Close

Variációk millióra – Ellenzéki Facebook-csoportok és a függetlenség

Kínos lebukások: Lerántjuk a leplet a hétvégi „milliós” tüntetőkről 
Egykori droglegalizációs aktivista vezetésével jött létre, nagyra nőtt társasága pedig már az első töréseken is túl van; nagyjából év eleje óta tartó történetének legnagyobb megmozdulására készül a vasárnapi „Nem tetszik a rendszer” tüntetéssel az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport, mely a látszólag párt nélkül maradt, liberális-humanista városi ellenzék bázisa lehet.
Összesen 48 ember közös döntései alakítják az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (közkeletű nevén: Milla) és a belőle egyenesen kibontakozó kezdeményezések (mint amilyen a most vasárnapi „Nem tetszik a rendszer” tüntetés) életét. Bár a létszámában nagyjából egy közepes méretű parlamenti frakcióhoz mérhető Milla-koordinációban a külső szemlélő elvárna némi szervezeti tagoltságot, vagy legalább primus inter pares-alapon egy központi vezető személyt, Juhász Péter, a „Nem tetszik a rendszer” tüntetés szervezője és szóvivője, a Milla kitalálója szerint ilyen egyáltalán nincsen.
„Az előkerülő szervezési kérdésekről együtt, kézfeltartással döntöttünk egy asztal körül; nincs közöttünk vezető, de nem is szól bele mindenki mindenbe. Az üzenőfalas tartalmainkat egy ötfős stáb publikálja, mind szakemberek, van köztük volt főszerkesztő is. A mostani, rendkívül sikeres kampányklipünket is külön csapat készítette” – fejti ki a Heti Válasz Online kérdésére Juhász Péter, aki hozzáteszi: a 48-as szervezőség között nincsenek politikusok, továbbá tömörülésüknek sincs politikai ambíciója. 
„Mint korábban is elmondtam, most is elmondom: semmilyen pártpolitikai szándékunk sincsen, ezért nem is fogunk sosem szervezetté válni” – mondja a szervező-szóvivő, akinek neve korábbi Kendermag Egyesületes tevékenysége alapján lehet ismerős. Juhász 2005 márciusában több társával együtt jelentette fel magát a rendőrség Teve utcai központjában kábítószer-fogyasztás miatt. 
Ezzel vette kezdetét az azóta kifulladás miatt megszűnt Kendermag Egyesület „polgári engedelmességi mozgalma”, amelynek az volt a célja, hogy vita kezdődjék a hazai drogjogszabályok dekriminalizációs irányú megváltoztatásáról. Juhászt az akció végén jogerősen pénzbüntetésre ítélték még 2007 februárjában: a másodfokú bíróság szerint az aktivista „fokozottabban veszélyes a társadalomra, mert a büntető eljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse” – a minősítés ellen Juhász és a TASZ is élesen tiltakozott. Ugyanakkor az aktivista a HVO-nak elismeri: eddig azért nem fedte fel kilétét a Milla élén, hogy droglegalizációs múltja ne okozzon semmilyen problémát a a Facebook-csoport számára.

Törésvonalak
Vámos Anna, a 2011. március 15-i, kétségtelenül óriási tömegsikert arató tüntetés főszervezője másnap, 16-án még mint a Milla szóvivője, június 2-án viszont már mint az Egymillióan a Demokráciáért Közhasznú Egyesület társelnöke nyilatkozott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hogy mi történt a két beszélgetés között?
A két szervezetnév immár valóban két külön tömörülést takar. Juhász Péter kérdésünkre nem rejti el a vitáikat: mint mondja, a hozzáállást érintő belső nézeteltérések miatt már szakadtak le a Milláról emberek, éppen erre példa az Egymillióan a demokráciáért csoport („3146 embernek tetszik”) esete, melyet máig sokan összekevernek a nevében a milliós szám mellett a sajtószabadság kifejezést hordozó branccsal („87 610 embernek tetszik”). „Hogy mást ne mondjak, ott van az Egymillióan a demokráciáért (továbbiakban: EMD) logója Gyurcsány Ferenc platformjának a honlapján, mi ezt a partnerséget sosem vállalnánk” – állítja a Milla nevében Juhász Péter.
A fentiek tekintetében furcsa, hogy a pártatlanság fontosságáról, a politikai függetlenségből fakadó hitelességről többször nyilatkozó Fölkel Róbert (az első Millás tüntetések szóvivője) is szerepel az EMD ügyvivői között azon a Facebook-lapon, ahol mások mellett a 168 Órát, a Népszabadságot, a Klubrádiót és az Amerikai Népszavát is kedvenc orgánumként tüntetik fel. „Semmilyen kapcsolatom nincs már velük. A legelején valóban ott voltam közöttük, talán egy gyűlésen-megbeszélésen is részt vettem, de az, hogy még mindig rajta vagyok az ügyvivői listájukon, immár nem jelent semmit” – nyilatkozta a Heti Válasz Online-nak Fölkel Róbert.
Kellemetlen összetévesztésekre adhat okot, hogy a korábbi Milla-rendezvényeknek több nyilvános felszólalásban és egy ATV-s beszélgetésben is arcot adó Torsa Mátyás aktivista is ott van az EMD taglistáján, miközben az ő neve szerepel a nemtetszikarendszer.blog.hu oldalon (mely ugye Millás projekt), mint a külföldről és Magyarországról egyaránt adományokat fogadó számlaszámok gazdája. (Október 19-i állás szerint a vasárnapi tüntetésre mintegy 900 000 forint jött össze.) Torsa Mátyást szerettük volna megkérdezni az EMD-hez kötődő viszonyáról, de megkeresésünkre nem reagált.
Szövetségesek a függetlenségben, nem függetlenek a szövetségben
Nem segíti a Milla pártfüggetlen és civil imidzsének fenntartását, hogy közelbe enged olyan szerveződéseket is, melyekre ez a jelzőcsoport semmiképpen sem használható. Ilyen például a Hallgatói Hálózat nevű ellenzéki egyetemi csoportosulás. Horváth Bence, a Hálózat szóvivője a HVO-nak elmondta, egy „képviselőjük” fel fog szólalni a vasárnapi Millás rendezvényen is, bár mint mondta, „civilben”. (A felszólaló kilétét Horváth nem árulta el, ám a csütörtöki Magyar Narancsból kiderül: az illető Papp Réka Kinga ál-leszbikus humanista aktivista, a szocialista think tanknek mondható Politikatörténeti Intézet korábbi gyakornoka). A magát függetlennek, autonómnak mondó Hallgatói Hálózattal egy baj van: egyik központi személyisége, többszöri megszemélyesítője az a Polgár Helga Dóra, aki 2010-ben az önkormányzati választásokon MSZP-s színekben indult a budakeszi 1. számú választókerületben. Polgár a HaHa nevében ad interjúkat (olykor kemény orbánozás kíséretében) vagy szólal fel szakszervezeti tüntetésen ha kell, de a Millások YouTube-profilján külön videóüzenettel is jelen van: 
Frissítés Olvasónk jelezte, hogy a Hallgatói Hálózat nevű csoport még cikkünk megjelenése előtt elhatárolódott Polgár Dórától. Az elhatárolódó Facebook-poszt alatt a Millát vezető Juhász Péter így reagált: „Csak így tovább HAHA. Nem egy emberen fog múlni a sikeretek, legyetek kitartóak. Jók vagytok, ahogy eddig is. Én drukkolok! Sok hasonlóval fogtok még találkozni, ne vegye kedveteket, épp ez mutatja mennyire fontos amit csináltok.” 
 
A másik kérdéses pont az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet „futtatása”: az EKINT honlapja ugyanúgy megtalálható a Milla kedvelt oldalai között, mint a Demokratikus Koalíció által ajánlott oldalak sorában (lap alja). Az EKINT-et vezető Majtényi Lászlót pedig sok mindennek lehet mondani, de független szakértőnek biztosan nem.
„Nem tetszik, hogy mind a hét nap szomorú, nemcsak a vasárnap”
Ha a tömegrekord nem is biztos, ha a hatás nem is garantált, egy valamiben nyilvánvalóan vízválasztó lesz a vasárnapi happening. „Az Orbán-rezsimmel szembeni ellenzéki tüntetés lesz az október 23-án ismét a Szabad sajtó útjára szervezett megmozdulás, ezért valamennyi demokratikus ellenzéki párt és mozgalom szimpatizánsait várják” – szólt a rendezvény hirdetése a HVG.hu közvetítésében. 
A pártok invitálása érezhető váltás a korábbi Millás beharangozók hangneméhez képest, a nyitás eredményeként pedig borítékolhatóan kettesével fognak megjelenni és fotózkodni a helyszínen szocialista politikusok, így akár valóra válhat Fölkel Róbert idén január 14-én, az ATV-ben kifejtett legrosszabb víziója: „Az elmúlt húsz év tapasztalata, hogy a különböző civil kezdeményezéseket politikusok előszeretettel használták fel a saját céljaikra, illetve tudjuk azt, hogy ha egy politikus itt megjelenne, akkor másnap a sajtó, a média arról szólna, nem pedig az ügyről, amit képviselni akarunk.”  
Noha a Facebook-alapú kormányellenes szerveződések hajlamosak sajátjuknak tekinteni a mindenféle politikai kötődés vádjától automatikusan védettséget biztosító, egyúttal széles társadalmi lefedettséget sugalló „civil” minősítést és jelzőt, különböző rendezvényeiknek mégis rendre olyan művészek, előadók, közéleti személyiségek adnak arcot, akik jórészt azonosak a városi szociálliberális, vagy liberális-humanista körök ismert személyiségeivel. Ebben a sorban említhető a videós kampányban feltűnő Müller Péter Sziámi, egy korábbi tüntetésen zenélő Bródy János, az egykor Millás konferansziéként feltűnő, azóta bolti lopás miatt kompromittálódott korábbi Tilos Rádiós és Nap-keltés műsorvezető Bakács Tibor, a Kossuth téren a talányos „Feri, segíteni kell” refrénű dalt eléneklő Kardos-Horváth János, a Tilos Rádió első embereként ismert Csabai Gábor, a korábban a Polgár „Tomcat” Tamással közéleti vitában mérkőző Mérő László matematikus, a Paul Lendvainak laudációt mondó Závada Pál vagy a Heti Válasz korábbi írása szerint a Gyurcsány-platform híváslistáján is szereplő Kulka János színművész.
Ha nem is kérdőjelezzük meg a fent vázolt szellemi kör de facto civil voltát, elmondható, hogy a Milla arculatának év eleje óta zajló formálódásában is a magyar közélet általánosságai érvényesülnek, nem sok meglepetést tartogatva a hagyományos ideológiai törésvonalakhoz szokott választóknak. Ha pedig a „Facebookon szerveződő civilek” (ön)meghatározás helyett más állandó jelzős szerkezetet kellene adni az Egymillióan a magyar sajtószabadságért társaság azonosításakor, a „parlamenten kívüli liberális-humanista ellenzék” kitétel talán pontosabb lenne.
 
Borbás Barnabás
Hetiválasz
 
Forrás:www.hetivalasz.hu/Borbás Barnabás 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top