Bob Dylanről azt nyilatkozta, hogy egy jó verse van a többi hablaty, ugyanakkor izgalmas élete, mely tragikus fordulatokkal volt teli mégis élettől zsongó írásokat eredményezett. Igen, ilyen volt Kurt Vonnegut, aki száz éve született tegnap.
Rövid életrajz
A kortárs amerikai irodalom és ellenkultúra egyik legnagyobb alakja (1922-2007), tizennégy regényt, háromkönyvnyi elbeszélést, pár esszékötetet és visszaemlékezést írt. A bombázásokat úgy élte túl, hogy az ötös számú vágóhíd alá volt bezárva hadifogolyként, s ezen élményeit is rögzíti regényében. Vonnegut 1940-ben leérettségizett és az ithacai Cornell Egyetem biokémia szakára iratkozott be, valamint az egyetemi újság, a Cornell Daily Sun rovatvezetője és felelős szerkesztője lett. Pacifista világnézetének ellenére, miután az Egyesült Államok is hadba lépett a szövetséges hatalmak oldalán, 1943 márciusában önkéntesként belépett a hadseregbe. A Carnegie Institute of Technology-ba és a Tennessee-i Egyetemre vezényelték, ahol hadmérnöki tanulmányokat folytatott, majd az európai hadszíntéren a 106. Gyalogos Hadosztály felderítője lett, és 1944. december 22-én az ardenneki csata során német hadifogságba esett. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol kismamák számára készítettek tápláló maláta szörpöt. Itt – a szállásul szolgáló vágóhíd pincéjében – lett tanúja és túlélője Drezda szőnyegbombázásának 1945. február 13-án, amelynek során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Meghatározó élménye és művészi ihlető forrása lett későbbi munkásságának a Drezdában átélt borzalom, az emberi gonoszság előidézte apokalipszis (Az ötös számú vágóhíd című regényének egyik fő motívuma). 1945. május 22-én a Bíbor Szív kitüntetettjeként, őrvezetői rangban leszerelt.
Az ötös számú vágóhíd
AVAGY
A GYERMEKEK KERESZTES HADJÁRATA
SZOLGÁLATI TÁNC A HALÁLLAL
“Többé-kevésbé mindez megtörtént. Ami a háborús részleteket illeti, azok mindenesetre meglehetõsen valóságosak. Egy tagot, akit ismertem, valóban agyonlõttek Drezdában, mert elvitt egy teáskannát, ami nem az övé volt. Egy másik fickó, akit ugyan- csak ismertem, valóban azzal fenyegette személyes ellenségeit, hogy a háború után felbérelt fegyveresekkel meggyilkoltatja õket. És így tovább. A neveket mind megváltoztattam.”
“– Ez valami háborúellenes könyv?
– Igen – feleltem. – Úgy hiszem.
– Tudja-e, mit szoktam mondani azoknak, akikrõl azt hallom,
hogy háborúellenes könyvet írnak?
– Nem. Mit szokott mondani, Harrison Starr?
– Én erre azt mondom: „Miért nem ír helyette inkább egy
gleccserellenes könyvet?” (11 old.)
“A könyv csúcspontja, úgy hiszem, a szegény jó öreg Edgar Derby kivégzése lesz – magyaráztam. – Annyira szembeszökő a dolog iróniája. Porrá ég egy egész város, és sok ezer és ezer ember veszti benne életét. És akkor ott, a romok között, letartóztatják azt az egy szál amerikai gyalogos katonát, mert elvitt egy teáskannát. És szabályszerû tárgyalást tartanak az ügyében, s utána egy kivégzõosztag agyonlövi.” (12 old.)
“Megmondtam a fiaimnak, hogy soha, semmi körülmények között ne vegyenek részt tömegmészárlásban, és hogy semmiféle ellenség lemészárlásáról szóló hír ne keltsen bennük soha örömet vagy diadalérzetet.
Azt is megmondtam nekik, hogy ne dolgozzanak olyan cégnél, amely tömegmészárlásra való szerkezetet gyárt, és hogy fejezzék ki mélységes megvetésüket azok iránt, akik azt hiszik, hogy szükségünk van ilyen szerkezetekre.” (24 old.)
“Erika Ostrovsky írta: Céline és látomása. Céline derék katona volt az elsõ világháborúban – mindaddig, amíg be nem tört a koponyája. Ettõl kezdve nem tudott aludni, és hangokat hallott a fejében. Orvos lett belõle, nappal szegény embereket kezelt, és egész éjszaka groteszk regényeket írt.
Azt írta, hogy semmiféle mûvészet nem jöhet létre, ha alkotója nem táncolt a halállal.
Az igazság a halál – írta ez a Céline. – Harcoltam is ellene szépen, amíg csak tudtam… táncoltam vele, füzértáncot lejtettem vele, körülkeringõztem… színes szalagokkal feldíszítettem, dédelgettem…” (25 old.)
Siker
Az irodalmi underground hozta meg a sikert a számára, az 50-es 60-as években sodró kacagtató s ironikus novellái jórészt a háborús élményekből táplálkoztak, s itt kristályosodott ki a jellegzetesen vonneguti stílus és tematika. A fekete humort is előszeretettel alkalmazta. Éles társadalomkritikát fejezett ki általuk. Jelentősebb regényei: