Liszt Ferenc Krisztus-oratóriumát adja elő a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Kecskeméti Fesztivál Kórus, a Scherzo Vegyes Kar, a Budapest Kórus és a Miraculum Gyermekkórus Kecskeméten Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján szombaton. A World Liszt Day programjához kapcsolódó nagyszabású rendezvénynek a Nagytemplom ad otthont.
A megyében Baján rendezik a legtöbb programot a Liszt emlékév tiszteletére, ahol már szerdától zajlanak a programok. A Bajai Liszt Napok keretében a Bácskai Kultúrpalotában délelőttönként a Liszt Dalverseny elő- és középdöntőjét tartották, pénteken kerül sor a döntőkre. Ezen kívül tanár-diák koncert, a zeneszerző életéről szóló előadás, és Liszt egyházzenei műveiből összeállított orgonahangversenyt színesítette a programot.
Szombaton este a kultúrpalotában lépnek fel a dalverseny döntősei, az Ad Libitum kórus, valamint a bajai Liszt Kórus.
A megye két kiemelt rendezvénye mellett több városban tartanak megemlékezést és koncertet az évfordulón.