Close

Az elítéltek ne kezdhessenek tiszta lappal egy másik tagországban

Az egységes európai térségben a nemzetközi bűnözés elleni harc fontos eleme, hogy a bűnelkövetők, elítéltek ne kezdhessenek „tiszta lappal” egy másik tagországban – hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az Európai Igazságügyi Hálózat 36. plenáris ülésén Budapesten.

 
Erősíteni kell a bűnügyi nyilvántartók közötti adatcserét az Európai Unióban – hangzott el a konferencián. Ha egy jogerős ítélet után valaki már letöltötte a büntetését, akkor ugyanezen bűncselekmény miatt egy másik ország már ne indítson ellene eljárást – magyarázta a Krónikának a jogi szaknyelven „ne bis in idem” elv lényegét Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense. „Egy másik állam büntetőítéletét automatikusan el kell ismerni” – fogalmazott.
A tagállamok közötti egyeztetés azért fontos, mert sokszor értelmezési különbségek adódnak például abból, hogy mi minősül ugyanolyan bűncselekménynek egyik és másik országban –  folytatta Karsai Krisztina. Példáként említette, hogy adott kábítószer esetében az egyes országokban más-más mennyiség birtoklása lépi túl a büntethetőség határát.
A konferenciát megnyitó Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár kijelentette: a nemzetközi bűnözés elleni harc fontos eleme, hogy az elítéltek ne kezdhessenek tiszta lappal egy másik tagállamban. Ez úgy érhető el, ha a jogerős ítéletekre vonatkozó kölcsönös elismerés elve maradéktalanul érvényesül a tagállamokban – magyarázta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top