– Az értékről s a mértékről –
Az Oroszlán ágynak esett vala. Hívá az orvost, leljen baján gyógymódot szeribe. Szertefuta házanépe, keresik a kígyót, hozzon gyógyfüveket, tegye a dolgát. Ám nem lelék.
Éjjel s nappal kutatják, de nyoma nincsen. Eljövé akkor a kis gyík és így beszéle: „Elment a kígyó harmadik napja a folyón túlra, mert az ő apja begethesedett. Néki vitte főzeteit nagy batyuba kötve.” Megbúsulá az oroszlán magát ezen beszéden. Összehívá akkor az erdő bölcseit, akik tanakodának egy napig, s végül úgy látják jónak, követet kell ereszteni a kígyó nyomába, szóla néki, gyüjjön vissza hamarost, mert a baj igen megülte az erdőt. Hallván ezt a róka, hozzádörgölődik az Úrhoz és azt mondja a száján: „Vajon ki lesz, kit eleresztesz a baján után? – Nem tán a legsebesebb állat kéne, legyen?”. Az Oroszlán szívében kétség ébred, hátha nem a leggyorsabb lesz a követ. A róka látá az Úr kínját, így folytatta: „A leggyorsabbat kell küldenünk, melyet látnunk kell a szemünkkel, máshogyan bizonyos a pusztulásod, Ne késlekedjünk hát, küzdelemben dőljön el, ki a sebesebb!”. Az erdő bölcsei megtanakodák a róka szavait és egy nap múltán azt találták, igaza van a rókának, a győztes lőn majd a futár. Az Oroszlán hítta a rókát, csinálja meg a versenyt, keresse ki a legsebesebb állatot az erdőből. A róka így beszéle: „Adj hát Uram tíz szál kolbászt a húsevőknek, tíz fej káposztát a fűevőknek, és két nagy fiad engedd velem az engedetlenek részére!”. Az Oroszlán megadá neki mindent, amit kért és elbocsátá.
Három nap múlván az Oroszlán már halálán volt, kérette fiait, mondák el hol vala a kígyó? Egyik fiai igen megkeseredetten, véresen, összemarcangolva járulá az Úr elé. „Mi okán nincs véled a fivéred fiam?” – kérdezé az Úr elhaló hangon. „Apámuram, ennek oka, hogy ő immár az én ellenségem!” – feleli remegő hangját alig kieresztve az oroszlán fia. Az Oroszlán ekkor azt parancsolá, mondá el az fia, mi volna fivére terhe, amiért ily nagyon megutálták azzal egymást. Az oroszlánfi elbeszélé a históriát emígyen.
Elmondá, hogy midőn három napja a rókával apjok őket eleresztette, a róka összeszedeté a kolbászt és a káposztákat, majd az odujába viteté az oroszlánokkal. Odujában egy pár kolbászt a róka egyszeriben megevé. Onnan kimentek vala a nagy rétre, ahol összehítták az állatokat. Aki nem gyütt, azokért elküldte az oroszlánfiakat. Mikor minden állat ott vala, a róka felmászott vala a medve hátán és ekként beszéle: „Urunk beteg, a baján messze vala, a folyón túl az öregapját kúrálni. Hamarost itt kell lennie, így a legsebesebbnek utána kell erednie és sebtibe hazaparancsolni azt. A leggyorsabb állatok ezért versenyt fogának futni, s a győztes megyen a kígyóér. Az első megkapá jutalmul az kolbászt vagy az káposztát, amelyiket szereti az szerint.”
Az állatok megörültek, az kolbásznak s az káposztáknak, így a versenyben mind indulni akará. A róka ekkor több csoportot alkotá, hogy ne tolongjanak a bajvívók. A csoportokat kellő alappal maga csinálta össze, s ezt mondá: „Sehol ne legyen túl nagy és túl sok állat együtt!”.
Midőn álló nap tartott a verseny, a győztesek győztesei következtek még utoljára. A nyúl, a szarvas, a fecske, a tekenősbéka, a rák és a farkas állták egymás mellett sorban. Kérdé ekkor a szarvas: „Hogyan lehetséges, hogy a rák és a teknősbéka köztünk vala, hiszenegy lépésemmel messzebb vagyok, mint ezek fertájóra elteltével?”. A róka azt válaszolá, ezek voltak a bajnokok a maguk csapatjában, most már hallgass, ha akarsz ma futni!”.
Az első futást a fecske nyeré, de a róka ekkor így beszélt: „Ez a verseny nem döntött, mert a folyón túlra kell eljutni, az úton ezért úszni is kell. A fecske pedig úszni nem tud, így ő nem mehet.”. A fecske megbúsulá ezen és egy fára fölröpüle, onnan nézé tovább a bajvívást. A róka ezzel hozatott az odujából egy szál kolbászt és megevé.
Másnapon a versenyt a farkas nyerte. Ám a futáson eltűnt a nyúl, s a szarvas is igen megsántúlván ére vissza a célhoz. A szarva bátran szóla: „A farkas megevé az nyulat és magam is megsebesülék, mert a rák az ollójával megsérté az én lábamat”. A róka ekkor megint kezdte az beszédbe imígyen: „Nem érvényös futástok, mert a farkas megcsalta a végét. Újra kell ím mennetek, de a farkas nem futhat tovább!”. A farkas erre ráveté magát a rókára, de az oroszlánfiak igen megverték és bedobák a folyóba. „Én immár nem futék, sebesült lábammal nem valék rá képes” – mondá a szarvas. A róka bólintá erre s hozatott az odujából egy szál kolbászt és megevé aztat.
A teknős és a rák maradt hát az újabb, másnapon tartott, futásra. A bajvívást nagy hosszal a rák nyerte. Ekkor szóla újból a szarvas: „A fecske, látám, mikor felkapá a rákot és hosszan vivé a lábával tartván fenn”. A fecske mondá erre: „A teknős csalárd vala és a forrásánál kerülte meg a folyót, mert nem tudá úszni!”. A róka igazságot akará tenni köztük, erre hívá az oroszlánfiakat. Az egyik fiú azonban a rákot pártolá, a másik a tekenős békát segíté. A róka a fecskét és a szarvast szapulá, minek végére az oroszlánok és a többi állat nagy háborúskodásba, vereködésbe kezde, bosszút állani akarván a másik félen.
Midőn az Oroszlán fia a história végéhez ért, apja immár meghalván feküdt csak a trónján. Látá ezt az oroszlán fia, bizony rögvest a helyére üle.
ÉRTELME
Hazánk állapotját igen sok veszély fenyegeté. Legfőbb vészek a kapzsiság, az ostobaság és a hatalom határának nem ismerése. Minden dolgunk ön tetteink bonyolultságába, megbízottink pénzéhségébe, a többi szereplő álnokságába és a nyilvánvaló ostobaságokba bukik fel, mikezben elpusztul mindaz, amiér eredetileg küzdöttünk volna. Azért mondja a bölcs, hogy értékkel, de mértékkel is élj!
Vékás Sándor