Close

Az év természetfotói – Magyarország 2022

Daróczi Csaba nyerte el idén Az év természetfotósa címet, és A halak csillagképe című képével Az év természetfotója díjat is a „Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2022” pályázaton. Az év ifjú természetfotósa Kártyás Gergő lett, Vonalkód című felvételével. Az immár 30. alkalommal kiírt pályázatra 197 fotós 3533 felvétele érkezett be. A 120 legjobb fotóból összeállított kiállítás január 30-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Fáth Péter, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke elmondta, hogy a III. fordulóba bejutott körülbelül 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön. Idén új kategória jelent meg a pályázati kiírásban: mobileszközzel készített fotóval is lehetett pályázni.
Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a pályázati képek között már nemcsak meghökkentő nézőpontokkal találkozhatunk, hanem felfedezhetők olyan kreatív technikák is, amelyekkel eddig még sehol, még a külföldi pályázatokon sem találkozhattunk. „A vezető magyar természetfotósok nemcsak tudatosan készítik megdöbbentő látványt közvetítő képeiket, hanem képesek a technikai háttér továbbfejlesztésére is, ami egyértelműen jelzi, hogy kiemelkedő alkotókészséggel rendelkeznek” – tette hozzá.

Az év természetfotósa címet elnyerő Daróczi Csabának 18 képe került a legjobbak között, ami rekord a pályázat 30 éves történetében. Daróczi Csaba nyerte el egyebek mellett Esküvői vendég című fotójával a Kezünkben a Föld, Jég-madár-akt című képével a Kompozíció forma és kísérletezés, valamint Fabarlang című fotójával a Mobillal a természetben kategória fődíját is. A halak csillagképe című fotóját, amellyel kiérdemelte Az év természetfotója elismerést, vízpótlás után a soltvadkerti tóban egy víz alatt elhelyezett kamerával készítette éjjel. Kártyás Gergő, Az év ifjú természetfotósa a fődíjat nyert felvételét 2021 január első heteiben készítette Döröskén, középpontjában egy tőkésrécepár látható a téli tájban.

Az album borítóján Tóth László: Papírhajó /Saubermacher- Az Év Természetfotósa 2022/naturart

Az Alexandra Kiadó idén is két nyelven – magyarul és angolul – jelentette meg a döntőbe jutott fotókból összeállított 208 oldalas „Az év természetfotói – Magyarország 2022” kötetét, címlapján Tóth László: Papírhajó című képével.

A Magyar Természettudományi Múzeum minden hónap első vasárnapján, így december 4-én is ingyenes belépéssel, színes programokkal várja a családokat.
Bognár Mária

Nyitókép: Daróczi Csaba: A halak csillagképe/ Saubermacher- Az Év Természetfotósa 2022/naturart

Shares
scroll to top