Close

Brit tudósoknak sikerült kicsíráztatni egy súlyosan veszélyeztetett japán nyírfaj magjait

Fotó: bbc.com

Brit tudósok sikeresen kicsíráztatták egy súlyosan veszélyeztetett japán nyírfaj magjait, a Betula chichibuensis nevű fából mindössze 21 van az ázsiai szigetországban.

A magvakat egy tavalyi expedíció során gyűjtötték a Tokió közeli hegyek egy távoli vidékén, egyedül ebben a térségben él a növény.
Szakemberek szerint a nyírfaj vadon megmaradt populációja olyan kicsiny, hogy képtelen külső segítség nélkül fennmaradni.
A sarjakat arborétumok között osztják el, segítendő a súlyosan veszélyeztetett faj megőrzését.
A Természetvédelmi Világszövetségnek (IUCN) a kihalás szélén álló fajokról összeállított vörös listája szerint „a kicsiny populáció és a korlátozott terület, ahol él, a fajt hajlamossá teszi betegségekre és természeti csapásra. A faj önmagában képtelen a szaporodásra, két egyednek nagyon közel kell lennie egymáshoz, hogy beporozzák egymást.”

Az Oxfordi Egyetem botanikus kertjének és a Tokió Egyetemnek a kutatói tavaly mintegy ezer magot tudtak gyűjteni, amelyekből mintegy száz csemete nőtt.
Dan Luscombe dendrológus, a csoport egyik tagja a BBC-nek elmondta, hogy ez a nyírfaj egy nagyon-nagyon távoli térségben található, amelyet nehéz megközelíteni. „A nyírfaj életképessége nagyon kicsi, ezért igen szerencsések voltunk, hogy sok magot tudtunk gyűjteni.”
A projekt hosszú távú célja, hogy brit arborétumokba telepítik a facsemetéket, és szorosan együttműködnek japán kollégáikkal, hogy a veszélyeztetett faj túlélését vadon biztosítsák. Tervezik azt is, hogy létrehoznak egy olyan kertet, ahol a japán nyírfajt magjáért fogják nevelni – tette hozzá a dendrológus.
    
http://www.bbc.com/news/science-environment-34378953

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top