A 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság hazai szervezői és a WWF Magyarország projektet dolgoztak ki a sportesemény ökológiai lábnyomának csökkentésére.
A közös környezetvédelmi kezdeményezés nyitórendezvényének a Pest megyei Kosd település adott helyet. A DO MORE program egyik kiemelt célja, (a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás akciói mellett), hogy a lehetőségekhez mérten csökkentsék az Európa-bajnokság széndioxid lábnyomát. A WWF Magyarország felmérése szerint a résztvevő csapatok utazásának széndioxid-kibocsátása 185,5 tonna egyenérték, ezt a karbonlábnyomot akarják ellensúlyozni az élőhely-rekonstrukciós programmal. Céljuk a természetes élőhelyek kiterjedésének növelése, ökológiai hálózatok kialakítása, a biodiverzitás megőrzése úgy, hogy közben egy település villámárvíz-fenyegetettségét is csökkentik. Az együttműködés keretében Kosdon ültettek fákat, az élőhelyfejlesztés néhány évtized alatt képes elnyelni az említett széndioxid-kibocsátást. Emellett az egyhangú agrártájba ékelődött fás sávok búvóhelyet nyújtanak sok fajnak, élőhelyfolyosóként funkcionálnak, valamint az erózióvédelem és a mikroklíma-szabályozás tekintetében is eredményeket érnek el.
Bíró Szabolcs, az Európa-bajnokság szervezőbizottságának vezetője a WWF Magyarországgal és Kosd településsel kialakított együttműködésről szólva hangsúlyozta: „Az első perctől kezdve kiemelt fontossággal bírt az Európa-bajnokság környezetre gyakorolt hatásának vizsgálata. Egy világszintű sportesemény tömegeket mozgat meg, ezáltal nagyon sok ember figyelmét hívhatjuk fel a környezet megóvásának fontosságára. Példát kell mutatnunk, hogy igenis lehet környezettudatosan nagyszabású eseményt rendezni”.
Kurdi Ferenc, Kosd polgármestere elmondta, hogy a település az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett a klímaváltozás miatti károk enyhítésére. A falu adottságaiból adódóan hatványozottan jelentkező villámárvizek és aszályos időszakok próbára teszik az itt élők teherbíróképességét. Összesen 2,3 hektárnyi területen telepítettek fákat. A település központjához közeli dűlőutakra fás és cserjés sávokat ültettek: fáknak szelídgesztenyét és hárst, cserjeszinten pedig somot, csipkét, berkenyét, galagonyát, valamint nagyobb egybefüggő területet szelídgesztenyéből. Fontos szempont volt, hogy mindegyik faj termése hasznosítható.
Farkas Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője mintaértékűnek nevezte a projektet, mert a fás-cserjés sávok nemcsak a széndioxidot kötik meg, hanem segítenek alkalmazkodni az éghajlatváltozás negatív hatásaihoz, ugyanis csökkentik a meredek domboldali szántókon az egyre gyakoribb esőzések okozta eróziót és villámárvíz-fenyegetettséget. Emellett növelik az élőhelyek sokszínűségét az egyhangú agrártájban, a helybélieknek pedig hasznot hoz a telepített hárs, szelídgesztenye, csipke és galagonya. Reményét fejezte ki, hogy másoknak is példát mutatnak ezzel.
A 2022. január 13-30 között megrendezésre kerülő Európa-bajnokság hazai helyszínei Budapest, Debrecen és Szeged, szlovákiai helyszínei pedig Pozsony és Kassa. A hazai szervezők szeretnék elérni, hogy a sportesemény közösségi és fesztiváltélményt nyújtson, és minél több embert megmozgasson, korosztálytól függetlenül. Ezért a szlogen és brand: WATCH GAMES. SEE MORE.