Balatonunk Magyarország egyik legnagyobb természeti kincse. A Bakony déli előterében a pleisztocén időszak végén keletkezett. ( kb. 2,5 millió évvel ezelőtt. Jégkorszaknak is nevezik) Tulajdonképpen Közép Európa legnagyobb kiterjedésű tava, árkos medencéje lapos teknő, legnagyobb mélysége mindég a szántód-tihanyi szorosban volt, az úgynevezett „tihanyi kútban”, ahol kereken 12 m mély. A Dunántúlon, a Balaton tágabb környékén 50-60 ezer évvel ezelőtt neandervölgyi típusú embercsoportok éltek.Telephelyeik Csákváron és Tatán árulkodnak korukról. Valószínűleg ebben az időszakban a Balaton helyén nagy kiterjedésű, de sekély mocsár volt, ahol a vándorlások és vadászatok során megfordult az ősember.
A neolit kőkorszakbeli ( késői csiszolt kőkorszak ) telepek és temetők régészeti anyagát a Balatonnál sokkal magasabb térszineken találták meg. A környékbeliek és régészek gyakran találtak a partvidéken a rómaiak és a népvándorlás korából származó leleteket. Révfülöp. Akali, Örvényes, Aszófő Szántód mellett Fenékpuszta az egyik legnevesebb lelőhely.
Rómer Flóris római kori, a IV. századból származó kő szarkofágot látott a Balatonban. Sőt a hullámzás sok római pénzt is partra sodort akkoriban. Ezek mellett kő-, réz-, és bronzkori leletet is találtak a mai partmenti sávban.
A fenék-pusztai Várdomb alatt vegyes kőrégiségeket, réz-, és bronzbaltákat találtak. Ezek azonban nem bizonyítják azt, hogy itt állandó település volt. Révfülöpön régebbi villák falaiban befalazott faragott római kőemlékeket találtak Fényes Elek 1866-ban úgy vélte, hogy ” hajdan itt falu volt, mi kitűnik onnan, hogy egy kis emelkedettebb helyen (sziget) templom van, és a beljebb apadt Balatonban gömbölyű faragott kövek, távolabb pinceásáskor hamuval telt urnák találtattak.”
Zánkán a református templomban van három befalazott romai kori oszlop, ezeket olyan Balaton parti földüregben találták, ami „romai kori fürdőhelynek ismertetett fel” írja 1920-ban Kuzsinszky B.
Rómer Flóris kutatásai szerint Aszófőn illetve Örvényesnél a tóban a halászok régi falmaradványokat fedeztek fel, aminek bizonyítékait az Akadémia kézirattárában megtalálta, magát a falat nem látta, de 1735 körüli térképen megtalálható és II. József korabeli katonai térképen is német nyelvű említés van erről.
Sági Károly a 60-as években kutatta a fenékpusztai erőditmény romjait, ami az Itáliát Pannonia fővárosával Acquincummal összekötő fontos hadi útvonalon épült és II.Constatntinus császár idejében fontos erődítmény volt, ahol menedéket nyújtottak a polgári lakosságnak. Az erődítmény 400 x 400 m alapterületű volt, itt több épület és két ókeresztény bazilika alapjait találták meg. Ettől kb. 10 km-re találták meg Zalavár romjait, ami a Zala mocsaras lapályán kis homokos földháton létesült. Ezt a század elején Várhelynek nevezték. Ez, és a Fenékpusztai erőd valószínűleg megérték a IX. századot.
830 körül Moimir északi morva fejedelem szomszédját, a frankokkal szövetkező Pribina keleti morva fejedelmet elűzte hazájából.
Pribina és népe behúzódott a Zala mocsaraiba, ahol a régi római kövekből várat és templomot építettek. A templom Récéskút nevű kisebb kiemelkedőn épült. A várat Pribina fiáról Kocil várának vagy Mosaburchnak (sárvár, mocsárvár) nevezték.
Ez többszörösen átépítve a XVI. Század végéig fennmaradt. 1558-ban Mezőlaky zalavári commendator azt irja egy levélben, hogy „jeges, nagy árviz idején a várból sem lovon, sem kocsin sem hajón kijönni nem lehet” I. Miksa király a zalavári várat lakatlan épületként említi az 1575-ben kelt dekrétuméban, és elrendeli annak azonnali megerősítését a törökök ellen.
1701-ben I. Lipót király elrendelte a végvári katonaság feloszlatását és ezzel kapcsolatban többek között Zalavár lerombolását. 1702-ben a várat felrobbantották. A récéskúti templom 1240-es években víz alá került, mert a mongolok közeledtének hírére a Balaton vízszintjét megemelték., amikor a várat rendbe hozták, új bejáratot nyitottak rajta.
A környéken a római időkben több lakott hely (locus) és erődített település (castrum) keletkezett. Ilyenek voltak Cimbrianae: Veszprém-, Osones: Öskü őse-, Gorsium: Tác község- Herculia: Székesfehérvár-, Alcisa: Szekszárd elődje, Lugia: A Duna partján Szekcső közelében.
Tihany félsziget hajdan sziget volt. Erről oklevelek tanúskodnak. 1055-ből származik I.András király alapító levele, amelyben a bencések szt.Ányos monostorának ajándékozza Tihany szigetet. Felsorolja azokat a helyiségeket, amiket I. András az apátságnak adományozott Ezek: Tichon sziget és vár, Kövesd, Örvényes, Udvari, Pécsely, Vászoly, Szöllős, Raposka, Füred, Arács, Csopak, Aszófő, Lápa, Ság, Szemes, Igal, Cseuz, Fok, Csór, Bár, Apátlaka, Tósok, Berénd, Boglár, Révfülöp, Besenyő, Gyisznód.
- 1211-ben II. András megerősíti a Tichon helyen alapított monostort.
- 1267-ben Kelemen pápa oltalmába veszi a tihanyi apátságot.
L.Chr.Müller 1709-ből származó térképén Tihany már félszigetként jelentkezik
Az említett oklevelek azt is jelzik, hogy a XII-XIV. században nem csak a mai Balaton tavat nevezték így, hanem a vele összefüggő mocsaras területeket is. Felvetődött, hogy a már római korban is szereplő Peiso, Pelso, Pelissa név ” félelmetes mocsár vagy ingovány” jelentésű.
Lehetséges, hogy illir (szláv) eredetű a név. Ezen a nyelven a Balaton poshadó vizet jelent. Ludovico Tubero raguzai bencés apát, humanista történetíró 1459 és 1527 között ezt ira: ” Van pedig a magyar földön egy hires-neves tó, a Balaton. Szélessége 70, hosszusága 490 stádium. A neve onnan származik, hogy a mi szlávjaink a posványt „blato”-nak mondják, a déli szlávok pedig a tespedő vizeket „Balato-„nak ejtik.
Evlija Cselebi konstantinápolyi török utazó 1660 körüli időszakban kétszer is említi Magyarországi utazásai kapcsán a Balatont. „Szekszárdtól észak felé egy órai utazással érünk Jeni Palánkára.
Ezt a várat Mohammed khán építette 1596-ban a Sárvíz folyón lévő híd védelmére. Kicsi palánk. Egy dzsámi, tiz ház és tiz ágyú van benne. Hídja felhúzható A vár előtt néhány ház és néhány bolt van benne. Egy fogadója, néhány kertecskéje, néhány halfogó hálócskája van..
A Sárvíz a Koppány és Kaposvár várak előtt levő Balaton tónak a lefolyása. Jeni Palánka a Sárvíz partján álló török városka volt. Tábieszne (Tapolca) vára a császáré és Batthyányi-oglu uralma alatt van. Ez a Balaton tó partján nagyon erős palánka.
Bél (Belius) Mátyás földrajz-, és természettudós, történetíró és közgazdász, pozsonyi magyar akadémia rektora 1731-34 között 5 kötetet jelentetett meg Magyarország történeti földrajzáról, de még 77 kötetnyi kézirat maradt utána. A pozsonyi diéta alkalmával 1730-ban ismerkedett meg Festetics Kristóffal Somogy megye alispánjával, kitünő jogtudóssal. Az ő meghívására 1731 őszétől az egész telet nála töltötte, akkor járt Keszthelyen, Györökön, Tihanyban és Füreden.
Azt irja, hogy a Sió folyóba ömlik a tó fölös vízmennyisége. Néha teljesen kiszárad, ha nedves az időjárás, ismét megtelik vízzel. Halban bővelkedik. Sehol nem ettek izletesebb csukákat. A legtöbb halfajta a Balatonban él, 1701-ben 6 legkisebb pénzdarabért olyan sok féle halat adtak, de különösképpen csukát és pontyot, hogy ennek Veszprémbe viteléhez egy tagbaszakadt legény ereje alig volt elégséges. „Még mérsékelten erős fagyban is gyakran megtörténik, hogy a tavat – ahogy nekem magamnak is 1731 február havában módomban volt látni – néha két lábnyi (63 cm) vastagságban jégpáncél borítja. Egyszerre kirajzolódik a jégen az utak szövedéke. Innenről is túlról is szánkókkal közlekednek: hol kedvtelésből, hol ünneplésre, majd egymásnak vagy vásároknak látogatására sűrűn jönnek-mennek a partlakók, noha a jégen való átkelésekkel nem ritkán végzetes szerencsétlenségek is történtek már. A helyenként széles rianások peremére sodródott ember a víz alá merül, mielőtt még bárki is észrevehette volna a veszedelmet. A fagy enyhülésével megesik, hogy a jég egyetlen langyos téli napon megolvad. Amikor nincsen jég, a nép egymáshoz erősített ladikokkal kel át a tavon. Ezek a kicsiny evezős hajók alig elegendők egynéhány ember átszállítására, bizonyos, hogy rendes teherszállításra még kevésbé alkalmasak. A hajózásban járatlan nép, amely a viharokat nem szokta meg, rendkívül félénk, és alig szánja rá magát hogy hajóra szálljon.
1814-ben Richard Bright angol bölcsész és orvostudor körutazást tett Európában, így Magyarországon is. Beszámoló könyvében leírja, hogy Festetics György kastélyába kapott meghívást. „Mindenben a legnagyobb kényelmet találtam, csak egy dolog zavart, de egyben mulattatott is. Valami különös hangverseny volt ez, de hogy honnan jöttek a hangok, jó ideig nem tudtam kitalálni. A dallam hol erősödött, hol halkult, olyan volt, mint folyton szóló apró csengettyűk hangja. Kinyitottam az ablakot, hogy jobban halljam. Végül felfedeztem a különös zene forrását. A hold bágyadtan sütött a Balaton tavára, s a víz széléről jött a hang, amely nem volt más, mint a lápos és mocsaras parton tanyázó millió béka brekegése.”
Másnap ” a majorból egy római táborhely mellett elhaladva a tóhoz értünk. Itt egy csónakot találtunk és hat velencei viseletbe öltözött evezősembert, akik ránk vártak, hogy a Főnix hajóra vigyenek.
Ezen a tavon a rendes hajózás – ha annak lehet mondani – egy kezdetleges bödöncsónakban történik. Egyetlen fatörzsből készül, és nem ülhet bele egy személynél több. Veszélyes volta miatt lélekvesztőnek hívják. De azért a halászok át-átszelik benne legnagyobb szélességében a tavat…
A Festetics grófnak négy bivalycsordája volt. Néha nagyon különös célra használja őket. Keszthely mellett van egy melegforrás (Hévíz), amely egy kis tavat táplál. A tóból csatorna vezet ki. A növényzet fejlődése és az iszap lerakodása olyan rohamos, hogy eldugulással fenyeget. .. Sokáig nagy gondot és bajt okozott ennek a csatornának a rendben tartása. De most nem kell tenni semmi mást, mint belehajtani a bivalyokat. Az állatok hol előre, hol hátra mozognak benne és kitépdesnek, letaposnak mindent, ami idővel eltömhetné a csatornát.” ” Magát Hévízet a gróf nyilván csak az alsóbb népréteg használatára rendezte be. A parasztok eljönnek és itt orvost találnak, aki a vérvétel vagy köpölyözés annyira kedvelt orvoslásmódjával kezeli őket. Az egyetlen hajlék egy nyomorúságos ház, amely nyáron kocsma és valamely szerény kényelmet biztosít.” ” De a meleg forrás forró, kénes vize miatt figyelemre méltó. Egy mélyen fekvő mocsaras síkság közepén lökődik ki, s ott tó alakjában közel két holdnyi területet borít el. A forrás hőfokáról nem tudok pontos adatot, de nagyon meleg még a csatornában is. Vize erősen kénes gázt lehel és szine kékesbe játszik. A fehér tündérrózsa teljes virágjában állott és egy pontyfaj tömegesen úszkált a tóban. Szemlátomást örvendtek a meleg víznek..”
1835-ben John Paget angol orvos, Wesselényi Miklós unokahugának vőlegényeként utazta be Magyarországot. Magyar állampolgár lett és Bem tábornok szárnysegédeként egy saját költségén felszerelt század élén részt vett a szabadságharcban. Tihanyi kirándulásáról ír, megnézték az apátságot, majd ” a parsztházakból gyerekek szaladtak felénk egy marékra való krétekori ősmaradvánnyal igyekeztek üzletet kötni velünk. Ez a kő jura korból maradt csigák háza. A parasztoknak saját meséjük van erre. Kecskekörömnek nevezik a köveket és szerintük Béla király idejében keletkeztek, amikor a tatárok elől menekülő király egész kecskenyáját a tóba fullasztotta, csakhogy az ellenség kezébe ne kerüljön.”
A történeti források és levéltári dokumentumok kicsi töredékét adtuk közre, szemléltetve, hogy ez a tájegységünk milyen gazdag múlttal, érdekes történetekkel rendelkezik és a történelem viharaiban hogy szolgálta lakosainak érdekét. Vízszintjét minden időben változtatták az időjárási, földrajzi tényezők és a közvetlen környékét védelmező emberek, különböző érdekeltségű harcoló csapatok, és uralkodók, nem ritkán több méteres vízszintkülönbséget teremteve az évszakok szerinti 1-2 m-es változásokon kívül.. Természetes értékeit mindég megtartotta, az irodalomban számtalan hivatkozás, utalás emlékeztet erre, és a mai ember szolgálatában is jelentős módon élteti környezetét.