Konzervatív világnézet uralja az új szociálpolitikai koncepciót. Egyik kidolgozója, Nyitrai Imre szociális államtitkár azt mondja: ésszerűsítik a szolgáltatást, és az úgynevezett esetmenedzserek a Tanácsadó és Támogató Központon keresztül juttatják a pénzt az érintetteknek. Nyitrai elismeri: vannak olyan helyek az országban, ahol csak a közmunkákra lehet támaszkodni, mert oda ugyan nem megy munkahelyteremtő beruházás.
– Az új szociálpolitikai koncepcióban egyesek privatizációs szándékot, mások inkább államosítási törekvést látnak. Melyik értelmezés a helyes?
– Ez inkább államosítás, ha úgy tetszik, de ez csak a számon kérhetőség miatt lényeges. A szakma csalódott az önkormányzatokban, sokan mulasztásos törvénysértésben vannak és már nem tudtak forrást tenni a szolgáltatásokhoz.
– Valószínűleg boldogan hozzátennék, ha lenne miből.
– Nem számolunk azzal, hogy a jövőben bárkinek jelentős többletforrásokat kelljen hozzátennie. Át fog alakulni az önkormányzatok finanszírozása is. Arra, hogy mit szeretnénk, csak egyetlen példa: ma egy bölcsőde működésének negyven százaléka jön állami normatívából. A többit a szülők vagy az önkormányzat adja oda. Mi a Nemzeti Szociális Alapba irányítunk minden forrást. Ez azt is jelenti, hogy azokat a forrásokat is, amelyek most az önkormányzatok oldalán vannak. Az épület viszont, ahol a szolgáltatást nyújtotta addig, a tulajdonában marad, az összes eszközzel. Én azt tapasztaltam, hogy a civil és egyházi szolgáltatók hatékonyabbak az önkormányzatokénál, mégpedig azért, mert nekik meg kell élniük a normatívából vagy abból a pénzből, ami máshonnan érkezett. Igaz, a politikai szereplőknek volt lehetőségük kinevezni az intézményvezetőt, beleszólni abba, honnan vegyék a pelenkát, ki szállítsa a gyógyszert. Annyi pénz már nincs a rendszerben, hogy ezeket a kis üzletelgetéseket is finanszírozzuk. Most az önkormányzatok a szolgáltatókkal a versengő szereplők közé kerülnek.
– És hogyan lehet kiküszöbölni, hogy a szolgáltatók versenyében ne a kedvenc egyház vagy civil szervezet, hanem a minőség győzzön?
– Ha egy szolgáltatás rossz, akkor oda nem mennek az emberek.
– És ahol nincs alternatívája a szolgáltatásnak?
– Ott az állam közvetlenül veszi úgy, hogy az nyerjen, aki a lehető legolcsóbban nyújtja a legtöbb szolgáltatást.
– Szigorítanának a segélyrendszeren, holott most is igen kemény feltételeknek kell megfelelni, ha valaki akár segélyt, akár szociális szolgáltatást akar kapni.
– Így látja? Szerintem viszont a rendszer ezer helyen megkerülhető. Ha nem láthatok bele például az APEH nyilvántartásába, nem tudhatom, hogy a hozzám forduló segélyt kérőnek hány vállalkozása van.
– Ez tipikus lenne, van erről a kormánynak kutatása?
– Nem tudhatjuk, mert ezt nem lehet kutatni, hiszen ki vallja be, ha csal? De ez csak a visszaélések egyik formája. Egy másik, hogy ma ugyanarra az emberre több szolgáltató is elszámolhat és le is hívhat normatívát. Ezt az új, TAJ-alapú rendszer ki fogja szűrni. Az biztos, hogy a bentlakásos ellátásoknál jóval olcsóbb alapszolgáltatások kiépítésére kell törekednünk, mert a büdzsét már nem tudjuk növelni.
– Vagyis, jön a megszorítás?
– Jövőre sem lesz kevesebb pénz a szociális kiadásokra, mint amennyit az idén költöttünk. De az igazságosság felé mozdulunk. Vegyünk egy példát a gyermekvédelemből: ha a nevelőszülőknek foglalkoztatási jogviszonyt teremtünk, és azt mondjuk, megemeljük a pénzüket, akkor ez csak látszólag többletkiadás, mert a nevelőszülőknél olyan gyerekeket tudok elhelyezni, akik után az állam hárommillió forintot fizet a gyerekotthonoknak. És ha végül így be kell zárni gyerekotthonokat, mert a nevelőszülő támogatható, és az alapszolgáltatások megerősítésével családban tartható valaki, akkor megérte hozzányúlni a rendszerhez. Ez az, amit nem tudunk kikövetelni a önkormányzatoktól, mert ők nem ebben érdekeltek. A település a problémát felnyomná a megyéhez, a megye meg azt mondja, ne ő oldja meg a kistelepülések gondjait.
– Nincs abban ellentmondás, hogy helyben akarják megerősíteni az alapellátást, miközben a Tanácsadó és Támogató Központ, amely az új rendszer alapegysége, járási szinten szerveződik? Ha csak járási szinten elérhető a szociális segítség, akkor mi lesz a leghátrányosabb helyzetű települések lakóival?
– Igaza van, ezért változtattunk is a koncepción. Csak az úgynevezett esetmenedzser kerül magasabb szintre. Ő, ha a polgármester ad neki asztalt meg széket, személyesen is elérhető lesz, nyilván nem minden nap. A rendszer nem írja elő egyébként, hogy mindenkinek személyesen meg kell jelennie a Tanácsadó és Támogató Központban. Erre vannak a közösségi segítők és a családgondozók, például. Ők is jelezhetik a problémát.
– Életszerű ma Magyarországon arra rendszert építeni, hogy valaki majd jelez, mert egy másik embernek segítségre van szüksége?
– Az esetmenedzsernek konkrét, határozott időpontokat is tartalmazó szerződésbe kell lefektetnie, hogy mi történik egy adott családdal. Annak a segélyezésnek, hogy csak úgy odaadjuk a pénzt, vége lesz. Például: jó, beszállunk a villanyszámládba négy hónapig, de akkor a gyereked járjon óvodába. Ez tiszta alku. Aztán lássuk, hogy hová jutunk, és ha jár a gyerek óvodába, akkor menjünk neki a következő négy hónapnak, és más problémákat is nézzünk meg.
– A bajokat inkább az okozza, hogy nincs munka.
– Igen, ez a legfőbb baj. Mi azt gondoljuk, hogy csak a kötelezettségek és jogok megfelelő harmóniájával lehet haladást elérni, különben visszaérünk oda, hogy csak öntjük a pénzt valamibe, mondjuk a szociális segélyezésbe, miközben a többség azt látja, hogy az ő pénzét dobjuk ki, és dühöng.
– Ez az „öntjük a pénzt” kifejezés a segélykasszára nem igazán áll.
– Micsoda? Tippeljen, mennyit fordít rendszeres szociális segélyre az ország!
– Hatvanmilliárdot.
– Hatvanhatot. Ez nem nagy összeg?
– Azoknak nem, akiket ez a pénz tart életben, mert esélyük sincs arra, hogy munkát kapjanak. Ráadásul sokan bármennyire jogosultak is a támogatásra, mégsem kapnak, mert az önkormányzatok egy része a segélyt más területekre csoportosítja át.
– Ez igaz, de akkor is nagy pénz ez, különösen úgy, hogy semmit nem kell érte tenni.
– Én nem tudok olyan segélyről a gyesen kívül, ami ne lenne szigorú feltételekhez kötött. Az, hogy a család egy főre jutó jövedelme nem lehet magasabb a minimálnyugdíj bizonyos százalékánál, rendkívül kemény feltétel, mert azt jelenti, hogy iszonyú szegény az illető.
– Ezt papíron nagyon sok család tudja hozni Magyarországon. A fekete munkákból élnek százezrek.
– Azért dolgoznak feketén, mert máshogy nem alkalmazzák őket. A segély összege pedig annyira alacsony, hogy ha nem tudnának mellette feketén dolgozni, akkor éhen halnának, de ezt az állam nyilván tudja, ezért is tartja ennyire alacsony szinten a segélyt.
– Egyetértek. Ezért is mondjuk, hogy ez a fajta segélyezés sehová nem vezet, a pénzt közfoglalkoztatásra kell fordítani. Vannak védett helyzetek, amikor már csak a segély lehetséges, de ha egy településen 60 ezer forintot meg lehet kapni az utca egyik végén segélyként, a másik végén pedig valaki közel annyi pénzért három műszakban dolgozik egy varrodában, akkor nehéz azt mondani, hogy higgyétek el, igazságos a szociálpolitikánk.
– Ehhez hozzá kell tenni, hogy azt, aki „az utca egyik végén” lakik, nem veszik fel a varrodába, mert aluliskolázott és/vagy cigány.
– Igen, a közfoglalkoztatásnak ezért nem átmenetinek, hanem tartósnak kellene lennie. Igaz, hogy a közmunka törvényben leírt szerepe, hogy átmeneti időszakra adjon munkát, de a valóság az, hogy vannak olyan helyek az országban, ahol csak a közmunkákra támaszkodhatnak az emberek, mert oda nem megy munkahelyteremtő beruházás. Szét kell nyitni a bér és a segély közti ollót, vissza kell terelni a feketemunka világából az embereket a legális gazdaságba.
– Most a leghátrányosabb helyzetű térségekben nem férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz az emberek, ott nincs jó védőnői hálózat, elegendő családsegítő, háziorvos, minőségi iskola. Megérhetjük, hogy végre a probléma súlya határozza meg, hová mennyi pénz megy?
– A ténylegesen ellátottak száma és az esetek súlyossága alapján érkezik majd az állami pénz. Vagyis oda megy több pénz, ahol koncentrálódnak a problémák.
Forrás : NOL.hu