Elképzelhető, hogy csökkentik a büntethetőség alsó korhatárát – derült ki nemrég Orbán Viktor egyik facebookos bejegyzéséből. A jelenlegi szabályok szerint 14 év alattiak nem büntethetők, de lehetséges, hogy a kormány ezt a határt 12 éves kornál húzná meg. Vajon milyen nehézségekkel jár a fiatalkorúak büntetésének végrehajtása, és milyen dilemmákat vet fel a szigorítás? KRUG EMÍLIA riportja.
– Tizennégy évesen kerültem rossz társaságba. Füvezni kezdtem, s mivel kellett rá a pénz, szórakozóhelyeken, iskolában loptam. Készpénzt, mobilt, ékszert, bármit, amire akadt vevő. Egyszer megzsaroltam valakit: megverem, ha nem adja oda a mobilját. Feljelentett, elkaptak. Két évet kaptam, a korábbi lopás miatti egy év felfüggesztettet pedig hozzácsapták.
Horváth André tizenkilenc múlt. Egy éve van a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. Több mint háromszázadmagával. Olyan fiatalok, akik 14 és 18 éves koruk között elkövetett bűncselekményért kaptak börtönt vagy fogházat, és még nem múltak el 21 évesek.
André édesapja a fiú egyéves korában hagyta el a családot, édesanyja takarítónő. Vele hetente háromszor beszél telefonon, havonta egyszer a beszélőn találkoznak.
André szeretne érettségizni, aztán pedig hentesnek vagy péknek állna a rokonok mellé.
Az egyik körlet kultúrszobájában beszélgetünk. Pingpongasztal, tévé, a falakat méteres figurák színesítik. Micimackó, Füles, a 101 kiskutya dalmatái. Gyilkos fiúk rajzai, tudjuk meg az egyik nevelőtől.
– A világ olyan, mint egy mókuskerék. Jó helyen szállsz be, vagy elsodródsz – mondja André. – Például itt vannak a fiúk az egyik zárkában. Jó bulira készültek, ittak, közben valaki felheccelte őket, és gyilkoltak.
Ő legalábbis így summáz.
Az elmúlt évek nagy port kavaró gyilkossági ügyének elkövetőit nem nevesítjük. Egyikük a börtönben klasszikus festők képeit kezdte másolni, most épp Leonardo a kedvence. Egyik művével már pályázatot nyert. Zárkájában, ágya mellett állvány, előtte ecsetek, tubusok, pár pötty a plafonra is jutott. Most épp egy Bacchus körvonalazódik, részben önarckép. A fiú rajzból készül emelt szintű érettségire, a képzőművészeti lett volna a cél. Csakhogy ott megszűnt a levelező képzés. Három éve ül, még tizenegy van hátra.
A szomszédban focifanok. A Chelsea, az Arsenal, a Fradi sztárjai cseleznek a posztereken. Odébb egy oklevél, az egyik fiú rapversenyt nyert.
– Sub Bass Monster volt az egyik zsűritag, utána felhívott, állást ajánlott, ha szabadulok – büszkélkedik nevelői unszolásra.
Amúgy nincs duma, csak libasor, rend. Napi, heti, havi, évtizednyi. Ébresztő ötkor, tisztálkodás, reggeli. Csoportos foglalkozás, iskola vagy munka, ebéd. Csendes pihenő, szakkör, vacsora, kilenckor alvás. Beszélő havonta egyszer egy óra, jutalomként legfeljebb plusz egy. Telefonálni naponta lehet, de saját kontóra.
Az iskolában tanulóknak ösztöndíj, a dolgozóknak munkadíj jár. A motiváció: szabadulás mihamarabb.
A kedvezmény jó magaviselet esetén jelentős lehet, a börtönéveknek maximum negyede, a fogház harmada is megúszható.
Tökölön minden folyosó, még az igazgató irodája is a rabok munkáival díszített: kerámiák, festmények, cérnarajzok. Utóbbi pepecs munka.
A ceruzával előrajzolt sablont kétoldalú ragasztóval kenik le, a cérnát pedig fogkefével rendezgetik a vonalak közé. S az ábrák? Kiskacsa esernyővel, angyalka, színes tengeri halak kerülnek ki a srácok kezei közül. A technikát egy kongói születésű belga fiútól tanulták a többiek. Aki HIV-pozitív.
– Korábban, amikor a HIV-pozitív elítéltek a többiektől elkülönítve kimentek focizni, az ablakokból zúgott a „k…ög AIDS-es”, a huhogás. Aztán az egyik nevelőnk megmutatta a belga fiú cérnarajzát, és mindenki meg akarta tanulni. Elfogadták, hogy fekete, hogy AIDS-es, ő tanított sokakat angolra. Nem volt több huhogás – meséli az intézet igazgatója, Tóth Tamás bv-ezredes.
Azt mondja: az életre próbálnak nevelni. Hogy a fiatalok pofon helyett megbeszéljék a problémáikat, megtanuljanak késsel-villával enni, az orrukat zsebkendőbe töröljék, és persze járjanak iskolába, végezzenek el OKJ-s képzéseket, legyen használható szakmájuk. Tanuljanak önismeretet, konfliktuskezelést, önéletrajzot írni, és hogy tudják, mi a teendő egy munkaügyi központban. Meg szerezzenek élményeket. Legyen használható szakmájuk. Akinek makulátlan a börtönmúltja, kirándulni mehet ötödmagával és néhány nevelővel. Az esztergomi bazilikába vagy épp a Fővárosi Nagycirkuszba. Hazafelé pedig a csapat egy csepeli gyorsétteremben zárja a napot. Ilyenkor nincs formaruha, se bilincs. Percnyi szabadság az.
Persze az se semmi, amikor a börtönudvar felett Bessenyei Péter tart műrepülő-bemutatót, a zenei fesztiválon Bangó Margit, Choly-Daróczi József és LL Junior zsűrizik, vagy épp Kokó, Vincze Ottó, Kovács Ági vendégeskedik a fiúknál.
– Nem a pénz, hanem a jó minták hiánya a legnagyobb akadály. Aki szabadul, általában ugyanoda megy vissza, ahonnan a börtönbe vitt az útja. Amíg itt vannak, égre-földre esküdöznek, hogy megváltoznak. Aztán sokukat viszontlátjuk pár év múlva a nagykorúaknál.
Nagyon erős személyiség kell ahhoz, hogy ne kezdjék elölről.
A büntethetőségi korhatár leszállításának ötletét a parancsnok nem véleményezi, „az a jogalkotók dolga, nem a végrehajtásé”. Annyit mond: ha 12 év lesz a korhatár, arra kell felkészülniük.
– De már a 14 és a 15 évesek között is nagy különbség van. Egy biztos: a társadalomnak elfogadóbbnak kellene lennie. Hiszen ha valaki, akkor a fiatalkorú elkövető még változhat. Persze nincs adat, „utánkövetés”, ami a munkánk eredményességét jelezné.
Hozzáteszi: sokszor kiderül, az elítéltek nincsenek tudatában annak, amit tettek. Még nem működik az önkontroll, nagy a tudatlanság, és jelentős a kábítószer, az alkohol hatása.
– Nemegyszer leülök beszélgetni egy-egy fiúval, ő meg csak sorolja, miket használt, mintha lexikonból mondaná. Sokan mondják rájuk: semmirekellő bűnözők, száraz kenyeret és vizet nekik. De akkor is szabadulnak. És mivé válnának azután?
A bv. intézetek között ritka a tökölihez hasonló. Itt parkosított a környezet, a fák épp rügyeznek, nyáron szökőkút működik. Korábban vadkacsák is voltak benne, de hogy, hogy nem, nyomuk veszett.
Szemközt egy srác kurjant ki az ablakból, őt bizony nem zavarja, ha fotózzák, sőt. Nevelője parancsolja vissza. Közben azt mondja, sokan nem tudják, milyen könnyű ide bekerülni. Akad fiú, aki egy buszbérletért kapott három évet. Csoportos rablás, elosztották a zsákmányt – a többieké lett a pénz, a mobil.
Odabent épp vége a „kiétkeztetésnek”. Ilyenkor – havonta kétszer – mindenki azt vehet a pénzén, amit akar. Főképp a cigaretta, a kávé fogy. Az egyik dohányzózárkában máris készülnek az ínséges időkre: tálkába gyűjtik a csikkeket, semmi nem mehet kárba. Az asztal körül hét fiú. Fejenként egy ágy, egy szekrény, egy stoki jár.
– Csupán látszat, hogy minden teljes család jól működik. A vagyon elleni bűncselekmények nagy része figyelemfelhívás – mondja Hegedűs Judit, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének adjunktusa, a Kriminálpedagógiai és Börtönpedagógiai Szakmai Műhely alapítója. – Egy fiatal számos jelet ad, amíg eljut az emberölésig. Csakhogy a társadalom erre nem szívesen figyel. Mert gyermekeink rólunk mutatnak görbe tükröt.
Az adjunktus úgy véli, az egyik legnagyobb gond az, hogy az elvileg jól felépített gyermekvédelmi jelzőrendszer a valóságban nem működik kellő hatékonysággal. Vagyis a védőnők, háziorvosok, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai, az iskolák vezetői, a rendőrök, a bírák és az ügyészek gyakran nem működnek együtt.
– Javítóintézetbe, börtönbe került fiatalok iratanyagából derült ki: a szereplők többsége
„a mór megtette kötelességét” szinten végezte a dolgát. Nem kooperáltak, nem a gyerek sorsának javítása volt a cél, csupán az adminisztrációs előírások betartása.
Ám nemcsak a megelőzéssel van baj. A szakértő szerint a szankciórendszer sem megfelelő.
– Már az is rossz döntés volt, hogy a fiatalkorúak is kaphatnak elzárást szabálysértésért, nemhogy a korhatár leszállítása. Félreértés ne essék: mindenkinek tudnia kell, hogy hibázott, a társadalom elítéli a tettét, és ezért büntetés jár. De több kutatás azt bizonyítja, hogy – főleg a szabálysértéseknél – a jóvátételi igazságszolgáltatás a hatékonyabb. Ellopta a krumplit? Menjen, ássa fel a földet, veteményezzen! Úgy nevelünk igazán, ha a fiatal látja tetteinek következményét, és megpróbálja jóvátenni, amit vétett. Mit várunk attól, ha betesszük másik tíz fiatalkorú közé, aki a konfliktusokra ugyanolyan rossz megoldásokat talál, mint ő?
Európában egyébként nem ritka a 14 évesnél alacsonyabb büntethetőségi korhatár. Franciaországban, Görögországban, Lengyelországban 13, Hollandiában 12, Angliában 10, Svájcban pedig csupán 7 év alatt kizárt a büntetőjogi felelősség.
– Csakhogy ott teljesen más ellátórendszer működik, s azok nem is büntetés-végrehajtási, hanem terápiás intézmények. Egyébként arról miért nem beszélünk, hogy nálunk is van jogintézmény a súlyos személyiségfejlődési zavarokkal küzdő, beilleszkedési zavarokat, antiszociális magatartást tanúsító gyermekkorú elkövetők, az alkohollal, droggal és egyéb pszichoaktív szerekkel küzdő 14 év alattiak elhelyezésére? Szakértői vélemény alapján különleges esetben 10, egyébként 12 éves kortól elhelyezhetők speciális gyermekotthonokban, amelyek félig zárt intézmények, és maximum két évet tölthetnek ott.
Kerezsi Klára, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese szerint a gyakorlat éppen ellentétes irányba megy azzal, ami ajánlatos volna.
– A kriminológiai latenciakutatások azt mutatják, hogy a fiatalok, főleg a fiúk döntő része kamaszkorban elkövet valamilyen kisebb szabályszegést. Ha erre túlságos szigorral reagálunk, és elindítjuk a büntető igazságszolgáltatás útján, könnyen válik visszaesővé. A vizsgálatok eredményei azt jelzik, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők túlnyomó része 20-22 éves korára „kinő” a rizikós életkorból, és beilleszkedik a társadalomba. Tehát nem az a lényeg, hogy minél keményebb legyen a szankció, hanem az, hogy elkerülhetetlen legyen, és a cselekmény ne maradjon felderítetlenül.
A kutató úgy véli, az elmúlt húsz évben regnáló kormányok egyike sem törekedett arra, hogy a bűnözés kezelésével kapcsolatosan a valós összefüggésekkel nézzen szembe, és ezeket érthető módon kommunikálja. Tudták ugyanis: egyszerű kérdésre egyszerű válasz érkezik.
– Ha megkérdezzük az embereket, mit érdemel a gyilkos, rávágják, kötelet. De ha úgy kérdezzük: mi legyen a 17 éves fiúval, aki tíz éve nézi, hogy a részeges apja hajkurássza az anyját meg a húgát, és egyszer csak megelégeli, de túl nagyot üt, már senkinek nem a kötél jut az eszébe. Az emberek érzik, hol vannak a bűnelkövetés okai. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a bűnözést kiváltó okok között mindenki megemlíti a család, az iskola szerepét.