Close

Vonnegut levele 1988-ból

 

Bozóky Balázs írása

100 éve született 1922. november 11-én Kurt Vonnegut. Belebotlottam pár rendkívül erős tanácsába, amit 1988-ban írt a 2088-ban élő világ polgárainak. A TIME magazin nagyszabású reklámkampányában elismert hírességek szóltak a 100 évvel későbbi jövő emberéhez. Köztük volt a “szatíra pápája” is. Habár 100 évvel a megírása után élő embereknek szánta írását a jövőbeli 2088-ban, szinte minden része érvényes ránk, 2022-ben élőkre is. Vonnegut idén már 15 esztendeje nincs köztünk de remekművei népszerűbbek mint valaha. Nyíltan mert vallani az emberi gyarlóság mibenlétéről, valójában aki olvasta a regényeit, a levélben szereplő hét pontot a sorok között is megtalálhatta.

Vonnegut levele 1988-ból

Hölgyeim és Uraim 2088-ban:

Azt mondták, szívesen olvasnának bölcs sorokat a múltból, és hogy küldjünk párat Önöknek a huszadik századból. Talán olvasták vagy hallották már ezt  a tanácsot Poloniustól Shakespeare Hamletjében: “..Mindenek fölött / Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, / Következik, hogy ál máshoz se léssz. / Isten veled: áldásom benned ezt / Érlelje meg majd.” (ford. Arany János). Talán ezek az útmutatások is ismerősen csengenek Keresztelő Szent Jánostól: “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája”. A legjobb saját tanácsom koromból önöknek, vagy bárkinek bármikor, az az ima, amelyet először azok az alkoholisták mondanak el, akik azt remélik, hogy soha többé nem isznak majd: “Isten adjon nekem nyugalmat, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy megváltoztassam azokat, amelyeket még meg tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget”.

A mi évszázadunkra nem volt jellemző a szabad bölcsesség narratívája, talán mert mi voltunk az első szerencsések, akik megbízható információkhoz jutottak az emberiség helyzetéről: hányan vagyunk, mennyi élelmet tudunk termelni vagy összegyűjteni, milyen gyorsan szaporodunk, mitől leszünk betegek, mitől halunk meg, mekkora kárt okozunk a levegőben, a vízben és a talajban, amelytől a legtöbb életforma függ, milyen erőszakos és szívtelen tud lenni a természet, stb. Ki tudna jó dolgokról bölcselkedni ennyi rossz hír hallatán?

A leglesújtóbb hír számomra az volt, hogy a természet nem környezetvédő. Nem volt szüksége a segítségünkre, hogy szétszedjük a bolygót és másképp rakjuk össze – nem feltétlenül az élőlényekre optimalizálva. Villámokkal gyújtotta fel az erdőket. Hatalmas szántóföldeket borított be lávával, amik már éppúgy nem tudtak életet hordozni, mint a nagyvárosi parkolók. A természet a múltban gleccsereket úsztatott le az Északi-sarkról, hogy ledarálják Ázsia, Európa és Észak-Amerika nagy részét. Semmi okunk azt feltételezni, hogy egy nap nem fogja ezt újra megtenni. Jelenleg is sivataggá változtatja az afrikai ültetvényeket, és bármikor megeshet, hogy szökőárakat indít, vagy fehéren izzó sziklákat zúdít ránk a világűrből. Nemcsak kiválóan fejlett fajokat irtott ki egy szempillantás alatt, hanem óceánokat is lecsapolt és kontinenseket süllyesztett el. Ha az emberek azt hiszik, hogy a természet a barátunk, akkor biztos, hogy nincs szükségünk ellenségre.

Nos, ahogyan majd ti, száz év múlva élő emberek is nagyon jól tudjátok, és ahogyan azt az unokáitok még jobban megtanulják majd: A természet könyörtelen, ha arról van szó, hogy az élet mennyiségét egy adott helyen, egy adott időpontban a rendelkezésre álló táplálék mennyiségéhez igazítsa. Mit tettek tehát önök és a természet a túlnépesedés ellen? Most, 1988-ban még úgy tekintünk magunkra, mint egy újfajta gleccserre, forróvérű és eszes, megállíthatatlan, aki mindent felfal, majd szeretkezik – és aztán újra megduplázza a méretét.

Ha jobban belegondolok, nem is olyan biztos, hogy el tudnám viselni, amit önök és a természet esetleg már el is követtek annak érdekében, hogy a túl sok ember etetését optimalizálják a korlátolt élelmiszerkészlethez.

Van egy őrült ötletem, amivel tetemre hívnám önöket: Lehetséges, hogy robbanófejjel felszerelt hidrogénbomba rakétákat céloztunk egymásra, állandó fenyegetettségben és készenlétben, hogy eltereljük a figyelmünket a mélyebb problémáról – miszerint milyen kegyetlenül fog velünk bánni a természet, a környezet, mint Természet, a közeljövőben?

Most, hogy alaposabban megvitathatjuk a zűrzavart, amelyben élünk, remélem, hogy már nem választanak többé mélységesen ignoráns optimistákat vezető pozíciókra. Csak addig voltak hasznosak, amíg fogalmunk sem volt arról, hogy mi is zajlott itt valójában az elmúlt kábé hétmillió év során. Az én időmben ezek az emberek katasztrofálisnak bizonyultak olyan kifinomult intézmények vezetőiként, melyeknek valódi munkát kellett végezniük.

Most nem olyan vezetőkre van szükségünk, akik végső győzelmet ígérnek a természet felett, kitartóan folytatva megszokott életvitelünk, hanem olyanokra, akik kellő bátorsággal és intelligenciával vannak felvértezve, hogy a világ elé tárják a természet szigorú, de ésszerűnek tűnő megadási feltételeit:

1. Csökkentsék és stabilizálják a népességeket.

2. Hagyjanak fel a levegő, a víz és a termőföld mérgezésével.

3. Hagyják abba a háborús készülődést, és kezdjenek el végre a valódi problémákkal foglalkozni.

4. Tanítsák meg a gyerekeiket, és magukat is, hogyan kell lakni egy kis bolygón anélkül, hogy asszisztálnánk a kivégzéséhez.

5. Ne higgyék, hogy a tudomány bármit meg tud oldani, ha adnak neki egy billió dollárt.

6. Ne gondolják azt, hogy az unokáiknak már minden rendben lesz, függetlenül attól, hogy mennyire pazarlóak vagy rombolóak önök, hiszen ők egy szép új bolygóra vándorolhatnak majd egy űrhajón. Ez nagyon gonosz és ostoba dolog.

7. És így tovább. Vagy másképp.

Túl pesszimista lennék a száz év múlva várható életet illetően? Talán túl sok időt töltöttem tudósokkal, és egyáltalán nem eleget politikusok beszédíróival. Azt sejtem, hogy még a táskahordó hölgyeknek és uraknak is lesz majd saját bejáratos helikopterük vagy vállra csatolható rakétájuk Kr. u. 2088-ban. Senkinek sem kell majd elmennie otthonról, hogy munkába vagy iskolába menjen, vagy abbahagyni a tévénézést. Mindenki csak ülni fog egész álló nap és a számítógépek billentyűit nyomkodja majd, amelyek mindenhez kapcsolódnak. Narancs italt kortyolgatnak hozzá szívószálon keresztül mint az űrhajósok.

Egészségünkre!

Kurt Vonnegut

 

(Bozóky Balázs fordítása)

Shares
scroll to top