Close

IPOSZ – kiemelten kell támogatni a mikrovállalkozásokat

Az Ipartestületek Országos Szövetsége idén is megtartotta a Magyar Kézművesség napját. Az ünnepi alkalom lehetőséget adott ráirányítani a figyelmet a kézművesség, a mikro- és kisvállalkozások fontosságára, valamint a szövetség előtt álló feladatok összegzésére.


Németh László, az IPOSZ ügyvezető elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: A globalizáció felgyorsulása, az informatikai és technológiai forradalom, a zöld gazdaság egyre sürgetőbb követelményei talán a többi gazdasági rétegnél is nagyobb erőfeszítéseket és áldozatvállalást kívánnak a kézművesektől, a mikro- és kisvállalkozásoktól. „Az a meglátásunk, hogy sem Európában, sem nálunk ez a réteg nem részesül akkora figyelemben és támogatásban, amilyen mértékben hozzájárul a GDP előállításához és a foglalkoztatáshoz” – fogalmazott. Számokban ez azt jelenti, hogy az egyéni vállalkozások, a mikro- és kisvállalkozások a magyar GDP megközelítőleg 50 százalékát állítják elő, ezek szerepe a foglakoztatásban minimum 70 százalék, a vállalkozások számának pedig több mint 90 százalékát teszik ki. Németh László kitért arra is, hogy az IPOSZ a kkv szektor fontosságának elismerése mellett, olyan célirányos mikrovállalkozási gazdaságpolitikát sürget, amely a pályázatok, projektek kiírásakor jobban figyelembe veszi a pozitív diszkrimináció elvét, és alkalmazza a Kisvállalkozások Európai Chartájában megfogalmazott „ Gondolkozz előbb kicsiben” jelmondatot is.


Szepesi Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Közgazdasági Iskola vezetője előadásában a koronavírus járvány magyar vállalkozásokra gyakorolt hatásáról szólt. Elmondta, hogy a harmadik hullám végéig „5000 milliárd ment füstbe”, és bár ez a GDP 0,5 százaléka, ennek jelentős része a mikro- és kisvállalkozásokból hiányzik, amit nehéz visszapótolni. Hangsúlyozta: a hitelmoratórium és a cégek dolgozókkal szembeni szolidaritása segített, hogy nem ismétlődött meg a 2008-2009-es gazdasági válság. Az alkalmazkodóképesség mellett fontosnak nevezte a kezdeményezőképességet is.


Juhos János, az IPOSZ alelnöke elmondta, hogy az elmúlt másfél évben, igazodva a vírus miatti korlátozásokhoz, tovább folytatódtak a szakmai fórumok, képzések. Fontosnak nevezte a vállalkozók felkészítését, hogy át tudjanak lépni a mostani termelés alapú rendszerből a tudásra és innovációra épülő termelésre. Nem többet, hanem okosabban kell dolgozni! A siker a fejekben van! – fogalmazott.


Az IPOSZ Országos Elnöksége a 29. Magyar Kézművesség Napján iparos mesterember, újságírók és háttérmunkát folytató munkatársak magas színvonalon végzett, lelkiismeretes munkáját a Magyar Kézművességért Díjjal, „A Kézműipar Szolgálatáért” kitüntető emléklappal, az Országos Elnökség külön elismerő oklevelével, valamint a Magyar Kézművesség 2020 című reprezentatív kiadvánnyal ismerte el.
Magyar Kézművességért Díj Arany fokozatát kapta:
Sárközi Sándor, a Sarkadi Ipartestület leköszönt elnöke
„A Kézműipar Szolgálatáért” kitüntető emléklapot kapott munkája elismeréseként:
Tóth Imre bádogosmester, a Mezőkövesd és Vidéke Általános Ipartestület elnöke
Bezsenyi László, a Kiskőrös és Vidéke Ipartestület elnöke
Frei László, a Szekszárd és Környéke Általános Ipartestület képviselője

Kézműipar Szolgálatáért kitüntető emléklapot és a Magyar Kézművesség – 2020 reprezentatív kiadványát kapta:
Ladányi Tóth Lajos szerkesztő, Kelet-Magyarország napilap
Mórocz Anikó újságíró, a Balatonfüredi Napló, a Füred TV és a Rádió Jam Veszprém munkatársa
Bognár Mária újságíró, Képmás Magazin, ringmagazin.hu
Pekár Erzsébet, a Magyar Távirati Iroda újságírója
Kovács Anita, Karc FM Rádió
Fekete László, a Közmédia munkatársa
Kasza László operatőr, riporter, fotógráfus, az MCOnet International Internet, Média, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság médiáért felelős szerkesztője.
Such Tamás fotóriporter és újságíró (Békéscsabai Média Centrum)

Országos Elnökségének külön Elismerő Oklevelét, valamint a Magyar Kézművesség- 2020 reprezentatív kiadványát kapta:
Fenyvesi Károly, a 24 ÓRA című megyei napilap nyugalmazott szerkesztője
Tóth Csilla, a Danubia Televízió ügyvezetője és főszerkesztője
Dóka Attila, az Amdala.hu internetes hírportál tulajdonos-főszerkesztője
Kurcz Erzsébet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Hírügynökség szerkesztője.
Szentgáli Edit az MR1, Kossuth Rádió riportere
Tamásné Szabó Zsuzsanna, a 24.hu munkatársa
Juhász Melinda, az amdala.hu internetes hírportál menedzsere, az IPOSZ sajtófőnöke

Bognár Mária fotók: Juhász Melinda

Shares
scroll to top