Close

Szabványos testsúly is kell majd a kínai katonák előléptetéséhez

Fotó: scmp.com

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Túlsúlyosak, nehezek és emiatt tunyák a kínai katonák, s mivel a helyzettel egy ideje nem tudnak mit kezdeni parancsnokaik, a tiszti állomány előléptetésének kritériumai közé az optimális testsúlyt is felvették – adta hírül a hadsereg lapja nyomán a kínai média pénteken.


A fizikai erőnlétre és ezzel összefüggésben a megfelelő testsúlyra ezentúl nagyobb figyelmet fordítanak majd a világ legnagyobb létszámú – 2,3 milliós – hadseregében. A védelmi tárca honlapján közzétett információ szerint szeretnék elérni, hogy 2020-ra a hadsereg állományának 95 százaléka már „szabványos testsúlyú” legyen. A rendelkezés részleteinek ismertetése nélkül azt hangoztatták, Kína fizikailag és mentálisan egészséges katonákra akarja építeni fegyveres erejét, hogy „képes legyen egy modern háború megvívására, a csaták megnyerésére”.
A sajtóbeszámolók ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a hadsereg – annak érdekében, hogy vonzóvá tegye magát a képzett, iskolázott, fejlettebb haditechnika kezelésére is alkalmas fiatalok számára – tavaly júniusban lazított sorozási követelményein. Ezek szerint például 1,6 méterre csökkentették a minimális magasságot, növelték a még elfogadható testsúlyhatárt, és a látóképességet illetően is engedményt tettek, mivel az egyetemisták, főiskolások 70 százaléka rövidlátó.
A pekingi toborzók nem oly régen megállapították, hogy a felsőfokú képzésben részesült végzős hallgatók 60 százaléka nem felelt meg a fizikai erőnlétet mérő vizsgákon. Az is kiderült, hogy a kínai „átlagkatona” ma két centiméterrel magasabb, dereka pedig öt centiméterrel szélesebb, mint húsz évvel ezelőtt. Ez volt az oka annak, hogy a rendszeresített harckocsikat és egyes fegyvereket illetően tavaly már változtatásokat emlegetett a hadseregvezetés.
Az elhízottak számát tekintve Kína immár a második helyen áll az Egyesült Államok mögött, egy amerikai tanulmány szerint 46 millióan lehetnek. A túlsúlyosak számát 300 millió körülire becsülik. A tendencia elsősorban a legkevesebbet mozgó, egészségtelenül táplálkozó 20 és 39 év közöttiekre jellemző.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top