Close

Meghalt Vann Nath, a vörös khmer szörnyűségeinek festője

Meghalt hétfőn 66 éves korában Vann Nath kambodzsai festő, a hírhedt S-21 börtön kevés túlélőinek egyike, akinek képei a vörös khmer uralom alatt elkövetett szörnyűségeket örökítették meg.

    Vann Nath festményeinek hideg színei és csontvázszerű alakjai révén vált ismertté világszerte, nagyfokú realizmussal ábrázolta a szörnyűséges kambodzsai életet a vörös khmer uralom (1975-1979) éveiben, amikor hozzávetőleg kétmillió ember halt meg.
    Legjelentősebb munkái továbbra is a phnompeni S-21 falát díszítik, Vann Nath egy évet raboskodott a rezsim leghírhedtebb börtönében. Képein többek közt megkínzott, megkorbácsolt emberek, sötét kihallgató szobák láthatók, valamint anyák, akik nem ölelhetik át gyerekeiket.
    Vann Nath 1946-ban született szegény családban Battambang tartományban, Kambodzsa északi vidékén. Kiskorától fogva rajzolni és festeni tanult, ez jelentette számára a kiutat – idézte fel az El Mundo című spanyol napilap internetes kiadása (www.elmundo.es).
    Miután hazája a vörös khmerek kezére jutott, fel kellett hagynia a művészettel, mert az új rezsim halállal fenyegette a művészeket és az értelmiségieket. Vann Nath pályatársaihoz hasonlóan vidékre került kényszermunkára.
    1978-ban került a rendszer központi börtönébe, az S-21 igazgatója azonban érdeklődést mutatott az általa vezetett intézményben „lakó” művészek iránt, ezért portrét rendelt a festőtől, akinek a vörös khmerek vezetője, Pol Pot arcképét kellett elkészítenie. Vann Nath életét ez mentette meg, mert az alkotás elnyerte a börtönigazgató tetszését. 
    „A festés volt az egyetlen reményünk, hogy életben maradhatunk” – emlékezett vissza Bou Meng, a rettegett börtön egy másik túlélője, aki szintén ecsetjének köszönhette, hogy nem halt meg. Az S-21-ben raboskodó foglyok számát 14 és 16 ezer közé teszik, a kínzásokat és más szörnyűségeket heten élték túl. 
    A vörös khmerek bukása után a börtönből múzeum lett, Vann Nath pedig arra használhatta tehetségét, hogy megfesse, mi történt valójában az S-21 falai között. Később tanítványokat fogadott, még halálának reggelén is festett.
    Szabadulása után harminc évvel a hágai Nemzetközi Törvényszéken találkozott az S-21 börtön igazgatójával, akit 2010-ben 35 év szabadságvesztésre ítéltek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top