Close

Az Erdők Nemzetközi Napja

Folyamatosan nő Magyarország erdővel borított területe, aránya a nemzeti erdőleltár adatai szerint már 25,4 százalék. A klímaváltozás nyomán egyre több az aszályos időszak, és veszélyt jelent az egyes növényfajok, illetve károsítók gyors elterjedése. A Soproni Egyetemen csaknem kétmilliárd forintos kutatási program indul, hogy a klímaváltozás elleni fellépés keretében vizsgálják az erdőalapú gazdaság gyakorlati megvalósításának lehetőségeit.

Az Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódó sajtótájékoztatón Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az erdőterület növelése és az erdőgazdálkodás fenntarthatósága iránt. A 2019-ben elindított Országfásítási programban 42 ezer hektár új erdő létesítésére pályáztak a gazdák. A fásítást különböző kormányzati programok ösztönzik és népszerűsítik. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében 680 hektár új erdőt telepítettek, a Településfásítási programban pedig 1350 településen 36 ezer sorfát ültettek. Fontosnak nevezte a növekvő erdőterület fenntartható módon történő kezelését. Elmondta, hogy 100 ezer hektárral nőtt a nem vágásos üzemmódban kezelt erdők területe 2009 óta. A fa stratégiailag fontos, megújítható nyersanyagforrás, amiből Magyarország jelentős, egyre növekvő tartalékokkal rendelkezik. Az erdők fenntartható kezelésének példájaként utalt arra, hogy a természetvédelmi szempontok tudatos érvényesítésének köszönhetően 2010 óta 25 százalékkal nőtt az erdőkben a holtfa mennyisége, amely hozzájárul a biodiverzitás növeléséhez, ezáltal javítja az erdők ellenálló és alkalmazkodó képességét. Kitért arra is, hogy felértékelődött az erdők egészségvédelmi szerepe. A járványhelyzet rámutatott, hogy helyes stratégia volt 2010 óta az erdei ökoturizmus jelentős fejlesztése. Országszerte 25-30 százalékkal nőtt az erdők látogatottsága, az állami erdőgazdaságok által működtetett és fejlesztett ökoturisztikai infrastruktúra segítségével az erdőket évente 40-50 millió látogató keresi fel.

Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora bejelentette: az egyetemen csaknem kétmilliárd forintos kutatási program indul, hogy a klímaváltozás elleni fellépés keretében vizsgálják az erdőalapú gazdaság gyakorlati megvalósításának lehetőségeit. A kutatási programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Tématerületi kiválóság programjának támogatásával indítják. A 150 szakember közreműködésével megvalósuló projekt célja, hogy az erdőalapú gazdaság területén valós megoldási lehetőségeket kínáljon a klímaváltozás kihívásaira. Ehhez új, egységes rendszerben szemléli az erdőgazdálkodás, a faipar, a közgazdaságtan és a társadalomtudományok szempontjait.


Borovics Attila, a SOE Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója a projekt célkitűzéseit bemutatva egyebek mellett elmondta: nemzetgazdasági és klímavédelmi szempontból is indokolt annak a vizsgálata, hogy a szénmegkötési kapacitás megőrzésétől kezdve a biogazdaság fejlesztéséig milyen, a gyakorlatban is alkalmazható lehetőségek vannak az erdők fenntartható hasznosítására. A projekt keretében olyan innovációkkal is foglalkoznak, mint a szárazságtűrő fafajok anyagát feldolgozó fejlesztések, a zöld hő előállítása vagy a faalapú építőanyagok és szigetelőanyagok fejlesztése.
Az ENSZ közgyűlése 2012-ben nyilvánította az Erdők Nemzetközi Napjává március 21-ét.
Forrás: Országos Erdészeti Egyesület Fotók: Bognár Mária

Shares
scroll to top