Close

Laller: Én a sivatagban találok rá a lelki békémre

aeb

Az Európa bajnoki cím óta elmúlt hetekben viszonylagos csend honolt Horváth Lajos körül, ám mindez nem azt jelenti, hogy ne lenne állandó a sürgés-forgás a Laller Racing Dakar Team háza táján. Hamarosan jön a Raid of the Champions, majd a nyírádi megálló után következik az év csúcspontja, a jubileumi 40. Dakar.

Egy rövid interjúban jártuk körül, hol is tart Horváth Lajos „Laller” felkészülése a nagy megmérettetésre.

A januárban rád váró 12.000 km nagyon komoly kihívás. Hogyan gyúrsz az embertelen környezeti viszonyokra?

Minden létező kínzóeszközt bevetünk a siker érdekében. Kardióval és spinningel hajtunk az állóképességért, az infraszaunás és a maszkban lenyomott erőnléti edzések pedig a páratartalomra készítenek fel. Nem mondom, hogy kellemes, de ha ez az ára a céljaimnak, akkor szíves-örömest járulok a pénztárhoz.

Közeleg a várva várt időpont. Hogyan viselik a növekvő nyomást a szeretteid, ismerőseid és barátaid?

 

aec

 

Vegyesen. Van, aki félt, de ugyanakkor rengetegen bíztatnak is. Lebeszélni még senki sem próbált, tudják nagyon jól, hogy felesleges kör lenne! (nevet) Ez az én utam, amit be akarok járni és véghez akarok vinni. A sivatagban találom meg a lelki békém.

Van valami, amitől tartasz, ne adj isten félsz?

Régen rossz lenne, ha bármitől is félnék. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy pl. nem tartok Peru Catedral dűnéitől, amelyek már alapból tekintélyt parancsolnak a maguk 300 méteres magasságával. De a tavalyi szereplésemből nagyon sokat tanultam, már tudom mi fog rám várni, és ennek megfelelően „skálázom be magam”.

Mi a helyzet a technikával?

Az erőforrást már felkészítettük, még pár teszt következik, utána pedig jön majd egy teljes felújítás. A váztól a hajtásláncon keresztül a mozgó alkatrészekig, mindent kicserélünk. Az idő szorít bennünket, hiszen hamarosan a franciaországi Le Havre kikötőjében hajóra kell tenni a motort, amely már November 15.-én elindul Dél-Amerikába. Addig is minden pillanatot megragadunk, hogy minél több kilométert tudjak gyűjteni a géppel!

Rendeződtek már a pénzügyek, minden értelemben készen áll a csapat a Dakarra?

 

aed

 

 

Egy ekkora projektnél az anyagiak mindig szűk keresztmetszetet jelentenek, így mi is folyamatosan küzdünk a támogatói háttérrel. Ám mégis pozitív vagyok, ugyanis a Laller Racing Dakar Team reklám-marketing értéke és ismertsége folyamatosan nő. Az offline és online médiában, valamint a televízióban is egyre nagyobb platformot kapunk, ez pedig feltűnik a befektetőknek. Amellett, hogy mindent lehet még fokozni, úgy gondolom, testileg-lelkileg készen állunk a Dakarra!

 

Írta: Tóth Krisztián Márk / Képek: Kőrösi Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top