Kína és 16 kelet-közép-európai ország résztvételével kezdődött nagyszabású gazdasági és kereskedelmi fórum hétfőn, Budapesten. A Kina-Közép-Kelet-Európa csúcson 11 európai uniós tagállam és 5 nem uniós ország vesz részt. Orbán Viktor gazdasági, kereskedelmi sikertörténetnek nevezte az együttműködések lehetőségét és hangsúlyozta: a találkozó kulcskérdése, hogy létre jöhetnek-e azok a nagyívű projektek, fejlesztések, amelyek utána az egész térséget fel fogják emelni. A „16+1” formátum nem csak Kína és a 16 kelet-közép-európai ország érdekét szolgálja, az együttműködés sikeréből egész Európa és az egész Európai Unió is profitál, igazi „win-win helyzet”- mondta a miniszterelnök az esemény ma délelőtti megnyítóján.
Egy kialakulóban lévő új világrendben Ázsia és benne Kína szerepe jelentősen megnőtt – hangsúlyozta Orbán Viktor. Korábban Ázsia modernizációja csak úgy volt lehetséges, ha Európa jelentős technológiai-pénzügyi forrásokkal részt vett benne – idézte fel a miniszterelnök, ugyanakkor kiemelte, hogy a helyzet megváltozott: „most a Kelet csillaga áll magasan”, Ázsia és benne Kína felemelkedésének korszakát éljük, és most az az időszak következik, amikor Európa további fejlődéséhez szükség lesz a Kelet technológiai és pénzügyi részvételére.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Kína rendelkezik azokkal a forrásokkal és kapacitásokkal, amelyekkel olyan fejlesztéseket lehet végrehajtani Közép-Európában, amelyek európai forrásokból ma nem lehetségesek. Hozzátette, a most formálódó új világrendben jellemző a nagy és sikeres távol-keleti vállalatok széles körű jelenléte a nyugati piacokon. Kína pénzügyi és technológiai értelemben is meghatározó erővé vált, Közép-Európa üdvözli ezt a fejleményt, a kínai gazdaság erősödése komoly lehetőségeket tartogat a kelet-közép-európai országok számára – emelte ki a miniszterelnök. Ahhoz, hogy ez a térség fejlődni tudjon, külső technológiai és pénzügyi forrásokra is szükség van, az európai források önmagukban már nem elegendőek – hangsúlyozta és a régiós országok nevében üdvözölte azt a tényt, hogy az új világrend részeként, Kína ebben a fejlesztésében és fejlődésében jelen kíván lenni.
Kína: 700 miliárd dollárt akar befektetni
Kína prosperáló Európát szeretne látni, támogatja az európai integrációs folyamatokat, és azoknak az államoknak a fejlődését is, amelyek uniós tagok kívánnak lenni – mondta el Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.Li Ko-csiang elmondta: a közép-kelet-európai térség az Európai Unió leggyorsabban fejlődő, legjobban teljesítő régiója, amely átlagosan 3 százalékos GDP-bővülést mutatott fel. Ezt a jövőben a Kínával való együttműködés még jobban segítheti, mivel Kínában az idén az első háromnegyedévben 6,9 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye – jelezte.
Kína arra törekszik, hogy még több árucikket, szolgáltatást importáljon a közép-kelet-európai térség államaiból, és segítse az infrastruktúra fejlesztését – mutatott rá a kínai miniszterelnök.
A kínai miniszterelnök kijelentette: Kína és a közép-kelet-európai országok között a kétoldalú kereskedelem jelentősen erősödött, az idén 14 százalékkal bővült. Az elmúlt öt év során a kínai befektetések a térségben megugrottak, majdnem kétszeresére nőttek, az idelátogató kínaiak száma majdnem háromszorosára emelkedett ez idő alatt.
Kína és a közép-kelet-európai államok, illetve az egész világ számára is előnyös az együttműködés, amely segítheti a kereskedelem fejlődését és liberalizációját. Az együttműködésben minden ország egyenlő partnerként tekint a másik államra – hangoztatta Li Ko-csiang.
A következő öt évben Kína 700 milliárd amerikai dollár befektetést kíván végrehajtani a világban, ehhez megfelelő valutatartalékokkal rendelkezik az ország – mutatott rá a kínai miniszterelnök.
Kína a következő években még szélesebbre tárja majd kapuit, közöttük a közép-kelet-európai államok számára. Kína arra törekszik, hogy kevesebb legyen a kereskedelmi többlete, ezért egyebek mellett a mezőgazdasági termékek behozatalát szeretné erősíteni ebből a térségből – mutatott rá a kínai miniszterelnök.
Jelezte: Kína készen áll arra, hogy a térséggel az ipari kapacitások bővítésében is együttműködjön, egyebek mellett ipari parkok létrehozásában. Kiemelte, hogy a következő öt évben 5 ezer kínai állami ösztöndíjat ajánlanak fel a közép-kelet-európai államok hallgatóinak.
{jcomments on}