Close

A Generali Csoport ügyvezető igazgatója lett az Európai Biztosítók Szövetségének elnöke

Brüsszel, 2011. június 16. – Az olaszországi Generali Csoport ügyvezető igazgatóját, Sergio Balbinot-t választották egyhangúlag az Európai Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (CEA) elnökének a szervezet tegnapi közgyűlésén Athénben. Az új elnök megbízatása három évre szól.

A Generali Csoport Európa egyik legnagyobb biztosító társasága, és egyben a legnagyobb európai életbiztosító. 2010-ben a társaság teljes bevétele meghaladta a 73 milliárd eurót. A Generali egyben a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője is, több mint 400 milliárd eurós kezelt vagyonnal. A társaság emellett az európai ingatlan-üzletben is kiemelkedő szereplő, több mint 24 milliárd eurós portfólióval.

Sergio Balbinot az olaszországi Generali Csoport ügyvezető igazgatója. 1983-ban csatlakozott a cégcsoporthoz. A cégcsoporton belül számos vállalatnál tevékenykedett Olaszországban és külföldön egyaránt. 1996-ban tért vissza a Generali trieszti központjába, ahol 1998-ban vezérigazgató-helyettesnek, majd 2000-ben vezérigazgatónak nevezték ki. 2002 áprilisa óta ügyvezető igazgatóként felel a Generali nemzetközi biztosítási üzletágáért, a szervezet olaszországi és külföldi technikai és aktuáriusi tevékenységéért, valamint a kutatás-fejlesztésért egyaránt. Sergio Balbinot egyben a magyarországi Generalit is tulajdonló Generali PPF Holding igazgatósági elnöke, és a Generali Csoport közép-kelet-európai tevékenységéért is felelős.

 

Balbinot az elnökségének idejére felállított prioritásokat ismertetve kiemelte a Szolvencia II nevezetű uniós biztosítási szabályozási keretrendszert, amely 2013 elején lép életbe. Az új rendszer összetettsége kapcsán az elnök hangsúlyozta: fontos dolog az uniós biztosítótársaságok rugalmassága a Szolvencia II kapcsán.

„Meg kell értenünk a Szolvencia II keretrendszer lényegét. A biztosítási szakma elkötelezett a biztosítótársaságok által vállalt kockázati szintek és a tőketartalékok összehangolása iránt, ugyanakkor mindez nem szabad, hogy veszélyeztesse a biztosítótársaságok modern gazdaságban betöltött stratégiai szerepét.” – közölte Balbinot. „A jelenlegi gazdasági környezetben a biztosítótársaságok szerepe létfontosságú: kockázatot vállalunk át különböző társadalmi csoportoktól, nyugdíjcélú megtakarítási termékek segítségével orvosoljuk az állami nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán keletkezű problémákat, és hosszútávon gondolkodó, konzervatív befektetőként is megjelenünk a (befektetési) piacon.” – tette hozzá az újonnan megválasztott elnök.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top