társulatok összegyűjtésével és a fennmaradt dokumentumok archiválásával, mára elérhetővé vált mindenki számára. Az eseményhez méltó összefoglalót és igényesen összeválogatott bemutató videókat készítettek az alkotokról. Betekintést adtak a fesztivál sorozat hátteréről és jelentősebb alkotásairól is. Az ír kormány fontosnak érezte ezt az eseményt. Kormányának legrangosabb magyarországi képviselőjét küldte a rendezvényre. Bár a magyar kormány tagjai előszeretettel szelfizgetnek roma előadókkal, főleg választások előtt, ezt az eseményt és törekvést semmilyen anyagi vagy szellemi segítséggel nem támogatta se hivatalos, se nem hivatalos formában az állam. A szervezők részéről sem merült fel az igény arra, hogy az adófizetők pénzéből végezzék munkájukat. Sőt. Alapvető elvárásuk, hogy függetlenek maradjanak. Támogatóik között nem szerepel magyarországi hivatalos állami szerv. Elgondolkodtató, miért nem. Miért nem karolja fel senki és érzi fontosnak egy kulturális érték megőrzését, történelmünk és jelenünk markáns társadalmi rétegét miért szegregáljuk?
Illés Márton karizmatikusan terelget minket a nyitó rendezvény házigazdájaként. Az olasz megrendítő módon hozza el az Ukrajnában történő eseményeket, ahol cigányokat kötöznek ki lámpapóznákhoz, kékre festett fejjel, sárga szigszalaggal körbetekerve gyalázzák őket. Az elhagyott és lerombolt házakat kutatókat büntetik így – tudjuk meg. Charlie Chaplin Diktátor című filmje is felvillan a háttérben. A “békefenntartó erők szerepében tetszelgő őrültek narratívájának muzsikája a múlt században is megpendült. A történelem ismétli önmagát. Nincs új a nap alatt. Nem tanul az emberiség a hibáiból, és az elnyomott kollektivizált tudatalatti rémálmaiból démonként csap fel a gyűlölet vad lángja napjainkban is Bucsában, Nagyváradon és akár Budapesten is. Van zene is. Sokan felszólalnak. Egyáltalán nem a kesergésen és a bűnösök hibáztatásán van a hangsúly. Sőt. Nincs nyomorgás sem kesergés, áldozati szerep. Öröm, büszkeség, hit pasztelszíneinek keveréke csillog Balogh Rodrigó szemében mikor beszédét rmondja bal kezét zsebre téve. Magyarul beszél, a háttérben angol felirat tolmácsolja mondandóját.
Kiváló svédasztal és finom borok várták a vendégeket az RS9 melletti étteremben. Volt rák, sajtok, szőlő, szalámi, serrano, aszalt paradicsom, májpástétom, több fajta édesség, minden. Michael Collins, az ír traveller gulyáslevest evett és vörösbort ivott. Mivel az ő előadási módja – a bemutatott videók sorából – és írásai a kedvenceim a kötetből, odamentem hozzá, és bemutatkoztam és gratuláltam. Leültetett a sarokba, bemutatta a családját. Ízlett neki a leves. Mondta, kóstoljam meg én is. Beszédbe elegyedtünk. A felesége és a fia csendben falatoztak, míg mi a felszínes közhelyekből pár vessző után másodpercek alatt átnyargaltunk a nyílt vizekre egymás lelkei kontinensének felfedező útján. Őszinte, érdekes, tisztességes embernek ismertem meg, akinek a jelenléte azt az érzést adta nekem, mintha egy nagy családi találkozón lennék. A rokon lelkek gyorsan felismerik egymást. Gyorsan lehullanak a gátak és szabadon folyik a gondolat árja. A tipikus ír mégsem tipikus cigány, akit a viccekből és nagyszüleink intelmeiből meg a sztereotípiákból ismertünk meg. Lelkében mégis sorstársa ugyanúgy a lebombázott ukrán színház színészeinek történetével, a megbélyegzés és a kitaszítottság szorosan fűzi egybe sorsukat. A háborúról nem is beszéltünk. Pedig milyen érdekes, hogy a világon először Moszkvában volt cigány kőszínház. Sebaj. Dublinról beszélünk, Budapestről, az emberekről, zenéről, sörről meg nőkről. Egy római lánnyal is szóba elegyedtem az utcán. Tetszett neki ez az egész, alig akart hazamenni. A lépcsőn ült és elmesélte, hogy még mindig sok a macska a Colosseum környékén. Minden ember beszédes, nyitott volt. Ez nem valamiféle titkos szabadkőműves szeánsz, hanem örömünnep, egy szeretet-munka beteljesülése, az alkotók munkájának az eredménye. Az első nap megnyitó eseményét a pincében a Békamesék punk opera követte, amiről külön cikkben fogok majd értekezni. A Balogh Rodrigó rendezte előadás humorral fűszerezve mutatja be egy család három generációjának életét, egy béka-metaforán keresztül.
fotót készítette: Bozóky Balázs