Close

Nemzetközi Gyertyagyújtási Akció

A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága (a továbbiakban, mint HáEmGo) és 16 tagszervezete a Krajczáros Alapítvány koordinálásával 2015. november 11-én nemzetközi gyertyagyújtási akciót szerveznek.
A kegyeleti kultúra különös része a történelmünket, az emberi emlékezetet őrző tevékenységnek. Ezzel a mindnyájunkat érintő akcióval is hozzá kívánunk járulni a dédés ükapáink katonai és emberi helytállásának felidézéséhez, ébrentartásához, a mögöttünk lévő nagy világégések áldozataira emlékezve – a mindennapjainkra és minden embertársunkra kihatóankiemelt hangsúlyt adni a BÉKE jelentőségének. Szeretnénk érzékeltetni, hogy az emberiségnek tanulnia kell a két nagy világégés tragédiájából.
 
Az immáron,5 év előzmény nyomán hagyományosnak tekinthető programunkhoz tavaly már 15 országból és 18 ezer főt érintően kaptunk fotókkal alátámasztott visszacsatolástTudjuk, hogy ez nem egy verseny, ám az ilyen akciókat csakis úgy lehet eredményes, ha széles nemzetközi támogatottság van mögötte. Ugyanakkor úgy véljük, ez ügyben fontos szerep hárul azon neves személyiségekre, akik az életútjukkal, egyéni teljesítményükkel követésre méltó – a ma élő nemzedékünknek példa értékű alakjai.
 
Kérjük minden kedves (a kezdeményezésünkkel azonosuló) Partnerünket, 2015. november 11-én 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél, katonai temetőben, parcellákon vagy a lakásuk illetve üzemeltetett létesítményük, iskolájuk ablakában, bejáratánál legalább egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar és más nemzetek katonái iránt.
 
Hisszük, hogy mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy e program ne egy szűk, csupán az általunk közvetlenül elérhető réteg vagy régió lakosai által kerüljön megvalósításraEzért javasoljuk, hogy az ismeretségi körébenaz  gondolat szellemisége jegyébenszíveskedjen magára vállalni az általunk most megfogalmazott célok megismertetését, vagyis a jelen felhívásunk eljuttatását
 
Bízunk benne, hogy a ma mundért viselő katonák illetve hozzátartozóik és parancsnokaik elsőként tekintik nagy jelentőségűnek e megkeresésünkkel azonosulást és ennek okán önként vállalják a tevékeny részvételüket.
 
Az idénre vonatkozó szervező munkát már megkezdtük és örömmel vesszük az ehhez való csatlakozást: http://www.youtube.com/watch?v=DJasFzL3EWk valamint
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top