A nyári időszakban a RepTár minden nap tartalmas kikapcsolódást kínál az egész családnak. Az élményelemek többek között a 4D mozi, a MiG-29 szimulátor, a Jak-52, MiG-21 és Szojuz-35 replika Pilótapont, a 3D karika és a Csúszópálya – változatos szórakozási lehetőséget biztosítanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Családos látogatók körében nagy népszerűségnek örvend a tematikus repülős játszótér, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a repülés világával. RepTár Bisztró és az Ajándékbolt egész nyáron várja a látogatókat.
A nyár folyamán nap mint nap lehetőség nyílik olyan különleges repülőgépekbe is bepillantani, amelyek az év többi részében nem látogathatók belülről. A programok között szerepelnek a tematikus tárlatvezetések, repüléstörténeti előadások és gyerekfoglalkozások, így érdemes akár többször is visszatérni. Július 1–31. és augusztus 1–29. között minden látogató rejtvényt kap a belépőjegy mellé, amelyet kitöltve a kijelölt gyűjtődoboznál, a recepción lehet leadni. A beküldők között július 31-én és augusztus 29-én sorsolás keretében értékes nyeremények találnak gazdára.

Június 21.
Múzeumok Éjszakája – Éjszaka a RepTárban
Múzeumok Éjszakáján, június 21-én a RepTár mindenki számára tartogat izgalmakat, élményeket és felfedezni valót: 16:00 órától díjmentes belépéssel várják a látogatókat. Ezen az éjszakán lehetőség nyílik beülni olyan kiállított repülőgépekbe, melyekbe a hétköznapokon nincs lehetőség, egy éjszakai kincskeresős játék segítségével pedig bebarangolható a múzeum 6 hektáros területe. A családokat, kisgyermekeket, gyereksarok várja, ahol repülős kifestők, repülős csillámtetoválás készül.
18:00: díjmentes tárlatvezetés
19:00: szakmai előadás:
Helyszín: Indóház épület, konferenciaterm.
Előadó: Faragó István berepülő pilóta.
Témája: Magyar sikerek az elektromos repülőgépek fejlesztésében
20:00 órától több csoportban 30 perces zseblámpás éjszakai tárlatvezetések indulnak, ahol érdekes legendákra is fény derül. Az estét még hangulatosabbá teszi az Indóház fényfestése és néhány repülőgép különleges megvilágítást kap.
A RepTár egyéb élményelemei, 4D mozi, szimulátor, 3D karika késő estig foglalhatóak, illetve az Ajándékbolt és a RepTár Bisztró éjfélig várja a látogatókat.

Július 15.
Időszaki kiállítás: „Hirosima 8 óra 15 perc – Mikor a pokol kapuja megnyílt”
A nyár folyamán egy megrendítő időszaki kiállítás is megtekinthető a múzeumban. 1945. augusztus 6-án történt atomtámadás eseményeit és hatásait dolgozza fel. A kiállítás célja nemcsak az emlékezés, hanem a béke és a nemzetközi együttműködés fontosságának hangsúlyozása is. A kiállítás a hirosimai atomtámadás 80. évfordulójára emlékezik, ezzel tisztelgünk az áldozatok emléke előtt. A kiállítás egyik központi eleme egy 1000 origami daruból álló installáció, ami a béke, a remény és az összefogás jelképe. A darvakat a szolnoki és környéki iskolák diákjai hajtogatták.

Augusztus 02.
RepTár Drone Day
Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a RepTár Drone Day, egy nap, ami csak a drónokról, a repülésről és az innovációról szól.
Egész napos programmal várja a látogatókat a RepTár Drone Day. A múzeum élményelemein kívül számos érdekes bemutatókkal készülnek a kiállítók: katonai, mezőgazdasági, rendőrségi és civil drónok, drónszimulátorok, kiállított repülőglépek és helikopterek között lavírozó drónok és minden, amit a drónrepülésről tudni kell.
Augusztus 20.
Államalapítás ünnepén a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum díjmentesen látogatható minden érdeklődő számára. Ezen a napon a múzeum teljes nyitvatartási időben üzemel, és minden élményelem – többek között a 4D mozi, a MiG-29 szimulátor, a 3D karika és a Csúszópálya. A nemzeti ünnep alkalmából egy különleges repülőgép belső tere is megnyílik a nagyközönség előtt, amely az év többi napján nem látogatható. Ez ritka lehetőséget kínál a repülés szerelmeseinek és a múzeum rendszeres látogatóinak is, hogy egyedi élményben részesüljenek.
Augusztus 30.
RepTár Piknik
Piknikezz a repülőgépek árnyékában!
A RepTár 9. születésnapja alkalmából családi és szakmai program várja az érdeklődőket. A meglévő élményelemek mellett (4D mozi, MiG-29 szimulátor, a Jak-52, MiG-21 és Szojuz-35 replika Pilótapont, 3D karika, Csúszópálya) számos különleges program várja a látogatókat.
További információk: www.reptar.hu