Milyen helyzetben van a pszichiátriai ellátórendszer Magyarországon? Kit tekinthetünk pszichiátriai betegnek? Mit tehetünk, ha egy inzultus részesei leszünk egy nem beszámítható ember részéről?
Dr. Molnár Károlyt, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökét kérdeztem minderről.
Korábban is felmerültek már ezek a kérdések bennem, s gondolom, nem vagyok vele egyedül. Ám az ember nem foglalkozik ezzel a témával naphosszat, amíg csak szembe nem találkozik vele. Szó szerint. Egy átlagos szombat délután Budapest belvárosában egy fiatal lányt, egy kedves barátnőmet érte támadás. Szerencsére, kisebb sérülésekkel, ám annál nagyobb ijedtséggel megúszta az esetet. Az őt megtámadó fiatal férfi -bár pszichés zavarokkal küzd – eddig még sosem tanúsított hasonló viselkedést.
Orvosilag kit tekinthetünk pszichiátriai betegnek?
Elég széles a skála arra vonatkozóan, hogy kit tekinthetünk pszichiátriai betegnek. Megvannak a diagnosztikai kritériumok, a pszichopatológiája minden egyes betegségnek. Az általános közvélemény azonban egy stigmatizált képet alkotott az úgynevezett pszichotikus betegekről, akiknek viselkedésében olyan furcsaságok jelennek meg, ami feltűnik a környezetüknek. Mint például a skizofrének, személyiségzavarosak.
Azonban a pszichiátriai betegségek skálája ennél jóval szélesebb, és a legtöbb betegség nem is látszik az emberen, ezek csak egy diagnosztikus beszélgetés során derülnek ki, bár a közvetlen környezet azért érzékeli az egyén személyiségében fellépő változásokat.
Akiknél pedig szembetűnik, hogy valami probléma van, azok sem feltétlenül pszichiátriai betegek, hiszen nagyon sokan, akik szélsőséges viselkedést produkálnak, alkohol vagy kábítószer hatása alatt állnak.
Mi többek közt ezért is küzdünk, hogy az emberek ne azt gondolják, hogy a pszichiátriai betegségek valami veszélyes, megközelíthetetlen, misztikus dolgok, hanem mindennapi emberek is szenvedhetnek pszichés zavaroktól.
Mit tehet az átlag ember, ha környezetébe olyasvalaki kerül, aki az átlagostól eltérően viselkedik?
Ha a betegnek a saját szociális környezete érzékeli a változást, például az illető furcsa viselkedési mintákat kezd el felvenni, furcsa dolgokról vagy nehezen érthető dolgokról beszél, szélsőséges érzelmei vannak, ilyenkor érdemes professzionális segítséget kérni. Erre sok lehetőség van. A háziorvos is beutalhatja. A mentőszolgálat is beviheti a pszichiátriai osztályra, és ott majd eldöntik, h ez az állapot pszichiátriai betegség következménye vagy sem. De hogy kihez forduljunk, az az adott szituációtól függ. A legfontosabb, hogy ne legyünk mindezzel szemben közönyösek. Sokszor előfordul az utcán sétálva, hogy látunk valakit, aki a földön fekszik. Sok esetben nehéz eldönteni, hogy az illetőnek infarktusa van vagy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll. Bármi is a probléma, legtöbbször elmegyünk mellette úgy, hogy mindez nem a mi problémánk. Kisebb településeken nyilván mindez kevésbé fordul elő, ezekben közösségekben sokkal nagyobb az összetartó erő, a szélsőségesen viselkedő ember is egy falu közösségének a tagja. Nagyvárosokban közönyösebben megyünk el egymás mellett.
Mennyire megoldott ma Magyarországon a pszichiátriai betegek tartós kezelése?
Sok hiányossága van az ellátó rendszernek. Nem arról van szó, hogy nincsen Magyarországon kellő számú fekvőbeteg ágy a pszichiátrián. A nagy baj az, hogy ezeknek az ágyaknak a területi elosztása aránytalan. Vannak az országban olyan fehér területek, ahova nagyon kevés hely jut, de tulajdonképpen fekvőbeteg hellyel elvagyunk látva. Az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet– a szerk.) bezárása után viszont nem történt meg az, ami felé az egész világon tart a pszichiátria, miszerint a járóbeteg ellátást egyre jobban fejlesztik, átalakítják. Ma, amikor modern medicinák vannak és olyan eszközök állnak rendelkezésre, amivel hatékonyabban tudunk gyógyítani, kezd a pszichiátriai és a krónikus ellátás is az ambuláns járóbeteg ellátás irányába fejlődni. Ehhez viszont nagyon jó ellátóhálózat kell, ráadásul a közösségi pszichiátriát, a lakóhely közeli pszichiátriai ellátást meg kell teremteni. Ez jelentős anyagi és humán erőforrást jelent.
Az Európai Unióban szinte unikumként létezik egy gondozói hálózat Magyarországon, a pszichiátriai gondozók hálózata. Többször megfogalmazódott az, h ezt a hálózatot nem csak megtartani, hanem fejleszteni kell, ehhez képest a finanszírozás a szétesés szintjén van. Nemcsak az orvosi humánerőforrás hiányzik, hanem a személyzet is.
Mit tart a rendszer legnagyobb problémájának?
Mi szakemberek egyre inkább kevesebben vagyunk az egészségügyben. Elég sokan kivándoroltak külföldre.
Jelentős humánerőforrási és finanszírozási hiánnyal küzdünk. Ezt azóta sem sikerült megoldani, amióta az OPNI-t bezárták. Alacsonyabb az ambuláns ellátás finanszírozási szintje mint 7-8 évvel ezelőtt.
Miközben nem egy eszközigényes szakma vagyunk, könnyű lenne finanszírozni, de mindez valamiért kimarad, miközben európai szinten és Magyarországon is a pszichiátriai betegségek népbetegségnek számítanak. Elsősorban a depresszió és a szorongásos zavarok. Mondhatjuk, hogy a lakosságban minden ötödik ember szenved valamiféle pszichés zavartól, amit kezelni kellene. Kezeletlenül nagyon súlyos társadalmi, szociális és társadalomfinanszírozási gondot jelent.
Túl kevés idő jut az orvos beteg, a terapeuta beteg találkozásra. Az idő és a humánerőforrás van a középpontban. Időigényes szakma lenne a miénk, ha a feltételek biztosítottak lennének.
A jogi szabályozással is gondok vannak, természetesen mind az orvosi szakmai kollégium, mind a pszichiátriai társaság partner abban, hogy ezeket a szakmai programokat kidolgozva segítsük a döntéshozókat és a finanszírozás.
Ezek a legnagyobb problémáink. Nyitottnak mutatkozik rá a kormány, minden induló kormány természetesen nyitottnak mutatkozik, arra hogy meghallgasson minket és tudomásul vegyék, de azért a költségvetés nagyon szigorú, tehát nehezen mobilizálható az az anyagi háttér, melyből mindezt fedezni lehetne.
Sok betegnek nincs is betegség tudata. Velük mi a teendő?
A legtöbb betegnek valóban nincs betegségbelátása, tehát nem tudják, hogy probléma van velük. Ha a környezet úgy ítéli meg, hogy közvetlen veszélyt jelentenek, akkor valamelyik pszichiátriai osztályra szállítják a beteget, és bent tartják hetvenkét órán át. Mindezt akarata ellenére is megtehetik. Ha a hetvenkét óra leteltével nem jelent a viselkedése veszélyt, akkor távozhat az intézményből. Azonban ha ennyi idő után is fennáll a lehetőség, hogy valami kárt okoz, akkor jön a bírói szemle, ahol a független magyar bíróság és független szakember megvizsgálja a pácienst és dönt arról, hogy kezelendő e az illető vagy nem. Ha kezelni kell, csak akkor tartható bent. Azt tudjuk, hogy nagyon sok betegnek folyamatos gyógyszeres kezelésre, akár utókezelésre van szüksége, de attól kezdve, hogy az osztályról elbocsátották, a páciens semmire sem kötelezhető, ez az ő felelőssége. Ezért kellene az ambuláns ellátás, lennének olyan átmeneti intézmények ismét, amelyek az ő ellátásukat, utókezelésüket biztosítani tudnák.
Szembetűnő, hogy a hajléktalanok között is sokan szenvednek pszichés zavaroktól.
A hajléktalanok ellátása egy speciális terület. Az otthontalansággal együtt jár sok egyéb dolog is, amely miatt speciális ellátást igényelnek. Nyilván az optimális az lenne, ha valahol létezne egy intézmény, ahol a hajléktalanoknak az intézményes ellátása történne. Kollégákkal beszélgetve például eszünkbe jutott, hogy Budapesten ott áll üresen a Szabolcs utcai kórház épülete, az a hajléktalanok ellátására tökéletesen alkalmas lenne. Szakképzett emberekkel, az erőforrások biztosításával létre lehetne hozni egy hajléktalan ellátó helyet.
Ön mit tapasztal, az elmúlt évekhez képest hogyan változott a pszichiátriai betegek száma?
Emelkedik kicsit a betegek száma, gazdasági és társadalmi okok miatt, de az emelkedést nem mondanám jelentősnek. Ez azt jelzi, hogy egy betegségről és nem csak egy környezeti reakcióról van szó. Magyarországon az öngyilkosság az alkoholizmus elég magas arányban van jelen. Ha számokban kéne meghatározni, a lakosság 14%-a szorongásos, 6-9%-uk depressziós, és mindössze 1,7 5-ik szenved pszichotikus zavarokban. Mindezt összeadva ez elég magas szám, minden negyedik, ötödik embernek támogatásra lenne szüksége.
Összességében azt mondhatom, hogy jobb megelőzni a bajt mint kezelni.
Szerző: Kaiser Vivien
Fotó: online