Close

Tájházak Napja 2016

tajhazaknapja2

Április 23-24-én rendezi a Magyarországi Tájházak Szövetsége a Tájházak napja című országos rendezvénysorozatát. A legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket, szakvezetéssel bemutatva az épületek berendezéseit. Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari termékeket lehet megtekinteni, vásárolni, vidám eszem-iszommal egybekötve.

2016-ban a kiemelt helyszínünk az Ócsai Tájház lesz – ahol „A ruha teszi az embert” tematika köré szervezik a programot, többek között élő viseletkiállítással, hagyományőrző keresztelővel várják a látogatókat. Az egész napos családi program az április 23-án 10 órakor keresztelővel egybekötött Istentisztelettel veszi kezdetét az Ócsai Református Műemléktemplomban. A nap folyamán a Tájház udvarán kézműves kirakodóvásár és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket. 14 órakor Izsák Zoltán Sotiris magángyűjteményéből, a történeti Magyarország területéről származó élő viseletkiállítás nyitja meg kapuit. 16 órakor élő „Viselettérkép” lesz a Templom-téren.

Tajhazak napja 1

Ízelítő a mintegy ötven tájház programkínálatából
Aki szívesen töltené az időt a szabadban, válassza a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház programját. Nem kevesebbet kínálnak, mint hogy egy kellemes négy órás séta alkalmával megmutatják a régi Budakeszi erdő nevezetes helyeit, a valamikor szőlőtermelő területeket, a zsidó temetőt. A túra végén egy kis vendégvárásra is készülnek zsíros kenyérrel és fröccsel, a gyerekeket málnaszörppel fogják megkínálni.
A szadai Tájház programján derülhet ki, ahol a kovácsbemutató, a játék- és daltanítás, a kézműves foglalkozások mellett vason sült szadai lángossal és helyben sütött görhennyel várják az érdeklődőket. Ha valaki régóta szeretné kipróbálni, hogyan készül a híres szadai fehér hímzés, jöjjön el, mert ezen a napon még azt is tanítani fogják!
Tényőre utazzon, aki a hely jellegzetes falurészét, a Békavárat ismerné meg! Itt, mivel a fazekasság volt az egyik legfontosabb kézművesség, fazekas-foglalkozások lesznek. Aki pedig megéhezne a nagy munkában, kóstoljon keletlent, langallót, prószát!
A Borsodi Tájházban az edelényi Császta Néptáncegyüttes és a Tényleg Zenekar szerepel. Helyi kézművesek kínálják portékáikat. A tájház Kemencés Baráti Köre frissen sült kenyeret kínál a vendégek számára fokhagymás tejföllel.
Paloznakon a Csopak Környéki Borút Egyesület tagjai nyitott pincékkel várják a pincetúra nevezőit, célállomás a Tájház udvarán található PinczePont borozó és információs központ. A rendezvény alatt az érdeklődők számára ingyenesen látogatható a Tájház, emellett a környék legjobb boraival és langallóval várják a vendégeket.

Tajhazak Napja 3
A néphit szerint a Szent György-nap előtt fogott pillangó nagy szerencsét hoz. Szerencsét kívánunk a balatonkenesei Tájházba betérőknek: a tájház e napon a lepkék köré építi kézműves foglalkozásainak témáját. Pillangókat készítenek különböző technikákkal: lehet majd origamit hajtogatni, horgolni és gyöngyöt fűzni. S míg a szerencsehozó pillangók készülnek, a tájház gyűjteményét e napon ingyen tekinthetik meg a látogatók.
Nem mást találtak ki a Felpéci Tájházban, mint hogy a tárlatvezetés alatt a kenyérdagasztás és sütés folyamatát is bemutatják. Aki valóban szeretne kötényt kötni, pogácsát gyúrhat, mézes tésztát – ebből aztán készülhet a jellegzetes nefelejcses, tulipános mintával szaggatott aprósütemény. Hol sülne ki máshol, mint a kemencében! Amíg a gyerekek, asszonyok tevékenykednek, a férfiak se legyenek restek, rájuk a helyi fűrészüzem vár! Aki jól végezte dolgát, egye fene, betérhet egy kis borkóstolásra − némi séta után persze, hiszen a pincerendszer a fokozattan védett ősborókásban található.          
A Hosszúhetényi Tájházban „Állati jó 7 próba” lesz a Szent György-napi állatkihajtás jegyében. A tájház udvarán várják a gyerekeket egy tréfás, játékos délutánra. A nebulók 7 állomáson keresztül ismerkedhetnek a háziállatokkal és őrzőikkel. Elsőként egy mesén keresztül megtudják, hogy Ki, mit őriz?, ezután állomásokon keresztül teljesítik a 7 próbát. Végül „állati” kóstolással zárják a napot.

Tajhazak Napja 4
A Vésztői Tájház és Mesterségek Háza már április 22-re programmal készül: a Szent György-naphoz kapcsolódó „Pásztornap” kapcsán a tavaszi kihajtást és a sárréti pásztorok életmódját szeretnék feleleveníteni. Először kerül megrendezésre a pásztorételek főzőversenye, ahol az induló versenyzőket a helyi pásztorok által kedvelt ételek elkészítésére biztatják. A nap folyamán birkanyírás és birkakörmözés-bemutató, kézműves bemutatók és a pásztorélethez kapcsolódó színpadi produkciók, valamint élő népzene várja a látogatókat. Április 23-án pedig ünnepi nyitva tartással 9-14 óráig várják a tájházhoz érkező látogatókat.

Tajhazak Napja 5

Háttérinformáció: Szent György ünnepének idején − Tájházak Napja
A paraszti hagyományban a legszélesebb körben volt ismert Szent György alakja, akinek ünnepnapját minden évben április 24-én tartjuk. A 24-éhez legközelebb eső szombaton és vasárnap hagyományteremtő programjainkkal nemcsak a tavaszi állatkihajtás egykori emlékeire, hanem a tavaszi megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánunk fordítani. Úgy véljük, ez a nap, a Tájházak napja remek lehetőség számunkra, hogy a hosszú tél után, a tavasztól őszig tartó nyitva tartás kezdetén kiemelt figyelmet fordítsunk saját szűkebb pátriánk egykori életmódjára, paraszti világaira, és mindarra, ami a hagyományos tudásból napjainkban hasznosítható, újraélhető modern világunkban. A tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre felhívjuk leendő látogatóink figyelmét.

További pontos információk: http://www.tajhazszovetseg.hu/tajhazak_napja_2016
és a TájházszövetségFacebook-oldalán.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top