Close

Megújult az Ország Közepe

Pusztavacs község Önkormányzata, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével megújult Magyarország földrajzi középpontjában az Ország Közepe Emlékmű.
Pusztavacs, a mintegy 1400 lelket számláló község Pest megye déli részén, a Kiskunsági homokhátságban található. 1968-ban, a korabeli térképészeti módszerekkel itt, az északi szélesség 47°10’51”, keleti hosszúság 19°30’11” pontban azonosították be Magyarország földrajzi középpontját. A jeltornyot 1978-ban emelték, amely 2001-ben sajnos leégett, helyreállítását 2004-ben a Nemzeti Park Igazgatóság végezte el – teljes felújítására pedig ez év elején került sor.
Pusztavacs Község Önkormányzata és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 2020. december 4-én együttműködési megállapodást írt alá az Ország Közepe Jeltorony felújítása, valamint az „Ürgepark” tematikus szabadtéri bemutatóhely kialakítására. A projektet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 25 millió forinttal támogatta.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság mintegy 8 millió forint értékű saját faanyaggal járult hozzá a torony újjáépítéséhez, ezen kívül további, mintegy 3,4 millió forint értékben készített és épített be eszközöket az „Ürge-parkba”: · „ürge-lyuk” mászó alagút · 2 ürge mászóka · ürge-puzzle játék · „ürge-leselkedő” megfigyelő pont · szelfi pont · kétoldalas információs táblák tartalommal együtt (4 db) · pad-asztal garnitúrák (4 db) · szalonnasütő hely, rönk ülőkékkel · a kút környezetének leburkolása madáritató kialakításával · odútelep kialakítása 20 db odú kihelyezésével · 12 fa ültetése (tölgy, mezei juhar és kőris).
A pusztavacsi Magyarország földrajzi középpontja Természetvédelmi Terület amellett, hogy óvja az ország középpontjában felállított jeltorony természeti környezetét, jelentős ürgeállománynak is otthont ad. Az ürge Magyarországon fokozottan védett állat, mely a rövid füvű gyepterületek érzékeny emlősfaja. Az itteni állomány az emberi jelenléthez alkalmazkodott, a faj bemutatására a terület ezért kifejezetten alkalmas. Az ikonikus torony felújítása mellett ezért tematikus ürgeparkot is létrehoztak, mely több korosztály számára is alkalmas az érdekes életmódú kisemlős bemutatására. A közönséges ürge (Spermophilus citellus) fokozottan védett állat, eszmei értéke 250.000.-Ft. A Természetvédelmi Terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Dél- és Kelet-Pest Megyei Tájegységéhez tartozik.
Forrás: DINP Igazgatóság

Shares
scroll to top